2013. május 19., vasárnap

Doneraile Park

Ma reggel későn keltünk, és aztán még szöszmötöltünk, meg vacakoltunk, és csak nem akart kialakulni hova is menjünk.  Aztán a gyerekek megszavazták hogy menjünk megint a Doneraile Parkba, mert ott az erdei sétautakon lehet fa kardozni. Ettünk egy laza rántottát és egy óra körül elindultunk, kb 20 km-re van tőlünk ezért fél óra alatt oda is értünk. Most egy másik úton indultunk el mint múltkor, elsétáltunk a teaházig, aztán találtunk egy olyan részt a parkban ami arborétumnak tűnt, kis táblák a fák törzsén a latin nevükkel, találtunk kettő pálmafát, bambuszt, és virágzó rododendron bokrokat, ami gyönyörű. Aztán láttunk sok őzet egy bekerített területen, amik már megszokták az embereket, és nyugodtan legelésztek, és nem zavarta őket hogy egy kerítés és egy árok túloldalán emberek sétálnak. Rengeteg kis csatorna, két mesterséges tó tavi rózsákkal, hattyúval, az út mentén időnként padok, szép kis kő hidak, hatalmas vad jácint mezők, medvehagyma virágszőnyeg, nagyon megnyugtató sétálgatni a magas fák között. Aztán beértünk az erdős részre, és a fiúk szedtek hosszú fadarabokat, és igazi koreográfiát adtak elő az imitált harchoz, angol szöveggel, de szerencsére nem durvult el, végig csak játék volt, élvezet volt nézni ahogy beleélték magukat. Fent a hegyen sajnos elég durva szél fújt és ettől kicsit hideg volt, de ahogy lejjebb jöttünk már sokkal jobb volt, az egyik bekerített legelőn az őzek mellett, vadnyulak rohangáltak szabadon, még az üregeiket is megtaláltuk a domboldalban. Három órát sétáltunk a parkban, nagyon jó volt, és alaposan elfáradtunk mindannyian. Sajnos fényképezőt nem vittünk, csak telefont, ezért a képek nem túl jó minőségűek.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése