2013. május 21., kedd

Dénes és az ő nagy szája

Hát ott tartunk ahol egy éve, meg két éve voltunk, Dénes a tanév végére meghülyült. Tavaly az otthoni gimiből akarták kicsapni, és háromból buktatták meg annak ellenére, hogy félévkor mindenből normális jegyei voltak, nyolcadikban pedig kilenc héttel a ballagás előtt akarták kidobni a suliból, csak akkor az SNI-s papír megvédte. Most ugyan az igazgató megdicsérte hogy milyen jól tanul, mert itt külön választják a tanulmányi eredményeket a magatartástól, de azért eltanácsolta gyakorlatilag a suliból.
Tegnap előbb jött haza negyed órával mint kellett volna, de azt mondta előbb elengedték őket, illetve beszólt az angol tanárnak, de aztán bocsánatot kért, és az igazgató vele akart valamit felsöpörtetni az ebédlőben , de ő nem volt hajlandó. Ma nagy nyugalommal ment suliba, majd felhívott, hogy be kell menjek tolmáccsal, a tegnapi miatt, mert nem engedik órára, de semmi baj.
Felhívtam Gyöngyit ráér-e, és tízkor már a suliban voltunk. Az igazgató megkérdezte el akarjuk e vinni a gyereket másik suliba, mondom igen a következő tanévre. Mert a Dénes borzasztó arrogáns és tiszteletlen velük, elsorolja a tegnap történteket, mert ez már a sokadik eset volt, ezért ma és holnap nem lehet suliban, holnap menjünk el a másik iskolába, kérdezzük meg átveszik-e, és csütörtök reggel menjünk vissza. Hiába faggattuk, kitért a válasz elől, hogy levizsgázhat-e itt. Mondom neki hogy csak jövő tanévtől akarom elvinni, de ő már arról beszél hogy csütörtökön adja le a könyveket, mert akkor minek annyit várni elvihetem rögtön. Most nem tudom mi lesz, mert ha a másik suliban kéne esetleg vizsgáznia akkor kell venni olyan egyenruhát, ami egy teljes öltözetnél olyan 250 euró költség, és mivel nem ott tanult nem lesz olyan jó a teszt eredménye sem, illetve, ha az idegen környezettől beparázik akkor meg örülhetünk ha elfogadható lesz. Mindez azért mert Dénes szemtelen, és pökhendi, és bicskanyitogató stílusa van, valamint azért mert közölte a tanárokkal, hogy őt már nem érdekli, jövőre úgysem ide fog járni.
Most hát itthon vagyunk, és lassan kezdi felfogni, hogy baj van, hiába próbáltam már ott megértetni vele, mert dühöngött, és nem is értette mi a baj, és arrogáns volt a dirivel. Lehet ha már ott felfogja mi van, nem is lenne ekkora a baj, de ezen már nem tudok változtatni. Viszont most holnapig görcsben a gyomrom, vagy inkább holnaputánig, és most már a Dénes is be van tojva, és felfogta, de ez már nem változtat azon ami van. Tehát holnap reggel megyünk a másik suliba puncsolni hogy átvegyék, mindenki drukkoljon, imádkozzon értünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése