Nehogy esetleg elbizakodottak legyünk, vagy a túl sok jó miatt a büszkeség felüsse a fejét a házban. Ma két okos és igen kedves gyermekem a szokásos testvérháborút az iskolában adta elő. Menetrend a következő:
Én lefröcsköllek szörppel - te fejbe vágsz a te szörpös üvegeddel
Én ellöklek - erre te nekem ugrasz
Erre én rád üvöltök - te visszakiabálsz (minden szem minket néz, levegő megfagy, néma csend)
Csináljuk mindezt ebédidőben, a tele lévő ebédlőben, magyarul az Ír suliban, hogy biztos ne értse senki. Ijedt tanár odajön, nagyra rászól ülj le! Persze nem ül le, neki áll feljebb, visszaszól, (angolul) hagyj minket majd elintézem az öcsémmel én! Nem értenek semmit, nagyot az igazgatói irodába viszik, onnan hazaküldik (engem felhív a diri, hurrá értettem amit mondott!) Hétfőn menjek be Dénessel, tolmáccsal, megbeszélni. A kicsit még kihallgatják: megütött? Nem dehogy, én ütöttem meg! Na most akkor Dénest megint kitiltják pár napra büntiből a suliból, mert verekedni nem szabad. Amúgy itthon sem szabad, de ha mégis megteszik (és persze hogy) akkor mégsem tilthatom ki 3 napra itthonról őket.
Most sírjak vagy nevessek?
Drága gyermekeim!
VálaszTörlésLegalább lesz egy megjegyzés. :-)