Cliffs of Moher

Tegnap meglátogattuk Írország egyik legismertebb és leglátogatottabb nevezetességét a Moher sziklákat.

Áron egyik munkatársának itt van a fia látogatóban, és mivel neki nincs autója, ezért minket kért, hogy vigyük el őket, de sajnos nem fért be mindenki és kizárásos alapon a Dénest itthon kellett hagynunk. Ő ezt nem nagyon bánta, mert egész nap a haverjával lóghatott, és mert (-most elárulok egy titkot neked Györki-) ha Györki itt lesz nyaralni, el akarunk menni oda vele együtt, így hát pár hét múlva Dénes is láthatja.
Tíz óra körül indultunk, az út nagy része autópálya és főút, tipikus ír táj, semmi érdekes, csak az utolsó pár km-en látszik az óceán és két óra autózás után érkeztünk meg a látogatóparkhoz.

Amikor végre megérkeztünk a szikla szélére, azt nem lehet leírni milyen érzés. Törpének éreztem magam, és egészen jelentéktelennek....Sétaút van kialakítva a szikla szélén, de viszonylag védetten, és akinek van esze az nem mászik ki a szélére, nagyon durván veszélyesnek tűnik, és ahogy egyre tovább sétáltunk, egy idő után elmarad a védőpalánk, mindenkire rábízva, hogy meddig merészkedik ki.

No a Dominak elejétől az fájt, hogy ő nem mehet a szélére, de amikor a palánk is eltűnt, onnantól őrizni kellett. Felváltva voltunk mellette Áronnal, de ez annyira elkeserítette őt végül, hogy nem is mentünk el a végén levő torony romhoz, vissza kellett forduljunk. A velünk levő ismerősök se bánták, hogy visszafordulunk, szóval lementünk enni a kocsihoz, aztán újult erővel megnéztük az interaktív kiállítást,

aztán a másik irányban is valameddig elsétáltunk a sziklákon.

De eddigre már úgy kifárasztott minket az erős szél, és az időnkénti eső, hogy senki nem bánta amikor három óra körül eljöttünk.

Ez után jött a nap fénypontja Dominak, az óceánpart és a fürdés, na ebben én csak a fényképész szerepét vállaltam, de Áron is fürdeni akart, ebben egyet értettek. Megálltunk tehát Lahinch kék zászlós strandján, és az iszonyatos nagy szélben, ember magas hullámokban, Áron és Domi bementek fürdeni. 

Én a széléig elmerészkedtem széldzsekiben, és strandpapucsban, feltűrt nadrággal, a lábfejem lett csak vizes, és ez nem volt kellemetlen. Az útitársaink szemében hitetlenkedést láttam, ők még annyira sem voltak bátrak mint én. De a fiúk remekül szórakoztak, bár veszélyes volt egy kicsit a helyzet, de bíztam Áronban, ő nagyon jól úszik, és elég jó kondiban is van, Domi pedig végig mellette volt, nagyokat sikongatott, és élvezte nagyon a magas hullámokat. Húsz percet fürödtek, aztán törölközés, átöltözés, és indultunk tovább.

A következő megálló Ennis, Clare megye fővárosa volt, ami rendkívül hangulatos, és nagyon tetszett mindannyiunknak. Még hosszú ideig tudtunk volna sétálni, ha nem vagyunk olyan fáradtak.

Így csak az Irish shopot kerestük meg, hogy a vendég fiú ajándékokat tudjon haza vinni. Fél hétre értünk haza, nagyon fáradtan, de igazán jó nap volt, és már alig várom, hogy Györkivel és Dénessel is ellátogassunk oda.
Este még vacsora után összejöttünk egy kis levezető iszogatásra :)