2014. március 22., szombat

heti jelentés

Ezen a héten Dénesnek középfül gyulladása volt és végig itthon volt, Dominak arcüreggyulladása és csütörtöktől ő is itthon volt. Ezen kívül nem sok minden történt, ápoltam a betegeket, tanultam az angolt. Csütörtökön Györki is haza látogatott pár órára, ő vasárnap költözik egy másik albérletbe Mallow-ban, mert letelt az egy hónap amíg maradhatott ezen a helyen. Most egy kisebb szobába költözik, viszont egy kicsit olcsóbb is ez, mint az előző. Túl van egy csúnya hányás-hasmenés víruson, ezért egy hetet feküdt otthon, és most szomorú a költözés miatt, mert szeretett ott lakni, ahol eddig volt. Remélem azért ott sem lesz rossz ahova költözik,de azt a lakótársat nem ismerjük.Mivel mindenki beteg, és megint vacak idő van ma, nem megyünk kirándulni, reménykedünk benne, hogy holnap jobb idő lesz és majd eljutunk valahova...

2014. március 16., vasárnap

végre jó idő

Szombaton végre csodaszép napsütésre ébredtünk, ezért már reggel eldöntöttük, hogy elmegyünk Doneraile Parkba, mert a facebook-on azt írták március 5.-én kinyitott. A vihar utáni helyreállítás megtörtént és újra várja a látogatókat.
Tehát megvártuk hogy Dénes hazaérjen a tojásfarmról, közben Gyöngyi is szólt, hogy váratlanul szabadnapot kapott szombatra, és ők is jönnének. Györki sajnos bekapott egy hányás-hasmenés vírust és azzal kínlódik már napok óta, ezért ő otthon maradt Mallow-ban, de mi többiek kaja után kettő óra körül elindultunk. Nagyon szép idő volt, bár nem volt meleg szerintem (Gyöngyi szerint meg én vagyok fagyos), de mindenesetre napsütésben sétáltunk egy jó nagyot. A hurrikán megdöbbentő károkat okozott, igazán rengeteg fát tépett ki tövestől, köztük egészen öregeket is. Félelmetes lehetett ott lenni a parkban a vihar idején...
Alaposan elfáradtunk, aztán estére Dénesnek hőemelkedése is lett, Domi már csak náthás, most ők vannak soron a betegséggel, a múlt héten  mi szenvedtünk. De azért abban ők is egyet értettek hogy klassz nap volt. Sajnos csak kevés kép készült, azok se mind sikerültek jól, azért egy párat fel tudtam tenni.
           
2014. március 12., szerda

vese vizsgálat

Hétfőn Corkban voltunk nefrológián, csak egy rutin vizsgálat amire Áronnak évente szüksége van, de nincsenek panaszai tehát, nincs teendő sem, egy év múlva újra menni kell. Majd lesz még egy ultrahang és egy CT vizsgálat is, mert nyomon kell követni mindent.
Erről jutott eszembe hogy ha van egy részleges plusz mellbimbó (orvosok járulékos mellbimbónak hívják) a gyerek mellkasán akkor az veseproblémára utalhat, konkrétan a policisztás vesebetegségre.
Ezt a járulékos mellbimbót bele is szokták írni az újszülött zárójelentésébe, és némely lelkiismeretes gyerekorvosok még el is küldik ultrahangra a kicsit, hogy a veséivel minden rendben van-e. Csakhogy a policisztás vesebetegség gyerekkori formája viszonylag ritka, és viszonylag gyakori a felnőttkori fajta. Erre utalhat ez a kis pötty a mellkason. 
Nézelődtem a neten de erről az összefüggésről nem nagyon lehet olvasni, pedig nekünk több orvos is mondta már, és itt Írországban is egyből kérdezték. Tehát a gyerekénél még az ember gondol rá, de saját magánál már nem, pedig ez öröklődik, és sokan csak akkor jönnek rá, hogy nekik is van, amikor a gyerekről mondja a doki.
Ezek a ciszták minden tünet nélkül kialakulhatnak a kamaszkor után, és csak véletlenül fedezik fel őket, általában valami más miatti hasi ultrahang vizsgálatkor. De mivel öröklődik, és méghozzá úgy, hogy elég az egyik szülő érintettsége, és a plusz mellbimbó jelzi is, érdemes figyelni rá. Nem sok teendő van ezzel amúgy ha tünetmentes, csak rendszeresen kell vérnyomást méretni, mert 30-40 év közötti korban általában a ciszták miatt kialakul a magas vérnyomás. Ekkortól vérnyomáscsökkentőt kell szedni, a szívelégtelenség kialakulásának megelőzésére, évente vesegondozóba járni ultrahangra, vizelet és vér vizsgálatra, és időnként CT-t is csináltatnak, mert szintén előfordulhat agyi értágulat, ami agyvérzéshez vezethet. Viszont ha nem követik nyomon, és marad a magas vérnyomás veseelégtelenség is kialakulhat, akkor pedig már csak a vese átültetéssel lehet meggyógyulni, és addig művese kezelésekre járni. 
Áronnak nincs ilyen részleges plusz mellbimbója,(mégis vannak ciszták a veséiben) de a testvéreinek többnek, az ő gyerekeiknek is, és nekünk két fiúnknak is van. (a képen jól látszik a mellbimbó alatt 6-7 cm-re levő kis pöttyről van szó)

Egyikőjüknek már a más miatt elvégzett hasi ultrahang kimutatta a cisztákat, de a vérnyomása egyenlőre normális. Még Magyarországon elvégezték akkor a vesefunkció vizsgálatokat, és mindent rendben találtak, itt pedig rendszeresen mérik a vérnyomását. Reméljük nem lesz neki sem ennél több gondja vele, de nem árt az óvatosság...  

Ha valaki pedig ezt olvasva rájött hogy van ilyenje, vagy a családjában valakinek, nézessen rendszeresen vérnyomást, mert nem mindegy. Kis odafigyeléssel, ezzel a gonddal száz évig is lehet élni.
A policisztás vesebetegség a vese ritka, öröklődő megbetegedése. Kezdetben a tünetek nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom tapasztalható. A policisztás vesebetegség mindkét vesét egyaránt érinti. Alapja az, hogy a vesében található, vizeletet képző csatornácskák nem nyílnak a vesemedencébe, hanem vakon végződnek. Egészséges embereknél a csatornácskákban képződő vizelet a vesemedencébe kerül, ahonnan a húgyvezeték vezeti a húgyhólyagba, majd a húgycsövön keresztül ürül a vizelet. Cikkünk a hirdetés után folytatódik A betegség miatt a csatornácskák vakon végződő végén sok ciszta (folyadékkal teli tömlő) alakul ki, amelyek száma egyre szaporodik s a vese egészséges állományát összenyomják, működését megnehezítik. A betegség progresszív, 60 éves kor körül legtöbbször veseelégtelenséghez vezet. Sok betegnél az egyéb szervek cisztás elváltozásai is jelen lehetnek: érintett lehet a máj, a hasnyálmirigy és a lép is. Előfordulhat az agyi artériák helyenkénti kiöblösödése (úgynevezett aneurysma). A gyermekkori formát a máj kötőszövetes átalakulása kíséri, amikor állományában nagyon felszaporodik a kötőszövet mennyisége. Felnőtt- és gyermekkori forma Megelőzés A betegségnek oki megelőzésére a tudomány mai állása szerint nincs lehetőség, csak a szövődményeket tudjuk elkerülni. Fontos a hólyag gyakori, teljes kiürítése, a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, az előírt diéta betartása. Kerülni kell a traumát, a vesetájék megütését, a sérüléseket. A policisztás vesebetegség kétféle formában fordul elő. A betegség felnőttkori formája dominánsan öröklődik, azaz kifejlődéséhez elég egy, a betegséget hordozó gén öröklése; az egyik (nagyon ritkán mindkét) szülő szintén szenved a betegségben. A kór 30-40 éves kor között okoz először tüneteket. A gyermekkori forma recesszív öröklődésű, csak akkor jelenik meg, ha a beteg mindkét szülőjétől örökli a betegség génjét; a szülők nem biztos, hogy maguk is betegek. A gyermekkori forma tünetei a születéstől a serdülőkorig bármikor megjelenhetnek. (Természetesen a kromoszómák friss megváltozása is előidézheti a betegséget, amikor a szülők nem betegek és nem is hordozzák a betegséget, de ez nagyon ritka). A policisztás vesebetegség tünetei Kezdetben a tünetek nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom tapasztalható. Gyakoriak a húgyúti fertőzések, melyek vizelés közbeni égő, csípő érzéssel járnak, a betegek úgy érzik, hólyagjukat nem képesek teljesen kiüríteni. Lehet láz is. Gyakoriak lehetnek a vesekövek, előfordulhatnak hevenyen fellépő, néha a tűrhetetlenségig fokozódó hasi görcsrohamok. Esetenként a fertőzéstől és a kövektől függetlenül a vizelet véres lehet. A betegség megjelenése előtt diagnosztizálhatják a beteg magas vérnyomását. Előrehaladott állapotban a veseelégtelenség tünetei dominálnak: gyengeség, fáradtság, étvágytalanság, nagyfokú szomjúságérzés. A vesék funkciójának romlása vérszegénységet okozhat, mely szédüléssel, gyengeségérzéssel, fáradékonysággal, sápadtsággal jár. WEBBeteg diéták, és tanácsok az egészséges élethez Diétázni szeretne, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Akkor a WEBBeteg diétás tanácsai segíteni fognak Önnek! A gyermekkori típusnál minden esetben a máj érintettségének tüneteit is láthatjuk, az idő előrehaladásával egyre kifejezettebb mértékben: a máj megnagyobbodik, mely hasi fájdalmat okozhat. Jelen lehet a szem kötőhártyájának és a bőr sárgás elszíneződése is. A szövődmények kezelése Sajnos a betegségnek oki kezelése a tudomány mai állása szerint nem létezik; a jövő feladata a genetikai betegségek meggyógyítása génsebészeti módszerekkel. A terápia a szövődmények kezelését jelenti. A hasi, vesetáji fájdalom illetve a vizelet szemmel láthatóan véressé válása legtöbbször a visszatérő fertőzések, kövek vagy egy ciszta bevérzése miatt alakul ki. A kezelés ágynyugalomból és fájdalomcsillapítók szedéséből áll, szükség esetén az orvos antibiotikumot rendel. A vesekövek ismételt megjelenését csökkenti a napi 2-3 liter folyadék fogyasztása. Fontos viszont, hogy visszatérő vérvizeléskor mindig ki kell zárni a vese rosszindulatú daganatát (főként 50 év feletti férfiak esetében). Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt Krónikus veseelégtelenség Akut veseelégtelenség Veseciszta Vesekövesség Vesebetegségek a WEBBetegen A beteg magas vérnyomását rendszeresen szedendő gyógyszerekkel kell csökkenteni, mivel ez elősegíti a policisztás vesebetegség romlásának késleltetését. A veseműködés romlásának megjelenésekor urológiai osztályon a nagyobb ciszták tartalma egy kis szúrás segítségével a bőrön keresztül lebocsátható, súlyosabb esetekben feltárásos műtét során szüntethetők meg a nagyobb ciszták. Előrehaladott esetben a veseelégtelenség kezelése a feladat: kezdetben gyógyszeresen és diétával, majd dialíziskezeléssel. Esetleg szóba jöhet vesetranszplantáció is.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/vesebetegseg/1449/policisztas-vesebetegseg

Policisztás vesebetegség Szerző: WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos szakorvosjelölt A policisztás vesebetegség a vese ritka, öröklődő megbetegedése. Kezdetben a tünetek nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom tapasztalható. A policisztás vesebetegség mindkét vesét egyaránt érinti. Alapja az, hogy a vesében található, vizeletet képző csatornácskák nem nyílnak a vesemedencébe, hanem vakon végződnek. Egészséges embereknél a csatornácskákban képződő vizelet a vesemedencébe kerül, ahonnan a húgyvezeték vezeti a húgyhólyagba, majd a húgycsövön keresztül ürül a vizelet. Cikkünk a hirdetés után folytatódik A betegség miatt a csatornácskák vakon végződő végén sok ciszta (folyadékkal teli tömlő) alakul ki, amelyek száma egyre szaporodik s a vese egészséges állományát összenyomják, működését megnehezítik. A betegség progresszív, 60 éves kor körül legtöbbször veseelégtelenséghez vezet. Sok betegnél az egyéb szervek cisztás elváltozásai is jelen lehetnek: érintett lehet a máj, a hasnyálmirigy és a lép is. Előfordulhat az agyi artériák helyenkénti kiöblösödése (úgynevezett aneurysma). A gyermekkori formát a máj kötőszövetes átalakulása kíséri, amikor állományában nagyon felszaporodik a kötőszövet mennyisége. Felnőtt- és gyermekkori forma Megelőzés A betegségnek oki megelőzésére a tudomány mai állása szerint nincs lehetőség, csak a szövődményeket tudjuk elkerülni. Fontos a hólyag gyakori, teljes kiürítése, a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, az előírt diéta betartása. Kerülni kell a traumát, a vesetájék megütését, a sérüléseket. A policisztás vesebetegség kétféle formában fordul elő. A betegség felnőttkori formája dominánsan öröklődik, azaz kifejlődéséhez elég egy, a betegséget hordozó gén öröklése; az egyik (nagyon ritkán mindkét) szülő szintén szenved a betegségben. A kór 30-40 éves kor között okoz először tüneteket. A gyermekkori forma recesszív öröklődésű, csak akkor jelenik meg, ha a beteg mindkét szülőjétől örökli a betegség génjét; a szülők nem biztos, hogy maguk is betegek. A gyermekkori forma tünetei a születéstől a serdülőkorig bármikor megjelenhetnek. (Természetesen a kromoszómák friss megváltozása is előidézheti a betegséget, amikor a szülők nem betegek és nem is hordozzák a betegséget, de ez nagyon ritka). A policisztás vesebetegség tünetei Kezdetben a tünetek nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom tapasztalható. Gyakoriak a húgyúti fertőzések, melyek vizelés közbeni égő, csípő érzéssel járnak, a betegek úgy érzik, hólyagjukat nem képesek teljesen kiüríteni. Lehet láz is. Gyakoriak lehetnek a vesekövek, előfordulhatnak hevenyen fellépő, néha a tűrhetetlenségig fokozódó hasi görcsrohamok. Esetenként a fertőzéstől és a kövektől függetlenül a vizelet véres lehet. A betegség megjelenése előtt diagnosztizálhatják a beteg magas vérnyomását. Előrehaladott állapotban a veseelégtelenség tünetei dominálnak: gyengeség, fáradtság, étvágytalanság, nagyfokú szomjúságérzés. A vesék funkciójának romlása vérszegénységet okozhat, mely szédüléssel, gyengeségérzéssel, fáradékonysággal, sápadtsággal jár. WEBBeteg diéták, és tanácsok az egészséges élethez Diétázni szeretne, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Akkor a WEBBeteg diétás tanácsai segíteni fognak Önnek! A gyermekkori típusnál minden esetben a máj érintettségének tüneteit is láthatjuk, az idő előrehaladásával egyre kifejezettebb mértékben: a máj megnagyobbodik, mely hasi fájdalmat okozhat. Jelen lehet a szem kötőhártyájának és a bőr sárgás elszíneződése is. A szövődmények kezelése Sajnos a betegségnek oki kezelése a tudomány mai állása szerint nem létezik; a jövő feladata a genetikai betegségek meggyógyítása génsebészeti módszerekkel. A terápia a szövődmények kezelését jelenti. A hasi, vesetáji fájdalom illetve a vizelet szemmel láthatóan véressé válása legtöbbször a visszatérő fertőzések, kövek vagy egy ciszta bevérzése miatt alakul ki. A kezelés ágynyugalomból és fájdalomcsillapítók szedéséből áll, szükség esetén az orvos antibiotikumot rendel. A vesekövek ismételt megjelenését csökkenti a napi 2-3 liter folyadék fogyasztása. Fontos viszont, hogy visszatérő vérvizeléskor mindig ki kell zárni a vese rosszindulatú daganatát (főként 50 év feletti férfiak esetében). Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt Krónikus veseelégtelenség Akut veseelégtelenség Veseciszta Vesekövesség Vesebetegségek a WEBBetegen A beteg magas vérnyomását rendszeresen szedendő gyógyszerekkel kell csökkenteni, mivel ez elősegíti a policisztás vesebetegség romlásának késleltetését. A veseműködés romlásának megjelenésekor urológiai osztályon a nagyobb ciszták tartalma egy kis szúrás segítségével a bőrön keresztül lebocsátható, súlyosabb esetekben feltárásos műtét során szüntethetők meg a nagyobb ciszták. Előrehaladott esetben a veseelégtelenség kezelése a feladat: kezdetben gyógyszeresen és diétával, majd dialíziskezeléssel. Esetleg szóba jöhet vesetranszplantáció is. (Dr. Kónya Judit)

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/vesebetegseg/1449/policisztas-vesebetegseg

2014. március 11., kedd

beteg voltam

Elég sok blogot olvasok, és most ahogy körülnéztem, nem csak én álltam le az írással egy időre, hanem sokan mások is. Nekem mentségemre szól, hogy az elmúlt héten lázas beteg voltam, úgy megfáztam, hogy sehova nem mentem el itthonról, és este 9 körül már elaludtam. Most sem vagyok egészséges még, arcüreg gyulladással kínlódom, de lázam már nincs. Ennek köszönhető-e, vagy hogy még mindig nincs igazán tavasz nem tudom, de elég pocsék hangulatom van, és semmihez sem érzek igazán kedvet. Nyűglődéssel telnek a napjaim, pedig már nagyon unom, szóval remélem elmúlik...
A múlt héten nem sok minden történt velem, Áronnal is csak annyi hogy, dolgozni járt. Dénes és Domonkos rátaláltak és beiratkoztak a helyi ifjúsági klubba, nagyon lelkesek, remélem Domi talál ezen keresztül végre barátokat. Dénes megkapta a próba tesztek eredményeit, nem lettek olyan jók mint remélte, de most már tudja hogy mi nem megy, és azokat el is kezdte tanulni. A hétvégén volt itt az egyik jól tanuló osztálytársa segíteni, és még fog is jönni, és így ami lemaradása van abból az időből, amikor nem ide járt, azt segít ledolgozni. Györki dolgozik, és keresi az új albérletét, mert itt csak a hónap végéig maradhat, már van egy lehetséges hely ahova mehet, majd kiderül....
Megérkezett a csomag Magyarországról a héten, és benne a UPC box, a hétvége tehát antenna felszereléssel, beállítással telt. Most másfél év után van újra tv-nk. Nagyon furcsa, mert nem hiányzott nagyon, de most mégis ott ülünk és nézzük. Mondjuk nem kell megijedni, nem változtunk meg, ez is csak napi 1-1 órát jelent.  Mi Áronnal leginkább a tudományos adókat kedveljük, Domi a rajzfilmeket, Dénest nem igazán érdekli. Éppen végszóra ért ide, mert a hétvégén lesz az első forma-1 futam, és egy év kihagyás után végre nézhetjük megint.
A hétvégén nagyon szerettünk volna kirándulni, de elég vacak idő volt, ezért végül nem mentünk sehova, pedig végre kinyitott a Doneraile Wildlife Park. Mindegy, talán majd a következő hétvégén normális idő lesz.

2014. március 3., hétfő

majdnem kirándultunk

A hétvégén Mallowban voltunk vásárolni, aztán szerettünk volna elmenni kirándulni Doneraile Parkba, de a két héttel ezelőtti hurrikán olyan döbbenetesen sok kárt tett benne, hogy még mindig nem tudtak kinyitni. Rengeteg fa dőlt ki, és életveszélyes volna közéjük menni, amíg nem ellenőrzik, illetve amit kell ki nem vágnak, szóval csalódottan fordultunk vissza a kapujában és haza jöttünk.