2016. szeptember 4., vasárnap

ADHD

Egyre többször előfordul velem, hogy megkeresnek ismerősök, vagy barátaim ismerősei, mert kiderült a 4-6 éves gyerekükről hogy adhd-s, és azt hallották nekem is mind a három fiam az, segítsek! Mit kéne csinálniuk, hova kéne fordulniuk, és hogy fogják ezt túl élni?
Ekkorra már túl vannak általában legalább egy olyan vizsgálaton, valamilyen szakember által, aki nevelési hibát állapított meg, és most a második helyen mondták azt bizonytalanul hogy talán adhd.
Ilyenkor először is meg szoktam nyugtatni őket, hogy nincsenek egyedül! Ezzel a problémával nagyon sok szülő él együtt, és rengeteg gyerek van aki adhd-s. 
Aztán másodszor el szoktam mondani nekik, hogy nem, nem ők tehetnek róla, hogy a gyerekük ilyen. Sok oka lehet az adhd-nak, de nem az okozza, hogy ők rossz anyák, vagy rosszul nevelték, elhanyagolták, vagy túl szerették a gyereküket. Nem az az oka hogy elváltak, együtt maradtak a hülye férjükkel, a szüleikkel élnek, vagy túl fiatalon szültek, költöztek el otthonról. Az adhd lehet genetikai, és lehet a születés körüli oxigénhiány miatt, de van hogy nem derül ki konkrétan az oka, viszont nem a szülő tehet róla! Ettől fellélegeznek, mert addigra már tele vannak bűntudattal és kudarcokkal!
Harmadszor pedig azt mondom, hogy ez nem a világvége, ezzel együtt lehet élni! Az adhd-s gyerekek ma Magyarországon SNI besorolást kapnak, ha bekerülnek az oktatásba, és ez nem véletlen! Az SNI azt jelenti: sajátos nevelési igényű, tehát másképp kell nevelni, mint egy átlagos gyereket, nem csak az óvodában és az iskolában, hanem otthon a szülőnek is. Ennek vannak technikái, ezeket meg lehet tanulni, és így élhetővé lehet tenni az addig kezelhetetlen gyerekkel a mindennapokat.
Ez után még szoktam küldeni linkeket, és felajánlom, hogy ha utána olvasott és kérdése van szívesen válaszolok. Illetve elmondom, hogy Baranya megyében ahol laktam, hol, milyen szakemberekhez, intézményekhez érdemes fordulnia, hogy kell SNI-t intézni.
Nem értem, hogyha egy gyerekről kiadnak egy diagnózist, hogy adhd-s, akkor miért nem kap mellé a szülő információt is, miért nincs egy kis füzetecske, ahogy a diabéteszről, vagy a gluténérzékenységről? Leírnák benne mi ez az egész, miért van, hol talál több információt, könyv címekkel, linkekkel, stb?
Oké hogy a kilencvenes évek elején én nem tudtam, hogy hová forduljak, és még alig hallott erről akkoriban valaki. De mostanra már eléggé sokan tudhatnak róla. A másik gondom meg, hogy én nagyon szívesen segítek annak a pár embernek aki hozzám fordul, de már négy éve nem Magyarországon élek, lassan változik a rendszer, és nem tudok majd használható információkat mondani. Itt Írországban az átlag ember többet tud az adhd-ról, mint otthon némelyik pedagógus. Valahogy fel kéne hívni erre jobban az emberek figyelmét, hogy ne csak az érintettek tudjanak róla, és ne forduljon elő olyasmi se, hogy a gyerek tanára a szülőtől hallja először, hogy adhd létezik!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Mónika! Magyarországon nem minden ADHD-s kap SNI besorolást, hanem a többség a BTM béllyeget kapja meg azaz Beilleszkedési, magatartási és tanulási zavar, amit ugye a Nevelési Tanácsadó, mai névén Pedagógiai szakszolgálat adhat. A BTM gyerek viszont 1 főnek számít, és fejlesztő pedagógust kapnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter! Köszönöm a kiegészítést, ezt nem is gondoltam, hogy így van. Én abból indultam ki, hogy diagnózist orvosi végzettséggel adhatnak csak ki, tehát pszichiáter vagy ideggyógyász kell hozzá, hiszen ő döntheti el a további kezelést is pl. kell e gyógyszer. A nevelési tanácsadóban amikor még otthon laktunk, dolgozott pszichológus, logopédus, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus, gyógytornász, de orvosok nem. Ezért minden gyereket tovább küldtek a tanulási képességeket vizsgáló bizottság elé, amiben mindig volt egy orvos is, vagy ideggyógyász, vagy pszichiáter. És a bizottság az adhd-s ismerőseimnek mindenkinek SNI-t állapított meg. De akkor ezek szerint máris változott a négy év alatt a rendszer.

      Törlés