Kylemore apátság

Most a szabadságunk alatti utazgatásunkról írok, nem sokat, inkább fotókat rakok fel. Szombati napon tehát ünnepeltünk, vasárnap pedig miután Dénes és Domi elutaztak, mi Györkivel és Anttal, kirándulni mentünk. Galway megyében ezelőtt még nem jártunk, csak a városban kétszer rövid ideig, ezért gondoltuk, hogy elindulunk a Connemara felé, útba esett Oughterard városa és itt megálltunk megnézni Aughnanure Castle-t, ez egy lakótorony amit kőfalak vesznek körbe, sok hasonló van Írországban, ami más, hogy itt van egy titkos börtön cella fent az emeleten, a várúr szintjén, ilyet másik lakotornyokban nem láttam.

Tovább indultunk, a táj csodaszép, gyakran megálltunk gyönyörködni benne, sajnos az eső többnyire esett és a párától gyakran nem lehetett messze látni.

A tavon erről a szigetről készült fotó olyan ismert, még hűtőmágnesre nyomtatva is kapható. 

A hűvös idő miatt megálltunk kávézni  Leenane-ban, és megnéztük a Killary fjordot, ami a kagylójáról hires. Űres műanyag hordókat összekötnek kötelekkel, és a kötelekről is lóg a víz alá egy csomó kötél, ezeken nagyon szívesen megtelepszik a kagyló, és csak fel kell húzni és leszedni, ha elég nagyra nőtt. Tehát ezek vad kagylók, csak a helyet biztosítják nekik, nagyon finom, és mivel köteleken nő, nincs benne homok, a Leenane-i pubban lehet rendelni friss kagylót. Sajnos erről nem készitettem fotót.

A sok megállás miatt csak késő délután értünk a Kylemore apátsághoz, ez a kastély világhírű, rengeteg fotó van fenn a neten, ahogy tükröződik a tóban, méltán híres, mert valóban csodaszép.

Sajnos csak egy kis része látogatható, mert ma is bentlakásos leányiskolát tartanak itt fenn az apácák, de az a pár terem is olyan, hogy el tudom képzelni, ahogy valamelyik régi lányregény, pl. a Büszkeség és balítélet is, hasonló környezetben játszódhatott.

Egy hatalmas park közepén áll a kastély és nem messze tőle van egy kis templom is gyönyörű homokkő faragásokkal, a park is nagyon szép, csak már az eső annyira esett, hogy azt nem jártuk végig. 

Még készítettünk egy közös képet aztán haza indultunk, mert Györkiék másnap dolgoztak.  

25.

Most végre van miről írnom, július 11.-én van a házassági évfordulónk, idén a 25., ez már bizony az ezüst lakodalom ideje! Pár éve az egyik házassági évfordulónkon leírtam milyen körülmények között házasodtunk össze annak idején, és hogy ez mennyire nem olyan volt, amilyet szerettünk volna. Nem örült igazán senki, nekem nem lehetett fehér ruhám, fátylam, és senkit nem érdekelt, hogy mi Áronnal hogyan szeretnénk. Most eljött a mi időnk, tudom, hogy manapság már divat újraházasodni, és nem csak a 25. de az 5.vagy 10. házassági évfordulón is. Olyan celebekről is olvastam már, akik évente rendeznek egy lagzit, mi azonban úgy gondoltuk mindig, hogy majd a 25.-en teszünk újra fogadalmat Isten színe előtt. 
Ezért Áron év elején már úgy kért szabadságot a gyárban, hogy ekkor lehetőségünk legyen erre, akkor még a Magyarországra utazás sem volt kizárt, de később már tudtuk, hogy ez nem jön össze, mert nekem új munka helyem van, és annyi szabadság nem jár még. De jobb is így, mert a gyerekeink is mind ott szerettek volna lenni, és az csak itt Írországban kivitelezhető. 
Szóval július 1.-16.-ig Áron szabadságon volt, és 8-12.-ig én is kaptam pár nap szabit, ezért a dátum már adott is volt, mivel a gyerekeink is dolgoznak, Györki és Anett azonban csak hétfőtől péntekig, végül is 8.-a szombat lett a nagy nap, mert 11.-e keddre esett idén. Miután megvolt az időpont, már csak a helyszínt kellett kitalálni, és nagyon tetszett mindkettőnknek, hogy az óceán partján lehetne. De mi elég messze lakunk az óceántól (2,5 óra kocsival) viszont megkérdeztük Györkiéket mit szólnának hozzá, ha Galwayben a tengerparton lenne, mert ez azt jelenti, hogy náluk kell aludjuk mindannyian. Ők nagyon szívesen vállalták a vendég látást, már úgyis egy ideje hívogattak minket, hogy menjünk, és gondoltuk, hogy akkor a szabadságunkat náluk töltjük. Györkiék tehát kerestek egy megfelelő partot nem messze a lakásuktól, a Ballybane beach lett a helyszín. A két kisebb fiunk is szabadnapot kért a hétvégére.
Már két héttel előtte elkezdtük járni a környező nagyobb városok boltjait, hogy mindent beszerezzünk amit elképzeltünk a tengerparti romantikus esküvőnkhöz, és kellett is ennyi idő, mert én közben minden nap dolgoztam, mivel a munka társam épp nyaralni volt, ezért csak esténként tudtunk vásárolni. Már egy ideje tervezgettünk, de inkább csak én mondtam mit szeretnék, amikor rákérdeztem Árontól, hogy ő mit gondol, mondja el, ne csak úgy legyen ahogy én akarom. Akkor ő azt válaszolta, hogy pont úgy szeretné ahogy én, mert neki az a fontos, hogy mindent megkapjak, minden olyan legyen ahogy akarom, hogy engem boldognak lásson, olyan sok évet vártam erre, elolvadtam :)
Viszont mivel nem tudtunk Magyarországra repülni, így fájó szívvel lemondtunk arról, hogy református pap előtt tegyünk újra fogadalmat, és elkezdtük tanulni a házassági eskü szövegét, hogy akkor is elmondhassuk egymásnak, ha nem is lesz lelkész. Mi ugyanis itt csak egy lelkész házaspárról tudtunk, de őket is csak egy hónapja ismertük meg, mert Corkban május közepén volt az első magyar nyelvű Istentisztelet. Július 2.-án a második ilyen alkalmon azonban Áron (a tudtom nélkül) megkérdezte a lelkészeket, hogy elvállalnák-e, ők nagyon örültek a felkérésnek, de nem tudták még biztosan, hogy sikerül e átrakniuk a kötelezettségeiket ilyen rövid idő alatt, de ígérték hogy mindent megtesznek, és pár nap múlva jelentkeznek. Mi minden eshetőségre felkészülve tanultuk tovább az eskü szövegét, de végül 6.-án szóltak hogy tudnak jönni, szóval találkozunk 8.-án 4 órakor a beach-en.
Nagyon boldogok voltunk, mindent sikerült megvenni, a főnököm felajánlotta, hogy a boltból bármit felhasználhatok amire szükség van a csokrokhoz, és lelkész is lesz. 
Pénteken este még megkötöttem a csokrokat, elkészítettem a díszitéseket, és kivasaltam a ruhákat, mindent becsomagolva összekészítettünk a nappaliba. Rengeteg dolgot kellett vinni: összecsukható asztalt és székeket, a boltívet, pezsgőt és poharakat, abroszt, organza díszeket, az ünnepi ruhákat, fátyolt, sátrat, hálózsákot, laticelt, mert a két fiú csak így fért el aludni, grill sütőt, pácolt húsokat, ruhát 4 napra, a csokrokat, a fáklyákat, alig fért be minden a kocsiba. Végül Áron korán reggel mindent sikeresen bepakolt, 9-kor már Limerickben Dénest szedtük össze, és 11 órakor Galwayben voltunk.
Kicsit pihentünk aztán Györkiék megmutatták, amit a helyszínnek gondoltak, utána még vettünk egy-két dolgot, aztán visszamentünk enni. Utána Domival és Dénessel (már ünneplőben, hogy ott maradjanak a cuccokra vigyázni, és a lelkészeket várni) és Anettel lementünk a partra elkészíteni a helyszínt és a díszitést. Majd vissza Györkiékhez felöltözni ünneplőbe, aztán vissza a partra. Végig gyönyörű idő volt sütött a nap, és picit fújt a szél. Minden jó hangulatban történt, nem volt idegeskedés, kapkodás, kiabálás. Végül megérkeztünk a partra, lemásztunk a sziklákon a homokra, a lelkészek már ott voltak, minden álom szerű volt, mintha a mi saját romantikus filmünk pergett volna, amiben mi voltunk a főszereplők Áronnal.
Aztán elkezdődött a ceremónia és Mariann a lelkész kihívta Dénest, hogy olvassa fel az Igét, a 139. zsoltárt. Amikor meghallottam eleredt a könnyem, és láttam Áronnak is nehezére esik nem sírni, mert ez a zsoltár a mi életünkben nagyon fontos szerepet játszott. Bár ezt a lelkész nem tudhatta, de amikor Szuszika fiunk meghalt, ez a zsoltár volt az, amit Isten újra és újra elénk rakott, amíg csak a segítségével fel tudtunk állni a bánatból, és tovább élni az életünket. Most újra ezt az Igét kaptuk, amikor ismét házassági fogadalmat teszünk, az Úristen a tenyerén hord minket úgy érzem. Végül  elmondtuk az esküt is és megvolt a csók is, aztán megpróbáltam abbahagyni a bőgést, több-kevesebb sikerrel :) és pezsgőztünk is, meg készült pár közös fotó is.
Utána a fiúk gyorsan összeszedtek mindent és sietve visszamásztunk a sziklákon a homokról a sétányra, mert jött a dagály, és ott félóra múlva már víz van. Vissza mentünk Györkiékhez a lelkészekkel együtt és grilleztünk egyet a teraszon, szolidan iszogattunk is, sokat beszélgettünk, zenélés is volt kicsit, és a pici ház miatt, hogy kis helyen voltunk mindanyiunkban nosztalgikus érzések ébredtek, mintha az újpetrei házban lettünk volna, Domi és Dénes is jól kijöttek egymásal, igazán szép nap volt. Másnap a két fiú elbuszozott Limerickbe, ahol még a Domi egy éjszakát Dénesnél aludt, aztán haza ment, mi meg kirándultunk egyet Györkiékkel, aztán a hét többi napján is kettesben, de ezt már egy másik posztban írom meg. 
Érkezünk, még a sétányon:

Lemászunk a sziklákon:

A végén le is kell emelni:

Kezdődik a szertartás:

Dénes felolvassa az Igét:

A másik oldalról is készült fotó, de azon mi pont nem látszunk :)

Sírok:

Áron tartja magát:

Az eskű:

A csók:

Persze hogy sírok:

Pezsgőzés könnyes szemmel:

Családi csoportkép:

Már egy kicsit oldottabban mosolygunk:

Györkiék is kipróbálták milyen lesz majd a boldogság kapu alatt állni:

A csokrom:

 A díszitések: