2013. október 9., szerda

teacher meeting

Behívtak ma megbeszélésre a suliba, nem történt semmi baj, csak Domiról és az adhd-ról volt szó. Úgy alakult hogy Dénes volt a tolmácsom, nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen okos és ügyes nagyfiú lett belőle! 
Kiderült számomra, hogy bár tavaly a másik suliban a papírokat aláírtam és elindították az ügyet, de mivel az ezzel foglalkozó tanárnő elment táppénzre márciusban és nem is jött vissza tanév végéig, ezért Domi nincs regisztrálva az itteni rendszerben mint adhd-s. Ezért most ennek mihamarabb utána kell járnom. Ha megkapjuk a papírt róla, akkor egy csomó segítség jár majd neki, az órákon is, és a vizsgákon is. 
Itt minden adhd-s  gyereknek biztosítanak egy speciálisan erre a problémára felkészült pedagógiai asszisztenst, a tanítás teljes idejére. Így hiába a figyelemzavar, mégis ugyanolyan jó esélyekkel indulhat neki az életnek mint bárki más, és nem azért lesz egyes valamilyen tantárgyból, mert nem írta fel mi a lecke, vagy izgett-mozgott órán ezért kizavarták a folyósora, hanem ilyenkor egy kis segítséggel újra oda tud figyelni ő is, és lehetnek jó jegyei, mert a képességei megvannak hozzá. Akkor pedig jó eséllyel tovább is tud tanulni, és nem hagyja félbe már a középiskolát a sikertelenség, és a motiváció elvesztése miatt, mint oly sokan az adhd-s gyerekek közül. 
Nagyon elégedett vagyok az új iskolánkkal továbbra is, eddig csak pozitív benyomások értek és bízom benne hogy így is marad. Az adhd-hoz való hozzáállásuk meg egyenesen példás ebben az országban, nem ehhez vagyok szokva, Magyarországon nem kevés harc, és keserűség, sok sírás mind részemről, mind a gyerekek részéről volt a megszokott. Itt a tanárok ismerik ezt a problémát, és tudják hogyan kell kezelni, a gyerekek is tudják mi ez, és nem csúfolnak miatta, persze ettől még barátkozni nem akarnak a "furi" gyerekkel, ebben pont olyanok mint otthon, na de ne legyek telhetetlen. Egyébként dicsérték Domit, és semmi rosszat nem mondtak róla, fejlődik és az ideglenes asszisztense is nagyon sokat segít neki, és ő jól teljesít, motivált, nincs vele gond. Jó volt hallani. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése