Házasságunk története

Hogy az elején kezdjem:
Áron egy 10 gyermekes református lelkipásztor 7. gyermekeként látta meg a napvilágot a hetvenes évek közepén.
Áron szülei:

Elég szerényen éltek a falusi lelkész fizetésből, mert a gyerekek miatt anyósom nem tudott munkát vállalni, de ennek megvolt az az előnye, hogy nem napköziben, szanaszét nőttek fel, hanem otthon anyukájuk mellett védett burokban. Azt lehet mondani hogy szép, nyugodt szeretetteljes gyerekkora volt, bár érték hátrányos megkülönböztetések a családot vallásos volta miatt, és anyagilag sem álltak jól, mégis ez egy jó gyerekkor volt.

Aztán kamaszkorban az adhd-s problémák, a lázadás, oda vezetett hogy a gimiben megbukott, majd iskolát váltott. Így került abba a szakközépbe ahova én jártam és lettünk osztálytársak.

Az én gyerekkorom bonyolultabb volt: Az anyám nem tudott elszakadni az anyjától, és ezért hamar tönkrement első házassága után a nővéremmel az oldalán, az anyja biztatására feladott egy újsághirdetést, házasodni szeretne.
Az én szüleim:

Erre válaszolt apám, akit akkorra már alkoholizmusa miatt elhagyott a kisfia édesanyja, és bánatában a bányamérnöki szakot is félbe hagyta harmadév után az egyetemen. Nem tudom mennyire voltak együtt boldogok, de megszülettem én, anyámnak ez új helyzet volt, mert a nővérem születése után visszament dolgozni, a mama nevelte a picit, most meg gyesen volt velem. Apám nyolc hónapig lehetett gyakorló apuka a bátyámnál, és nyilván nem volt jó férj, ha elhagyták...A lényeg amikortól emlékszem anyám is alkoholista volt, illetve apám egy halálközeli fél éves kórház után leállt és négy évig nem ivott, és rokkant nyugdíjas lett. Ez gyönyörű időszaka volt a gyerekkoromnak, és rajongtam is apámért, aki alkoholtól tisztán igazán jó apa volt.

De  a kapcsolatuk anyámmal tönkre ment, és végül újra inni kezdett, majd másfél éven belül meghalt. Ekkor voltam 12 éves, kezdődött a kamaszkorom és ekkor kezdődött anyám igazi mélyrepülése is. Kemény évek voltak, ma már tudom anorexiás is lettem, és depressziós, önpusztító gondolatokkal, az iskola sem ment felhőtlenül, főleg magatartás gondok voltak velem. Nálam az adhd inkább azzal járt hogy nagyon lelassultam ha figyeltem, de minden ellenére is jól tanultam ha nem hülyéskedtem el az órákat. Persze a hiperaktivitás az megvolt, a heti 5 edzés, és a sporttagozatos iskola mellett is.

Így indultam neki a középiskolának, hogy földmérő legyek, és ide érkezett meg első közepén Áron.
Hamarosan második osztály elején, 16 évesen egymásba szerettünk.

Én akkor már túl voltam szökéseken otthonról, untam az állandó cirkuszt és verést, és mindegy csak el onnan alapon már az osztályfőnöktől is kértem segítsen elintézni a kollégiumot, és a nagykorúsításom, de valamiért nem tett semmit. Áron nagyon szeretett és meg akart menteni, kiemelni ebből a pokolból, fiatalok voltunk és naivak, még szüzek is, nem ez volt a fő hajtóerő, mint sokan gondolták.

Kitaláltuk hogy össze kell házasodni, akkor nagykorúsítanak minket és elköltözhetek végre, de csak akkor lehet házasodni ha terhes vagyok. Könyveket elő, nézzük mit mond dr. Czeizel Endre, hogy kell gyereket gyártani? Nagyon vágytam egy boldog, működő családra, amilyen Áronéké, azt hiszem a megtérésem is ezzel függött össze, ezért könnyen elfogadtam a házasság gondolatát, és elkezdtem vágyódni egy kisbaba után. Szüzességünk elvesztése után két hónappal terhes is voltam, aztán megharcoltunk egymásért a világgal. Az iskolát ( így utólag ez az egyetlen amit bánunk a történetből, de nem volt más megoldás akkor) félbehagytuk, és Áron dolgozni kezdett. Nem tudtuk elérni, hogy hamar legyen esküvőnk, csak Györki születése előtt egy hónappal  és a 18. szülinapunk előtt Áronnak egy, nekem két hónappal házasodhattunk össze...
A polgári:

 Az egyházi:

Az esküvőnkön  senki nem volt boldog, a rokonok azért mert úgy gondolták most tesszük tönkre az életünket ilyen fiatalon.
Az örömanyák:

Mi meg azért, mert nem lehetett előbb, fehér ruhával igazi esküvő, nem jött el a rokonaink nagy része, és tíz órára mindennek vége is volt, ezért mi is csak túl akartunk lenni az egészen. Úgy voltunk vele mindegy, akkor csak már legyen meg és végre hagyjanak békén élni a felnőtt életünket.

Azóta se szeretünk az esküvőre gondolni, mert semmi nem úgy volt ahogy mi akartuk, csak azt sikerült elérni, hogy megtörténjen. Azt tervezzük hogy majd az ezüst lakodalmunk nagy buli lesz és pont olyan, amilyent mi szeretnénk :)