2016. szeptember 19., hétfő

Dénes az egyetemen

Dénes 5.-én elkezdte az egyetemet, előtte napon be is költöztettük Limerickbe. Sajnos busszal nem tud bejárni, mert az első busz innen 8,30-kor indul, és nem érne be. Előtte héten már bejárt busszal, különböző ismerkedős programokra, de a sulikezdésre be kellett költözzön. Ráadásul még az új lakhelyét se tudta megszokni, mert utolsó pillanatban már csak olyan szállást tudtunk szerezni, ami ideglenes és egy- egy hetet maradhatott. Most pénteken hazajött és csak vasárnap költözhetett be végre az állandó szállására. Nyilván ez az ideglenes helyen lakás is fárasztó volt, szerencsére nem ment a tanulás rovására. Eddig tetszik neki minden, csak nagyon elfárad, mert reggel 9 órától, délután 6-ig vannak órái, csak egy rövid ebédszünettel. Most az elején nagyon feszített a tempó, meg kell tanulniuk egy programnyelvet nagyon hamar, és programozómatematikát is tanul. A hét végén vége is a modulnak és vizsgázni kell, aztán már sokkal kevesebb órája lesz mint eddig, ennél többet még nem sikerült megtudnom, sajnos csak harapófogóval tudok infót kihúzni belőle. De minden megy, egyenlőre minden érdekes, és boldog, hogy ott lehet, és egyetemista. A tanulás mellett (mármint hogy azt tanul amit akart, és nem kell más kötelező dolgokat is) az is nagyon tetszik neki, hogy ahogy ő fogalmaz nem kell vacakolni a hülyékkel. Az előző iskolában sok olyan fiúval járt együtt órákra, akiket nem érdekelt a tanulás, a továbbtanulás meg pláne nem, és ahogy lehet szabotálták az órákat. Ide azok járnak, akik itt akarnak lenni, ez érdekli őket, nincs fegyelmezetlen viselkedés, viccelődés. Ez neki jelentősen megkönnyíti a dolgát, mivel figyelemzavaros ugye, és így jóval egyszerűbb koncentrálnia. Persze jó a társaság már talált haverokat, és a lányoknál is vannak sikerei, újra randizni kezdett. (Talán nem írtam, de a hosszútávú kapcsolata az ír kislánnyal Rionnával még az érettségi előtt, valamikor tavasszal véget ért. Majdnem két évig voltak együtt, és eléggé megviselte Dénest a szakítás, és még mindig nem akar komoly kapcsolatot.) 
Megkérdezte és az egyetemre a sok ezer diák között kb 10 magyar is jár hivatalosan, de aki az ír iskolarendszeren keresztül jött, mint Dénes is az nincs külföldiként regisztrálva, tehát lehet hogy többen is vannak. De még egyikükkel sem akadt össze az első három hét alatt. Mindenesetre az egyetem bejáratán sok nyelv között, magyarul is ki van írva, hogy üdvözöljük.


Tehát eddig minden szép és jó, reméljük így is marad, kíváncsian várjuk a vizsga eredményét, és a további beszámolókat Dénestől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése