2016. szeptember 28., szerda

Györkiék lakása

Györkiék kibéreltek egy házat Galwayben, közösen Anettal, és össze is akarnak költözni, amint Györki talál munkát Galwayben. A házukat amit bérelnek, még nem mutattam meg, mert amikor kivették szörnyű volt a belseje, de ígéretet kaptak, hogy felújítják nekik. Azért az elején szegény Anett így is szenvedett a körülmények miatt. Viszont ma már egy rendes, takaros kis házikó lett belőle.
Kívülről is látszik, hogy elég picike, az első képen a két ház közötti kis folyosóról van a bejárat a nappali-konyhába, és szemben a kis ablak a fürdőszobáé, a postaláda melletti ablak a konyháé. A második képen látszó ajtó belülről nincs (be van falazva) és az a hálószoba. Tehát van egy egyben nappali és konyha, van egy hálószoba ami elég nagy, alapterületre nagyobb szerintem mint a nappali-konyha. A nappaliból nyílik egy kis helység, ahol a mosógép van és némi polc is elfér, illetve innen nyílik a fürdőszoba, ami szintén pici, egy wc, egy zuhanyzó és egy mosdó csak. Kettejüknek azért elég lesz. Tartozik még hozzá egy zsebkendőnyi kertecske is, de arról nincs jó képem, itt mindjárt az ablakok alatt van amúgy.




Ezen a képen látszik a koszos, büdös és ronda régi padlószőnyeg a hálóban, és alatta a másik két kép már a felújított, laminált padlós változat, és így már otthonos és szép.




Ez az első kép még a régi padlószőnyeggel a nappali -konyha rész, aztán a második képtől az új szőnyeggel készült képek.


                                   



                                   
 Nagyjából körbe van fényképezve az egész szoba, így talán látszik milyen, és hogy vannak a bútorok egymáshoz képest. A tűzhely melletti ajtó a bejárati, a másik ajtó a fürdő előtere a mosógéppel, a fogassal, a cipős szekrénnyel és ajtóval a fürdőbe, de ezek picik és nincs róluk képem. Szerintem nagyon jó, és szép kis házikó lett belőle most, hogy a felújítás megtörtént, és a nem működő dolgokat is megcsinálták. Első közös otthonnak tökéletes lesz, és kettejüknek elég is.

Még mindig nem tudjuk, mikor fog Györki elköltözni, mert az aktív munkakeresést nem kezdte még el, de Anett benne lakik már lassan három hónapja, Györki pedig minden hétvégét, szabad napot ott tölt.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése