2013. október 3., csütörtök

Az egyenruháról

Ma azzal vannak tele a hírek, hogy a Kaposvári egyetemen a rektor szabályozta az öltözködést. Erről nekem az jutott eszembe, hogy egyrészt elég baj, hogy egyetemistáknak akikből értelmiségi lesz, nincs annyi eszük maguktól, hogy mit nem illő viselni, másrészt megértem, hogy felháborítónak tartják, hogy meg akarják szabni a kinézetüket, kamaszként én is lázadó voltam.
Viszont nem is erről akartam írni,(csak erről jutott eszembe) hanem hogy sokan kérdezték otthonról, hogy mi a véleményem az egyenruháról. El kellett tellenie egy csomó időnek amíg erre válaszolni tudok, mert eleinte nagyon vegyesek voltak az érzelmeim ezzel kapcsolatban, és a gyerekeknek is, de mostanra már sikerült letisztulnia kicsit, és azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen pozitív. 
Tavaly nagyon szegények voltunk,  iskolakezdéskor érkeztünk, és minimális beruházással kellett megúszni a beiskolázást, ennek ellenére ez nem látszott rajtuk, mert az egyenruha mindenkinek egyforma. Nem lógtak ki a sorból, és ez nekik is tetszett, nem volt gond, hogy otthoni divat szerinti ruháik voltak, és hogy nem voltak márkás holmik. Itt még a kabát is egyforma és jól látható melyik suliba járnak.
Idén már volt rá keret hogy megvegyük a menőbb táskát is, de a gyerekek pénzügyi helyzete továbbra sem látszik, mert az iskolába még mobilt is csak úgy szabad vinni, hogy nem vehetik elő. Ha valaki mégis, akkor elveszik és csak a szülőnek adják vissza fejmosással együtt. Az egyetlen ami még irányadó, ha valakit kocsival hoznak a szülők, de ott is simán lehet, hogy apuka dögnagy mercivel jár, de anyuka hozza a kis toyotával, és akkor ebből se látszik. Szerintem ez nagyon jó, mert otthon sokat csúfolták őket a nem menő cuccokért, vagy a leharcolt kocsink miatt, itt meg ez az egész anyagiak nem is téma...
Persze először nem szerették az ing-nyakkendő kombot, de aztán előbb megszokták, és most már észre sem veszik, fel sem merül, hogy mért kell, és pedig ha értelmiségit szeretnénk nevelni a gyerekünkből akkor nem árt ha otthonosan mozog nyakkendőben is. Otthon tapasztalatom szerint csak esküvő-temetés alkalmával kényszeríthető rá  az öltöny-nyakkendő az átlag kamasz fiúkra. Nekik már itt ez nem gond, sőt tudnak nyakkendőt kötni is :)
De abból a szempontból is jó, hogy nincs reggel a szekrény előtt tanakodás, hogy mit vegyenek fel, meg hol van éppen az a pulcsi, stb...és lányos anyák szerint is sokkal egyszerűbb így az élet, hogy az iskola nem divatbemutató. Ezenkívül ha ki akarnak lógni a tömegből, azt csak az egyéniségükkel tehetik, mert semmilyen tárgyi segítséget, külsőségeket ehhez a suliban nem engedélyeznek, ez nekem nagyon tetszik.
Nekem is egyszerűbb hétvégén, lemosom a heti adag egyenruhát, aztán egy hétig nincs vele gondom, amit meg suli után felvesznek, az a pár óra alatt nem lesz mindig koszos, tehát a szennyes is kevesebb, mint mondjuk a nyári szünetben volt.
Ezért most már határozottan az a véleményem hogy az egyenruha egy jó dolog, és nem bántam volna ha kis koruktól abban járnak iskolába.

2 megjegyzés:

  1. Tokeletesen egyetertek :)
    Azzal kulonosen, h az egyenisegukkel kell kitunniuk, nem a ruhazatukkal, ez meg igy sosem jutott eszembe, de mennyire igaz.
    Egyenruha rulez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is úgy jutott eszembe, hogy néztem a több száz egyforma ruhás gyereket, ahogy jöttek ki a suliból, és olyan nehéz köztük észre venni őket. :)

      Törlés