2015. július 21., kedd

Dublin

Szombaton repültek haza Dénes és Rionna, ezért Dublinba kellett mennünk értük, gondoltuk itt a remek alkalom, hogy végre körülnézzünk ott. Eddig még csak a reptérhez vezető autópályát volt alkalmunk megnézni, de azt már többször is. A repülő csak este hét körül érkezik, így elindultunk délelőtt és egy csomó időnk volt, sétálni és megnézni a Történelmi és Régészeti Múzeumot. Már az épület is lenyűgöző 


és nagyon érdekes a kiállítás is, érdemes megnézni, ha valaki Dublinban jár (ingyenes), egy csomó bronz kori tárgy, 

múmia, 

hajó, 

és arany ékszerek is vannak kiállítva.
 Van egy egyiptomi kiállítás is, 





de nem volt időnk mindent megnézni, mert ötkor bezárt, mindenképp vissza szeretnénk majd menni a gyerekekkel is. Amit kiemelnék, hogy itt van kiállítva a Lough Gur-ban talált bronz pajzs is, azonnal felismertük, valami döbbenetes hogy milyen éppen megmaradt. 


A múzeum után még sétálgattunk a belvárosban, és bementünk egy Irish gift shop-ba, amiből kis túlzással minden sarkon akad egy, de nagyon tetszenek az ott árult dolgok, és minden általunk meglátogatott helyről, ahol csak árulnak, szoktam hozni hűtőmágnest, szóval itt is vettem egyet. 
Aztán elindultunk a reptérre, és oda is értünk a leszállás eredeti idejére, de persze kiderült hogy késik egy órát, szóval volt időnk kávézni egyet.
A gyerekeknek egy kicsit kalandos volt a vihar miatt az elindulásuk Budapestről, mert a bádoghangárt, ahol várakozni kell a beszállásra a fapados gépekhez, elöntötte a víz. De annyira, hogy az emberek vagy a műanyag székeken álltak fent bőröndöstül, vagy mezítláb a cipőiket a kezükben fogva, bokáig a vízben. 

Nem volt ez kellemes élmény, és még a riasztó is vijjogott a háttérben, elég ijesztő volt nekik, az eső és a jég pedig csak szakadt kint, a víz meg egyre feljebb ment. 

Már be kellett volna szállni, de nem lehetett a szakadó esőben kilépni, pedig ilyen közel voltak a géphez, végül visszaterelték őket innen (mindenkinek le kellett vegye a cipőjét amíg a vízből kijön, ha nem akart vizesben repülni három órát ) az épületbe, a beszálló kapukhoz, és buszokat bérelt a Ryanair, azzal vitték őket a kifutóra a repcsi mellé, addigra kicsit csendesedett az eső is, és már nem szakadt csak esett. Ezért végül is több mint egy órát késett a repülő, de szerencsére más rendkívüli az úton már nem történt. Jó fáradtak voltak mire Dublinban kijöttek a kapun, aztán még 2,5 óra autózás és haza is értünk.
Vasárnap pedig Áronnal ketten elmentünk Doneraile Parkba, mert egész jó volt az idő (vagyis nem esett az eső). 



2015. július 14., kedd

23. évforduló

Szombaton volt a 23. házassági évfordulónk, mivel a két kisebb fiúnk Magyarországon nyaral éppen, ezért Györkitől egy üveg bor kíséretében azt kaptuk ajándékba, hogy elhúzott itthonról szombat reggel és csak vasárnap délután jött haza. Ennek nagyon örültünk, még nem volt olyan évfordulónk, amit kettesben ünnepeltünk volna a 23 év alatt. 
Reggel Áron ajándékkal ébresztett, gyönyörű opál köves ezüst fülbevalót és nyakláncot medállal kaptam tőle, olyant ami ékszerboltból van díszdobozban, még soha ehhez hasonlóm sem volt, nagyon meghatódtam, és egész nap rajtam volt. 

Mire felkeltem Györki már nem volt otthon, szép nyugiban készülődtünk, ettünk, és kora délután elmentünk Kinsale-be. Corkban dugóba kerültünk ezért elég hosszú volt az út, de nem bántuk, mert közben esett az eső, és abban bíztunk, eláll mire odaérünk. Szerencsére így is volt, a városnézés alatt egész jó idő volt, nem volt hideg, az eső sem esett, bár a nap nem sütött ki egyszer sem. Kinsale nagyon hangulatos kisváros, érdemes meglátogatni, szűk kis utcái egészen mediterrán hangulatúak, minden jól ki van táblázva, és van egy csomó látni való is. 






Mi a Lusitania emlékhelyét néztük meg, ami 1915 május 7.-én alig 37 km-re innen süllyedt el az óceánban, egy német tengeralattjáró torpedózta meg. Sajnos hiába volt ilyen közel a parthoz, mert olyan gyorsan (18 perc alatt) történt minden, hogy 1201 ember odaveszett és csak 774 utasnak sikerült túlélnie a katasztrófát. A Lusitánia nyolc évig járt Liverpool és New York kötött, összesen 202-szer tette meg az utat, és akkoriban a világ egyik leggyorsabb hajója volt, 6-7 nap alatt szelte át az óceánt, utolsó útján New Yorkból tartott Liverpoolba és már majdnem célba is ért amikor eltalálták. A tragédia másnapján Kinsale-nél a reggeli dagály holtestek százait hozta partra, borzalmas volt. A hajóroncs a mai napig 91 méter mélyen az óceán fenekén pihen, a brit haditengerészet nem engedi a kutatását, mert valószínűleg hadianyagokat is szállított az utasok mellett titokban, és ezért lőttek ki a németek. Látható itt egy óriási horgony, és egy rácsos kapu mögött a nevek, a múzeum sajnos nem volt éppen nyitva.



Ez után a kanyargós utcákon megkerestük a Desmond Castle-t, ami inkább egy erődítmény kisebb toronnyal, ami az 1500-as évek elején vámháznak épült, aztán amikor az 1600-as évek közepén megépült az új vámház,  haditengerészeti börtönként használták tovább, nagyrészt francia és spanyol raboknak. 1747-ben egy tűzben 54 fogoly pusztult el, ezután a várat Kinsél városnak adományozták, és az 1800-as évek közepéig városi börtön volt, aztán pedig dologház. 1938-óta az ír állam tulajdona, a 1990-es években felújították és látogathatóvá tették. Most a börtön egy része látható, illetve a bormúzeum, de mivel itt nem terem meg a szőlő, inkább az ír borimportnak a múzeuma szerintem.











Még kicsit sétáltunk a városban, aztán kocsiba ültünk és a várostól 3 km-re lévő Charles Fort-hoz mentünk. Ez az egyik legépebben megmaradt csillagerőd Európában, azért épült az 1600-as évek elején párjával James Fort-al együtt, ami ma már csak rom, hogy a kikötőt védje a tenger felől. Nem is tudták a tenger felől elfoglalni soha, viszont az angolok a szárazföld felől elég hamar legyőzték. 1922-ig használták is, akkor az ír  polgárháború után az angolok átadták, sajnos egy nagyobb tűzben sok kár érte az épületeket, de az erőd része ma is jó állapotban van és látogatható. Lenyűgöző ahogy áll az óceán partján, és a falak között járkálva el tudtam képzelni, ahogy a katonák ott élnek ezen a barátságtalan helyen, az állandó szélben, nem lehetett könnyű nekik. 













Körülbelül a felét jártuk végig, amikor elkezdett szakadni az eső, bemenekültünk a kávézóba, gondoltuk mire megisszuk a kávét majd csendesedik, de sajnos nem. Ezért mindenképp vissza akarunk még menni, de akkor visszük a fiúkat is. Záróráig csak szakadt az eső, mire a kocsihoz értünk, csurom víz volt a ruhánk.
Így végül nem mentünk be Corkba enni, hanem a meleg kocsiban, csak kicsit vacogva haza jöttünk, és átöltözés után elmentünk a kebaboshoz, és onnan hoztunk vacsit. Utána az üveg bor mellett átbeszélgettük az estét lefekvésig. Gyönyörű nap volt, lehet gyakrabban kéne csak kettesben lennünk...

2015. július 9., csütörtök

Nyári szünet után

Először is bocsi, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem.  Arra gondoltam, hogy ezt most elegánsan nyári szünetnek fogom hívni itt a blogon (de igaziból csak nem volt erőm írni).
Nagyon sok minden történt velünk egy hónap alatt, nem is tudom hol kezdjem. Dénes megírta a nyári teszteket a suliban május végén és azóta neki nyári szünet van, most hét közben epret, cseresznyét és új krumplit árul egy bódéból a főút mellett, hétvégén pedig a kínai büfében továbbra is kukta. Elég jól keres, így vidáman éli életét. Domi megírta a Junior Certificate-t, eredmények majd szeptemberben.
Voltunk kirándulni többször is, grilleztünk az erdőben, Niki is velünk volt Limerick mellett. 






Voltunk Lough Derg nevű tónál, itt tartották a magyar találkozót, amire Györki és Niki ment és mi vittük el őket, gyönyörű arra is minden. Volt nálunk grillparty (nemzetközi: magyar, szlovákiai magyar, erdélyi magyar, szlovák, brazil és ír résztvevőkkel, 17-en voltunk összesen). Áron és Domi voltak moziban és megnézték az új Jurassic park filmet. 
Aztán Domi, Dénes és Rionna elutaztak Magyarországra július 4.-én, Dénes és Rionna 18.-án jönnek haza, Domi augusztus 10.-én, addig nyugi van. 2012 augusztus 18-án érkeztünk meg Írországba azóta a fiuk nem voltak otthon, én pedig nem voltam nélkülük itthon. Furcsa nekik otthon, és nekem is itt, remélem csupa jó élménnyel jönnek haza, és Rionna is jól érzi magát, mert ő még nem volt ezelőtt Magyarországon.
Nekem lejárt a szerződésem a fogorvos mellett és nem hosszabbítottam meg, bár lehetett volna, de annyira nem fért össze a személyiségem az általuk elvárttal, hogy jobbnak láttam eljönni. A munka nem volt könnyű, de azzal boldogultam, és egyre jobban is ment, viszont a folyamatos stressz kikészített, a végén már gyomorgörccsel keltem, és hazafele a kocsiban sírtam, ez nem mehetett így tovább. Így aztán július 1.-én voltam utoljára dolgozni, most a papírjaimra várok, aztán kezdem a munkakeresést megint.Viszont két hosszútávú haszna mindenképp volt, az egyik hogy itt is rutinos sofőr lettem (a 8 hónap alatt kb 8-9 ezer mérföldet vezettem), a másik hogy sokat javult az angolom, főleg persze a megértés, mert beszélnem nem kellett munka közben.
Most tehát napközben teljesen egyedül vagyok itthon, és apránként nagytakarítom a házat, este pedig Györkivel és Áronnal, nagyon nyugis most. Végre kezdem összeszedni magam lelkileg is, és a blogírást most már nem fogom elhanyagolni.