Rionnáéknál

A múlt héten kedden szent Patrick nap volt, munkaszünet és felvonulás amit meg is néztünk, néhány kép is készült, főleg a veterán autók felvonulásáról.

Délután elmentünk a Ballyhourára kirándulni, megint új helyeket fedeztünk fel.

Hét közben nem sok minden történt ezen kívül, de szombat estére meghívta Rionna apukája az egész családunkat, az ő nagy családi összejövetelükre náluk. Még soha nem jártunk senkinél az írek közül, érdekes volt látni hogyan van berendezve a házuk, de még érdekesebb volt a nagycsalád. Rionna apukája egyedül neveli a lányát, illetve van még két nagyobb lánya és egy fia, a legnagyobb lánynak van két kislánya is. Ezért csak az apuka családja jött el, ők tízen vannak testvérek, egy csomó unoka testvér, a nagymama és persze Rionna testvérei. Üzentek hogy vigyünk gitárt is, és Györki hozta a kahon-ját is (ez egy dob ami többféleképpen is szól, de nem túl hangos és akusztikus zenéléshez jó) meg a csörgődobot, de arra ami várt ránk, nem számítottunk.
Az elején amikor még nem mindenki volt ott, kicsit feszengtünk, mert a beszéd nem megy olyan jól, de ahogy érkeztek egyre többen, úgy lett a hangulat egyre jobb. Egyre inkább a régi újpetrei családi összejövetelekre emlékeztetett, a kicsi 8 hónapos kislány mászott a lábak között, időnként valaki felkapta, a két éves rohangált le-föl, a kisiskolás korosztály együtt bandázott, a kamasz fiuk vedelték a kólát, a lányok vihogva jöttek-mentek, a férfiak ittak, a nők ettek és a gyerekeket igazgatták. Pont olyan volt mintha Áron családjával töltenénk az időt régebben amikor még sok kb egykorú unoka volt, és az én gyerekeim is köztük, és mind gyerekek voltak még. De aztán mindenki behozta a hangszerét a kocsiból, felmentünk a nappaliba és megkezdődött a zenélés. Hihetetlen élmény volt a kicsik egymással, de aztán a nagyokkal is, mindig más zenélt, de mindenki sorra került, mindenkit jól megtapsoltak. Minket is meghallgattak, énekeltünk egy-két magyar dalt, de mindenki beszállhatott amibe tudott, sok volt a közös szám. Nagyon-nagyon jó volt, hihetetlen élmény volt, kedvesek voltak velünk és befogadóak, bár az akcentusunkat nagyon viccesnek találták, de nem volt ez sem bántó. Éjfélre értünk haza, pedig amikor elindultunk az volt a terv, hogy udvariasan egy óra múlva elbúcsúzunk, de olyan jól éreztük magunkat, hogy nem is jutott eszünkbe.