Reggel Áron ajándékkal ébresztett, gyönyörű opál köves ezüst fülbevalót és nyakláncot medállal kaptam tőle, olyant ami ékszerboltból van díszdobozban, még soha ehhez hasonlóm sem volt, nagyon meghatódtam, és egész nap rajtam volt.
Mire felkeltem Györki már nem volt otthon, szép nyugiban készülődtünk, ettünk, és kora délután elmentünk Kinsale-be. Corkban dugóba kerültünk ezért elég hosszú volt az út, de nem bántuk, mert közben esett az eső, és abban bíztunk, eláll mire odaérünk. Szerencsére így is volt, a városnézés alatt egész jó idő volt, nem volt hideg, az eső sem esett, bár a nap nem sütött ki egyszer sem. Kinsale nagyon hangulatos kisváros, érdemes meglátogatni, szűk kis utcái egészen mediterrán hangulatúak, minden jól ki van táblázva, és van egy csomó látni való is.
Mi a Lusitania emlékhelyét néztük meg, ami 1915 május 7.-én alig 37 km-re innen süllyedt el az óceánban, egy német tengeralattjáró torpedózta meg. Sajnos hiába volt ilyen közel a parthoz, mert olyan gyorsan (18 perc alatt) történt minden, hogy 1201 ember odaveszett és csak 774 utasnak sikerült túlélnie a katasztrófát. A Lusitánia nyolc évig járt Liverpool és New York kötött, összesen 202-szer tette meg az utat, és akkoriban a világ egyik leggyorsabb hajója volt, 6-7 nap alatt szelte át az óceánt, utolsó útján New Yorkból tartott Liverpoolba és már majdnem célba is ért amikor eltalálták. A tragédia másnapján Kinsale-nél a reggeli dagály holtestek százait hozta partra, borzalmas volt. A hajóroncs a mai napig 91 méter mélyen az óceán fenekén pihen, a brit haditengerészet nem engedi a kutatását, mert valószínűleg hadianyagokat is szállított az utasok mellett titokban, és ezért lőttek ki a németek. Látható itt egy óriási horgony, és egy rácsos kapu mögött a nevek, a múzeum sajnos nem volt éppen nyitva.
Ez után a kanyargós utcákon megkerestük a Desmond Castle-t, ami inkább egy erődítmény kisebb toronnyal, ami az 1500-as évek elején vámháznak épült, aztán amikor az 1600-as évek közepén megépült az új vámház, haditengerészeti börtönként használták tovább, nagyrészt francia és spanyol raboknak. 1747-ben egy tűzben 54 fogoly pusztult el, ezután a várat Kinsél városnak adományozták, és az 1800-as évek közepéig városi börtön volt, aztán pedig dologház. 1938-óta az ír állam tulajdona, a 1990-es években felújították és látogathatóvá tették. Most a börtön egy része látható, illetve a bormúzeum, de mivel itt nem terem meg a szőlő, inkább az ír borimportnak a múzeuma szerintem.
Még kicsit sétáltunk a városban, aztán kocsiba ültünk és a várostól 3 km-re lévő Charles Fort-hoz mentünk. Ez az egyik legépebben megmaradt csillagerőd Európában, azért épült az 1600-as évek elején párjával James Fort-al együtt, ami ma már csak rom, hogy a kikötőt védje a tenger felől. Nem is tudták a tenger felől elfoglalni soha, viszont az angolok a szárazföld felől elég hamar legyőzték. 1922-ig használták is, akkor az ír polgárháború után az angolok átadták, sajnos egy nagyobb tűzben sok kár érte az épületeket, de az erőd része ma is jó állapotban van és látogatható. Lenyűgöző ahogy áll az óceán partján, és a falak között járkálva el tudtam képzelni, ahogy a katonák ott élnek ezen a barátságtalan helyen, az állandó szélben, nem lehetett könnyű nekik.
Körülbelül a felét jártuk végig, amikor elkezdett szakadni az eső, bemenekültünk a kávézóba, gondoltuk mire megisszuk a kávét majd csendesedik, de sajnos nem. Ezért mindenképp vissza akarunk még menni, de akkor visszük a fiúkat is. Záróráig csak szakadt az eső, mire a kocsihoz értünk, csurom víz volt a ruhánk.
Így végül nem mentünk be Corkba enni, hanem a meleg kocsiban, csak kicsit vacogva haza jöttünk, és átöltözés után elmentünk a kebaboshoz, és onnan hoztunk vacsit. Utána az üveg bor mellett átbeszélgettük az estét lefekvésig. Gyönyörű nap volt, lehet gyakrabban kéne csak kettesben lennünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése