2015. március 12., csütörtök

életjel :)

Kirándulni voltunk az ezt megelőző hétvégén a Ballyhoura-n, csak egy kisebb ösvényen mentünk végig, de az is nagyon tetszett, Györki és Domi is velünk volt. 









A múlt hét végén pedig Doneraile parkban voltunk medvehagymáért Domival, Dénessel és Rionnával.




Voltunk egy adhd vizsgálaton Domival megint, és hívtak egy hivatásos tolmácsot is, hogy én is mindent jól értsek. Elvileg a vizsgát (nyár elején) tuti biztos már, hogy Domi egy külön teremben, egy segítő asszisztenssel fogja megírni. Így semmi nem tudja majd elterelni a figyelmét, és a segítő nem engedi, hogy valamit kihagyjon figyelmetlenségből. Ezenkívül hosszabb időt is kap a feladatokra, és most megyünk egy vizsgálatra hétfőn, ha ott beigazolódik, hogy nehezített az írása, akkor mindent gépelhet egy laptopon, és nem kell kézzel írnia. Ez nagyon fontos lenne, mert bár sokat tanult a tesztekre pár hete, mégis elég rosszak lettek, mert nem volt olvasható egy csomó minden amit leírt és a tanárok azt nem tudták értékelni.
Dénest elkezdte Áron hétvégente vezetni tanítani, itt a tanuló jogsihoz csak a KRESZ tesztet kell megcsinálni, aztán megtanulhat vezetni a szüleitől, most ez a következő cél.
Györki Londonban járt hétvégén, egyedül ment és megnézte a híres turista látványosságokat, meg elment egy általa nagyon kedvelt magyar együttes koncertjére. Nagyon jól érezte magát és minden tetszett neki, tervezi hogy máskor is megy majd. Jó hogy ilyen bátor és vállalkozó kedvű, én nem mernék egyedül nekiindulni a világnak. 







Egyébként mi felnőttek semmi izgalmasat nem csináltunk csak dolgozni jártunk az elmúlt két hétben.

1 megjegyzés: