Szerdán este fél 8-kor kezdődött Dénes ballagási ünnepsége. Ez itt nem úgy zajlik mint otthon, nincs éneklés, meg napon kókadozás, sem véget nem érő szülői fényképezések,(konkrétan senki nem fotózott) és az iskolát sem sétáljak körbe. Itt az iskola legnagyobb termét telepakolták székekkel, nem volt állóhely, mindenki ült, a diákok is (pedig 57 diák ballagott). Nem volt előírva nekik miben menjenek, de a többség fehér ing, nyakkendő, szövet nadrág, bőr cipőben volt, de páran csak színes ingben, farmerban, és egyik fiú pulcsi, póló, farmer, sportcipőben.
A szülők is hasonlóan, a nők többsége koktélruhában, a férfiak ingben, zakóban, de öltönyben csak elvétve, azért voltak páran akik utcai ruhában jöttek. Senki nem hozott virágot, itt nem szokás, még a lány iskolában sem, nem hogy a fiuknak. Az ünnepség műsorfüzete ki volt nyomtatva, és minden székre lerakva egy, ennek az elejét Dénes rajzolta, mert ő az évfolyam legjobbja rajzból.
Mivel ez egy katolikus iskola, így egy misével kezdődött az egész, a fiuk mind áldoztak (Dénes és pár fiú nem, mert ők nem katolikusok), a szülők többségével együtt. Utána volt egy kis ünnepi beszéd az igazgató részéről, egy kis formális láng átadás az elsősöknek a hatodikosoktól. Utána kaptak egy oklevelet, hogy elvégezték a középiskolát,
aztán a kivetítőn mindenkiről az elsős évkönyvi fotót és a mostanit berakták egymás mellé (Dénesről csak a harmadikost, mert akkor jött), a srácok nagyon élvezték, nagy kacagások voltak. Utána vége volt a hivatalos résznek, de volt sütizés, meg beszélgetés még, csak azon mi nem maradtunk ott, mert Dénes már be volt sózva, hogy a csajok már délután ballagtak és a pubban várják őket. A fiuk többsége lelépett, és mindenki egyenesen a pubba ment, ahogy voltak ünneplőben.
Mi hazajöttünk, Dénes pedig éjfélkor jött haza Domival, mert bement hozzá a melóhelyére. Domit kérdeztem mennyire rúgott be Dénes, szerinte nem volt vész, mert nem tudott egyenesen menni ugyan, de azért még nem kellett hazatámogatnia. Egy órakor minden csendes volt már itthon, mindenki aludt. Másnap reggel hétkor amikor Áron ment dolgozni, még látott fiukat ünneplőben mászkálni az utcán, szóval Dénes egész hamar haza jött.
Nekünk ez egy hatalmas mérföldkő megint az életünkben, az első Györki ballagása volt, a második, hogy le is érettségizett. Most már Dénes is elballagott, és pár hét múlva érettségizik is. A második gyerekünk is elvégezte a gimnáziumot, a második adhd-s gyerekünk is. Aki adhd-s gyereket nevel az tudja, hogy milyen hihetetlen, hogy ez sikerült, hogy menni fáradság és könny van ebben az eredményben, nem csak a gyerek, hanem az én részemről is, de ezt egy kívülálló el sem tudja képzelni. Hat éves korukban még naivan állunk az első osztályos évnyitón mellettük. Nyolcadik végén a ballagáskor már rettegve, hogy mi jöhet még ezután. Aztán Dénes három középiskolába járt, 9.-be még Magyarországon, teljes kudarc volt, háromból bukott meg, rossz társaságba keveredett, nagyon durva időszak volt, akkor teljesen motiválatlan volt a tanulásra. Utána itt egy gyenge iskolába került, és a nyelvtanulással párhuzamosan egyre jobb eredményeket produkált. Elkezdet tetszeni neki, hogy okos, és bár a magatartása iszonyatos volt, hozta a jobbnál jobb eredményeket, annyira hogy a tanárai javasolták az erősebb iskolát. Így hát következő évben másik gimi, és kínlódás kicsit, de akkor már jó tanuló akart lenni, mondjuk a magatartása még csapni való volt. Aztán 5.-ben nem nagyon tanult, de jobban viselkedett, szerencsére hatodikra megemberelte magát és végre tanult is és viselkedett is. Most hogy ő idáig eljutott, az egy hatalmas siker történet nekünk. Ha még fel is vennék egyetemre, akkor igazán boldogok lennénk. Az adhd-s szülőknek meg azt tanácsolom, ne adják fel soha, ha nem megy egyik úton, akkor egy másikon. De ha ők tudják, hogy a gyerek képes valamire, akkor muszáj megtalálni, hogy mivel motiválható, mert akkor képes is rá. Dénesről otthon lemondtak, például a német tanára a gimiben azt mondta, kérjek felmentést a bizottságtól, hogy ne kelljen nyelvet tanulnia, mert szerinte fogyatékos, és soha nem tud majd megtanulni egyetlen nyelvet sem. Ehhez képest, ő tanult meg leghamarabb, alapszinten beszélni a családból, és most is ő beszél a legjobban angolul közülünk. Pedig én tudtam, hogy ő képes nyelvet tanulni és nem szellemi fogyatékos. De ez csak egy példa volt a sok közül...Nagyon boldog vagyok, hogy itt tartunk, és nagyon büszke vagyok rá.
Hétvégén tartottunk egy ballagási bulit is grilleztünk az udvaron,
aztán pedig az xbox-on van egy táncolós játék amit kinect-tel lehet játszani, és azzal rendeztünk táncversenyt. Ez nagyon vicces játék, rengeteget nevettünk, jó kis este volt.
Először is már a gyógyulás útjára léptünk, Áron teljesen, én még kicsit köhögök, de ez már kibírható, szerintem pár nap múlva mindketten egészségesek leszünk újra.
Most van miről írnom, mert pénteken reggelre feltörték az autónkat, Györki reggel hétkor vette észre, hívtuk is a Gárdát (itt így hívják a rendőrséget). Mondták jönnek amint tudnak, de mi vagyunk az ötödik bejelentő ma reggel, végül is később megtudtuk, nyolc autót törtek fel a városunkban azon a hajnalon. Kilenc óra körül ért ide a gárdás, és felvette a vallomásunkat, ellopták Áron iratait, a jogosítványát, személy igazolványát, lakcímkártyáját, adókártyáját, és a csomagtartónak külön kulcsa volt, amit a kocsiban tartottunk, na annak is lába kélt. A hátsó szélvédőt törték be,
ott másztak be, kiforgatták a kesztyűtartót, a középső boxot, és az ajtózsebeket, elvittek még egy írott cd-ket tartalmazó cipzáras tokot, de azt száz méterrel arrébb elhajították egy kerítés mögé, és megtaláltuk. Délután kettő körül ért ide a helyszínelő csapat, és már addigra elfogták az elkövetőt, mert több autót is olyan helyen tört fel, ahol volt kamera. Mint kiderült, egy 15 éves traveller fiú csinálta, Áron jogosítványa nála volt, azt vissza kaptuk, de minden más eltűnt sajnos. Tudjuk hogy mi voltunk a hülyék amiért a kocsiban tartottuk az iratokat, de ez most már mindegy is. A gárdás azt mondta, ad egy igazolást majd, hogy ellopták a jogsiját és azzal tud csináltatni ittenit, csak az időbe fog telni, mert le kell kérjék az adatokat Magyarországról. Felhívtuk a biztosítót, mert úgy gondoltuk ezt fedezi a biztosításunk, de ők közölték, hogy nem. Közben egy csomó ismerős és barát, és szomszéd jött hozzánk és biztosított az együttérzéséről, jó volt érezni, hogy ennyi embernek vagyunk fontosak. Áron elvitte a szerelőhöz a kocsit és kiderült, hogy elég komoly összegbe kerül a csere, mert nem lehet bontott, csak új üveget be rakni ebbe a típusba. Mi meg pont aznap reggel utaltuk át a bérleti díjat a házra, szóval a kassza jövő hétig sajnos kimerült, tehát kölcsön kell kérnünk, ha nem akarjuk a jövő hét végéig nélkülözni az autót. Az egyik ismerősünk akiknél most voltunk babát látogatni, szintén becsengettek, mert látták mi történt és az ír csaj megnézte a biztosítós papírokat, átolvasta és felháborodott, hogy elhajtottak minket. Felhívta őket telefonon, nagyon kedves volt, de határozott, és végül kiderült, hogy mégis csak fedezi a biztosításunk a kárt. Akkor Áron visszament a szerelőhöz, hogy most mi legyen, de ő azt mondta semmi baj aki kijön specialista megcsinálni az ablakot, ő szerződésben áll a mi biztosítónkkal is, szóval akkor majd rajtuk hajtja be a pénzt. Közben jöttek a gárdások, hogy meg találták Áron jogosítványát, vissza is kaptuk. Ennek nagyon örültünk mert az még magyar és nehézkes pótolni itt, viszont mostanában nem tervezte, hogy hazautazik, ráadásul a személyiét is ellopták, az útlevele meg lejár július elején. Tehát haza utazni is csak úgy tudna, ha előbb a követségen csináltat új útlevelet. Meg akkor, hogy lehet innen bejelenteni, hogy letiltsák a személyiét, úgy hogy nem csináltatott elektronikus aláírást a kormányablaknál, mielőtt kiköltöztünk volna. A gárdások azt mondták, hogy adnak igazolást, hogy ellopták a személyiét, de akkor még az mindig angol nyelvű, meg levelezni innen.... utáltuk az egészet. Hétfő este elkészült a kocsi, nem kellett fizetni semmit, majd a biztosító rendezi elvileg (azért még izgulunk, hogy tényleg megteszik e), este kilenc körül csengetett a gárda és vissza hozta az eltűnt dolgokat még olyasmit is, amit nem is jelentettünk be, mert nem emlékeztünk, hogy a kocsiban volt. Egy szatyornyi holmit kellett átnézni, hogy valami még a miénk-e onnan. Szóval meg van a személyi is, a csomagtartó kulcs is, minden, végül minden jó, ha a vége jó.
Most éppen meg vagyunk fázva Áron és én. Napok óta nem tudunk rendesen aludni a köhögéstől. Áron szegény pedig ennek ellenére dolgozik is. Én csak kókadozok itthon. Utáljuk...
A hétfő munkaszüneti nap volt itt, ezért Áron nem volt dolgozni, végül is egy 5 napos szabadság lett ebből a hétvégéből a két nap vérnyomásmérés miatt. Kiderült a régi gyógyszere nem volt már jó, túl magas értékeket mértek, ezért most kapott egy új gyógyszert, amit egy hónap szedés után ellenőrizni fognak, hogy mennyire vált be. Ugye a veséje miatt van a magas vérnyomás, és vért is vettek megint, hogy ellenőrizzék minden oké-e. Ha már hétfőn itthon volt, gondoltuk elmegyünk kirándulni, Györki Galwayban volt, Dénes délután ment dolgozni, Domi pedig lusta volt, ezért csak ketten mentünk. Sokszor hallottuk már, hogy ha felnőnek a gyerekeink majd milyen rossz lesz nélkülük, már semmi program nem olyan jó, mint velük, kiüresedik az életünk. Hát mi nem érezzük így, sőt! Inkább felszabadító érzés, hogy végre a saját kedvünk szerint mulathatjuk kettesben az időt, nem kell állandóan alkalmazkodni, meg problémákat megoldani, meg igazságot tenni köztük.
Szóval elmentünk a Crag Cave-be, ami egy víznyelő mélyén levő cseppkőbarlang. A látogatóközpont bejáratánál egy barátságosan égő kandalló várja a szeles parkolóból belépőket.
Van a szokásos ajándékbolt, és egy elég nagy kávézó és kajálda, valamint egy játszóház, a ketrecek labdával töltve típusú. A cseppkőbarlanghoz az udvar végében egy aknában van kialakítva a lépcsőház, és négy emelet mélységig kell lemenni, hogy a barlangba érjünk. A kiépített rész alatt még hosszan folytatódik a víznyelő, és több oldalága is van ami nem látogatható. A bejárható rész gyönyörű, sajnos vakuzni nem lehet, és a sötétben sok kép nem sikerült, de azért pár talán értékelhető. Mindenképpen megérte hogy elmentünk megnézni.
A barlang félúton van Ballybunion felé, és utána el is mentünk megnézni az óceánt. Sajnos dagály volt már jócskán mire odaértünk, így a barlangokhoz nem lehetett odamenni a víz miatt, de a parton sétáltunk egy nagyot, a hatalmas szél ellenére is.
Szedegettem lyukas kavicsokat a virágaim mellé, meg kagylóhéjakat, mert tavaly haza küldtem az összeset Csillagnak. Jól éreztük magunkat, a nap is kisütött időnként, fél öt körül indultunk csak haza. Hazafelé megálltunk a Glenquin toronynál is.
Szombaton baba nézőben voltunk, egy erdélyi srácnak és egy ír csajnak született gyereke. Nagyon édes a kicsi, egy órát babáztam, ezalatt Áron és az apuka jó erdélyi szokás szerint ittak a kicsi egészségére. Jó volt kicsit elmenni vendégségbe, már nem is emlékszem mikor voltunk így valahol utoljára, nagyon kedvesek voltak.
Szombaton este kaptunk disznótoros kóstolót, mert Áron számítógépet szerelt egy szlovákiai magyar fickónak, és ő így hálálta meg. Nagyon örültünk neki, mert amióta itt kint élünk, nem ettünk friss hurkát kolbászt, nagyon finom volt, az abált szalonnát még nem kóstoltuk meg.
Erről jut eszembe, a diétám eddig sikeres, az első héten leadtam 1,2 kg-t, a másodikon 0,6 kg-ot, remélem ez a sorozat nem szakad meg és pár hét alatt megszabadulhatok a feleslegtől.
Györkiék elhúztak Galwaybe, de megálltak Limerickben, és az ottani nagyobb lengyel boltban felfedeztek egy magyar polcot,
nagy öröm ez nekünk, reméljük nem egyszeri alkalom, hanem rendszeresen újra töltik majd áruval. Györki amúgy most boldog, és a közös jövőt tervezgetik Anettal.
Dénesnek már csak egy hónap van az érettségiig, gőzerővel tanul, utána egy másik életforma következik neki, mert vagy egyetemre megy, vagy dolgozni kezd, de soha többet nem lesz középiskolás diák. Szerintem megérett a felnőttesebb életre és kíváncsian várja, hogy fog alakulni a jövő.
Domi dolgozik a kínaiban heti két napot van pultban, kasszában, és már egyre ügyesebb, kicsit kezd nagyfiúsabb lenni végre, Dénessel is újra jóban vannak, együtt múlatják az időt. Csak nekem rossz érzés kicsit, hogy az egyetlen pici fiam is lakli kamasz lett, most már nincs mit tenni. Persze tudom én, hogy ez így normális, elvégre maholnap 17 éves lesz, de azért picit nehéz ez a legkisebbnél...
Áronnak félévente szüksége van a huszonnégy órás vérnyomás mérésre, ami most lett aktuális. Ilyenkor két napig nem megy dolgozni, mert amíg a vérnyomását méri a gép általában 20 percenként, addig mozdulatlan kell maradjon a keze. Ez nem lehetséges a munkahelyén, ahol ugye szalag mellett dolgozik, szóval itthon volt csütörtök-pénteken. Ha már így alakult, és Anett is épp itt volt, gondoltuk elvisszük kirándulni a környéken, mert ő még nem sokat látott Írországból. Csütörtökön Killmalock és Lough Gur volt a terv, szépen sütött a nap amikor beszálltunk a kocsiba, még napszemüveget is vittünk. Mire kiértünk Charlevilleből már zuhogott az eső, de íreknél alapszabály: eső miatt soha nem mondunk le programot, mert akkor soha nem lenne megtartva semmi, az eső mindig esik úgyis! Nem fordultunk vissza, csak azért is megnéztük zuhogó esőben is a Killmalocki kolostorok romokat, aztán tovább mentünk Lough Gurba, ahol már nem esett az eső csak szemerkélt, de a szél fújt nagyon. Anettnak azért tetszett minden, de szegény majdnem megfagyott, még nincs hozzászokva ehhez a klímához.
Pénteken Corkba mentünk megmutattuk a belvárost, és az English Marketet, közben nem csak sima eső, de jégeső is volt, szerencsére itt nem volt probléma, mert bemenekültünk egy boltba. Györki eközben dolgozott szegény mindkét nap, ezért nem jött velünk.
Este aztán kicsit bohóckodtunk, készült pár vicces kép.
