Három hete megismerkedtem egy magyar csajjal( 31 éves), aki már két hónapja a városunkban lakik, és Dénes ismerte már, mert a Subway-ben dolgozott. Meghívtam kávézni, és heti egyszer-kétszer bejött és beszélgettünk. Kicsit furcsa volt de azért kedves, és nagyon magányosnak tűnt, azért is hívtam, hogy jöjjön nyugodtan. Elmondta, hogy most munka nélkül van, de jövő héten kezdhet egy étteremben konyhai kisegítőként, hogy nemrég véget ért egy kapcsolata, de már szerelmes egy másikba, akivel alakul egy új kapcsolat, hogy tavaly őszig Angliában élt, azután jött Corkba, és ide a mi városunkba pedig azért költözött, mert itt kapott munkát. Azt is elmesélte, hogy volt még Angliában egy epilepsziás rohama, és ha lesz munkája, intézi az egészségbiztosítását és kivizsgáltatja magát, mert mintha lett volna még egy roham, de nem biztos, mert egyedül volt, csak szét volt harapva a szája. Tehát ismerkedtünk, de túl sokat nem tudtam róla, azt sem, hogy van e családja, vagy hogy milyen volt az eddigi élete.
Szerda délután negyed öt körül elindultam a patikába orrcseppért, és az utcán messziről (kb 50 méter) láttam, hogy valaki gurul le a járdáról az úttest szélére, a parkoló autók mellé, futottam oda, és a többi járókelő is. Akkor már láttam, hogy ez a csaj az, és hogy rángatózik, és habzik a szája, két másik járókelővel együtt én értem oda leghamarabb. Oldalra fordítottuk, én tartottam a fejét, egy kamasz fiú a hátát támasztotta, hogy ne forduljon vissza, aztán valaki hívta az orvost, valaki adott egy pulóvert a feje alá, az egyik boltból hoztak egy takarót. Egy-két percig rángatózott, aztán abba hagyta, nem volt eszméleténél, de lélegzett rendesen. Közben mondtam, hogy ismerem és hogy valószínűleg epilepsziás rohama van, felhívtam Dénest, hogy jöjjön oda, mert nem beszélek jól annyira angolul, aztán húsz perc is eltelt mire a doki odaért. Elmondtam amit tudtam, ő még mindig nem reagált semmire, de már nyitva volt a szeme. Akkor a doki, a Dénessel berakta a kocsijába, és Dénest is hívta menjen velük, mert nem tudta hogy ért-e angolul, mivel nem reagált semmire. Elvitte a rendelőbe, és ott volt egy órát, mire magához tért, és elengedte Dénessel, meg egy beutalóval a Limericki kórházba, CT-re. Haza akart menni de Dénes nem engedte, hanem terelgette hozzánk, mert a doki azt mondta, ne menjen haza, hanem egyenesen a kórházba. Mikor megérkeztek kicsit zavartnak tűnt, de nem vészesen, Áron még dolgozott, nem volt itthon az autó, de ő nem is akarta, hogy mi vigyük el Limerickbe, hanem hogy majd a pasija keres autót, és el is kíséri. Közben kapott egy telefonhívást amiben hol magyarul, hol angolul beszélt, és nem volt semmi értelme amit mondott, már eléggé aggódtam érte. Kérte, hogy lemosakodhasson, aztán hazajött Áron és kérte, hogy vigyük el a pasijához, akinek a lakótársa elviszi majd biztos. Áron el is vitte, de kiderült, hogy nem is a pasija, csak együtt töltöttek pár éjszakát, a srác hallani sem akar róla, épp buliba készül, és nem akar segíteni. Ezek után hazahozta hozzánk, átöltözött melósból normális ruhába, Dénest megkértük jöjjön velünk, mert ő tud rendesen angolul, és elvittük Limerickbe. Mire odaértünk este kilenc óra volt, az ambulancián azt mondták minimum 5 óra várakozás után kerül csak sorra. Áron reggel hatkor kel, én nem tudok angolul, szerencsére nyári szünet van, Dénes nem dolgozik, szóval ő ott maradt vele, hogy majd reggel haza buszoznak (egyedül nem mertük otthagyni). Kapott a váró folyóson egy kerekes ágyat, mert addigra már nagyon fáradt volt, és vártak. Közben beszélgettek mindenféléről, időnként Dénes elment az automatához innivalóért, beszéltünk telefonon, lediktáltuk a reggeli busz menetrendet. Úgy tűnt semmi baj nincs, aztán éjjel egy óra körül Dénes hívott nagyon ijedten, hogy amíg ő elment wc-re, az alatt rohamot kapott és leesett az ágyról és most nem tudja mi van, aztán le kellett tegye mert hívta a nővér. Később vissza hívtam és mint kiderült három görcsrohama is volt és nem maradt abba, le kellett nyugtatózni, hogy a CT-t meg tudják csinálni. A CT azt mutatta, hogy vér van a koponyában és meg kell műteni. Dénes ezután bemehetett tíz percre, de nem volt eszméletén, és időnként rángatózott, és furcsán horkantva vette a levegőt. Ez után ismerősökkel akik az ügyeleten voltak valamiért, haza tudott jönni Dénes, és háromkor már ágyban volt, nem lett volna értelme maradjon, mert már mindent elmondott, amit tudott az orvosnak. Hajnali hatkor telefonáltak, hogy lélegeztető gépre kellett kapcsolni, és hogy átszállítják Corkba az egyetemi kórházba, mert csak ott tudják megműteni. Aztán délután háromkor telefonáltak, hogy túl van a műtéten és a közvetlen életveszélyen, fel tudták ébreszteni, nincs kómában, de nem kommunikál, és nem lehet tudni, hogy felépül-e valaha, és kérték, hogy keressük meg a családját. Hosszas keresgéléssel végül is sikerült megtalálni a testvérét a facebookon, eléggé kiborult mikor megtudta mi történt, aztán pár óra múlva az anyja is felhívott, de nem igazán fogta fel mekkora a baj. Megígértem nekik, hogy szombaton elmegyek meglátogatni, és aztán felhívom őket, hogy mi van vele. Közben felhívott egy itteni ismerős lány, aki szintén ismeri és egy kicsit jobban, (nem sokkal, csak egy hónappal előbb ismerte meg mint én) hogy ő is hallotta, mondjam el mit tudok. Elmondtam és ő elment még aznap Corkba meglátogatni, hát nem sok jóval biztatták. Aztán tegnap eljött és megbeszéltük mit tehetünk még, és hogy szombaton együtt megyünk meglátogatni. Elment az albérletét összepakolta, elvitte a cuccait magához, hogy ne kelljen fizetnie miatta majd, ha most egy darabig úgysem lakik ott, összeszedte neki a kórházban szükséges dolgokat, orvosi papírokat, amiket kértek, vett neki pizsamát. Aztán meglátogattuk, és magyarul beszélve hozzá végül is az orvossal együtt fel tudtuk ébreszteni. Szerda délután a roham előttig emlékszik mindenre, tud angolul is beszélni, tud mozogni, hall, lát, de hogy mennyire, ezt most még nem lehet tudni, Fél feje le van borotválva, tele van kapcsokkal, sebekkel, borzasztóan néz ki szegény. Kérdez folyamatosan, de nem jegyzi meg a választ, de ez még javulhat, és ami a legszomorúbb, hogy a srácot várja akibe ő szerelmes, és aki hallani nem akar róla, csak hosszas könyörgésre volt hajlandó megígérni, hogy holnap elmegy a kórházba, (és megmondja neki, hogy ne várja mert haza utazik Lengyelországba) mert már nem tudják lenyugtatni nélküle a csajt. Addig is altatni kell, mert nem marad nyugton, csak ehhez a fiúhoz akar menni, meg hétfőn dolgozni az új munkahelyére. A szülei majd csak a jövő hét végén jönnek, (róluk hallani sem akar, ne hívjuk fel őket)mert addigra tudnak kivenni szabadságot (ezt mondjuk nem értem, engem nem lehetne visszatartani, másnap itt lettem volna). Nem volt egézségbiztosítása, lehet hogy sok-sok pénzt kell majd kifizetnie a műtétért, és a rehabilitációt lehet nem is csinálják meg így neki, pedig legalább két hónap amíg felépül, de lehet hogy lesznek maradandó sérülései is...Nagyon felzaklatott mindnyájunkat ez az egész, és nagyon sajnáljuk őt, de közben már azt is tudjuk az orvostól, hogy drogokat fogyasztott,(a véréből tudják) és a roham lehet annak a következménye is, és a szobájában talált orvosi papíron rajta van, hogy epilepsziás és milyen gyógyszert kéne szednie, csak ő nem irtatta fel. Annyira szomorú ez az egész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése