A kutya

Találtunk egy kutyát, vagy ő talált minket, nem is tudom. Vasárnap Áron kocsimosás közben vette észre, hogy az autó másik oldalán lefetyel a lecsorgó vízből. Nagyon félt, nem lehetett közel menni hozzá, végül Domi türelemmel és szalámival becsalogatta a házba. Borzalmasan büdös volt, ezért egy óra elteltével amikor már evett, ivott és nem remegett annyira, Áron megfürdette. Persze nem nagyon tetszett neki, de azért sírva tűrte. Mivel már este volt, és még mindig vizes, ezért a konyhában készítettünk neki alvóhelyet, és ő hajnali négyig nyugton is volt. Akkor vonyítva, morogva ugatni kezdett, ezért kiengedtük az udvarra, de tíz perc múlva újra kezdte kint is. Aludni már nem lehetett tőle, se kint, se bent nem maradt csendben sajnos. Napközben is kb. fele részben, ugatva vonyít, nem igazán lehet tudni miért, és azóta is, de hajnalban egyre később kezdi a cirkuszt. Hétfőn vettünk nyakörvet, pórázt, és elvitték a gyerekek megnézetni, van-e benne chip, sajnos itt nem kötelező, és nincs is benne, ezért most marad a hagyományos kiplakátolós módszer. Ha senki nem jelentkezik érte, akkor még meg kell kérdezni a lakás tulaját, hogy megtarthatjuk-e, mert a szerződésben benne van, hogy nem tarthatunk állatot. Ha nem engedi meg akkor menhelyre fog kerülni, de ha belegyezik akkor megtartjuk. Domi nagyon boldog, de igaziból mindegyik fiú az, és végre Domi mozog is, mert hát sétáltatni kell a kutyát.