2015. június 3., szerda

Iskolai hirek

Dominak május 22.-én véget ért a tanítás, a következő héten csak aki akart, bemehetett korrepetálni a tanárokhoz, minden tárgyból a meghatározott időben, de az otthoni tanulással volt mindenki elfoglalva, kb olyan ez mint otthon az érettségi szünet. Ma volt az első vizsga nap, angolból írt ma, nagyon izgult szegénykém, azon is hogy mindent tudni fog-e, és azon is hogy tényleg megkapja-e a kedvezményeket amit ígértek. Hiába mondtam neki, hogy igen, csak akkor hitte el, amikor már ott volt, és valóban külön teremben kellett megírnia, egy segítő asszisztens felügyelte, és ellenőrizte a végén hogy mindent megcsinált-e, illetve jól írta-e fel, hogy melyik feladatra mi a válasz. Mert laptopon írta meg word-ben a feladatokra a választ, tollat nem is kellett elővennie. És több időt is kapott volna, ha nem írta volna meg amire a többiek, de erre nem volt szükség, ráadásul ha valamelyik szó helyesírásában nem biztos, akkor abban segít neki a segítő. Holnap nem kell vizsgáznia, mert a többiek ír nyelvből írnak, holnap után viszont délelőtt földrajzból, délután matekból vizsgázik ráadásul emelt szinten. Aztán egész jövő héten vizsga van és még az utolsó tárgyból 15.-én hétfőn, és csak aztán ér véget neki a suli, kb úgy mint Magyarországon van. A Junior Certificate vizsga eredményeit csak szeptember 10.-e környékén küldik el postán, addig nem tudjuk milyen eredménnyel írta meg, de nem is lehet megbukni rajta évismétlésre, tehát akármilyen eredményt is irt akkor is negyedikes, vagy ötödikes lesz a tanuló attól függően, hogy mit választott, mert a negyedik évfolyam itt nem kötelező, és nem is osztályozzák őket év közben semmiből sem. De Domi ötödikbe megy jövőre, és reméljük jól sikerül neki a vizsga.

Ez alatt a Déneséknek május utolsó hetében már az év végi tesztek zajlottak, és május 29.-én nekik befejeződött a tanév. Az ő eredményeit pár héten belül megkapjuk majd postán, kíváncsi vagyok rá, milyen lesz.