Domi már nagyon jól beszéli a nyelvet, van két barátja, angol nyelven olvas könyveket a szabadidejében, és a neten is angolul játszik, viszont félő, hogy a magyar egy idő után már nem megy majd olyan jól neki, illetve nem lesz meg a felnőtt szókincse, mert amit angolul él át, tanul meg, nagyon nehezen tudja csak elmondani magyarul, gyakran kell hozzá a szótár is neki. De persze ez várható volt, mivel a szülein és a testvérein kívül mindenkivel angolul kommunikál. Domi nagyon kamasz lett, sokat vitatkozik velünk, de azért nem vészes, csak lusta lett, nem akar semmit csinálni, se tanulni, se mozogni, se kirándulni, se semmit, csak netezni, tévézni, olvasni, minden máshoz nincs kedve. Remélem ez majd változni fog, mert ő eddig olyan aktív volt, a tanulmányi eredményei is romlottak, de bízom benne, hogy összeszedi magát, legalább is nagyon megígérte...
Érdekes, hogy mennyit számít ez a két és fél év a nyelv szempontjából, mert Dénesnél nem látom, hogy veszítené el a magyar nyelvet, és ő jól fordít is, még a tükör fordítás is megy neki, ha a Rionnanak akar segíteni velünk beszélgetni. Hát igen, az ő életében a barátnő a nagy változás, ő nem passzív lett, hanem semmi más nem érdekli a Rionnan kívül. Ez sokszor elég bosszantó és ha éppen összekapnak akkor meg unatkozik, mert leépítette a baráti körét, és már semmivel nem foglalkozik amivel régen, se a bűvészkedés, se a programozás. Most ugyan elkezdett járni a helyi színházba, rendező asszisztensként segít, és remélem ez tartósabb elfoglaltság lesz és nem adja fel, hogy több időt tölthessen a barátnőjével. A tanulást is eléggé hanyagolja sajnos ez miatt, ami elég baj, mert ha így folytatja, nem fog tudni továbbtanulni. Pedig igazán kár lenne a nagy eszéért...
Györki sokat szenvedett az év elején, nem találta itt a helyét, nem voltak barátai, nem volt munkája, ezért pénze sem, és a hosszú kapcsolata is véget ért a távolság miatt. Aztán nyáron végre kapott munkát, mostanra lettek barátai, már elég jól beszél angolul, már csak egy barátnő hiányzik neki. Ő azt tervezi, hogy nyáron külön költözik tőlünk, és elkezdi a felnőtt önálló életét, és bízik benne, hogy rátalál a szerelem is. Ha sikerül addigra szeretne megtanulni vezetni is, hogy legyen jogsija és kocsija is...
Áron terveiből csak az új autó valósult meg, de azzal nagyon boldog, állandóan valamit szépít rajta, simogatja, még soha ezelőtt nem volt lehetősége, hogy olyan autója legyen amilyet akar. Ha kapnék egy határozatlan ideig szóló munkaszerződést, és megfelelő fizetést, akkor Áron elkezdene új munkát keresni, mert nem szeretne a húsgyárból nyugdíjba menni, de a biztosat nem akarja feladni a bizonytalanért.
Végre nekem is van munkahelyem, ez volt a nagy vágyam, és teljesült. A titkos álmom pedig az volt, hogy ne kelljen takarítónőként dolgoznom, mert már otthon kellett egy ideig ezt csinálnom, és nagyon nem szerettem, persze ha az sikerült volna akkor azt is elvállaltam volna. De szerencsémre sokkal jobb munka jutott nekem, nagyon érdekes (bár kicsit időnként undorító) nagyon szeretem csinálni. A nyáron az angol nyelvvizsgám is sikerült, alapszinten már elcsevegek, ha kell, és amit muszáj elintézem. A munkához szerencsére inkább értenem kell, mint beszélnem, mert az orvos és a menedzser is magyar, csak a páciensek írek. Az az igazság, hogy sokkal többet értek, mint amennyit el tudok mondani. Az hogy saját kocsim lett a munka velejárója, mert másképp nem tudnék járni dolgozni, viszont szerettem volna megtanulni itt rendesen vezetni, és otthon nagy vágyam volt egy saját autó (mert ott már jól vezettem). Hát itt nem ment ez olyan jól, mert ugye csak összetörtem az előző autót, ami miatt egyrészt hálás vagyok, hogy megúsztam sérülések nélkül, másrészt meg a falba tudnám verni a fejem, hogy hogy lehettem ilyen béna. Viszont most januártól kaptam egy fél éves munkaszerződést tehát nyárig biztos van melóm, addig vagy elsajátítom ezt a szakmát rendesen, és állandó szerződést kapok, vagy pedig elválnak útjaink. Nyilván én törekszem az első verzióra, aztán majd kiderül...
Családunk hatodik tagja Janika a mongol futóegér, sajnos január 4.-én elpusztult, már nagyon öreg volt, borzasztóan szenvedett, megkönnyebbültünk, amikor vége lett, bár nagyon sajnáljuk...
Ebben az évben 2,5 év után elutazhattunk Magyarországra Áronnal, már nagyon vártam, mert rengeteg dolgot hagytam elintézetlenül ott. Furcsa volt ennyi idő után otthon, bár ez nem is jó szó, mert az otthonom már itt van. Jó volt találkozni a rég nem látott emberekkel, de a vége felé már haza vágytunk. Azóta nincs honvágyunk, már nem oda tartozunk, és ezt a legerősebben most éreztük, hogy ott voltunk. Ez lett az otthonunk, és ugyan Írország nem a hazánk, de már biztosan tudjuk, hogy ha eltelik elég idő kérni fogjuk az állampolgárságot, és ha rajtunk múlik nem költözünk többet Magyarországra. Tudom sokan ettől elszomorodnak és volt aki le is hazaárulózott minket ezért, de nekünk ott csak a szomorúság, a nehézség, a kilátástalanság jutott, itt meg a végtelen lehetőségek, nyugodt és kiegyensúlyozott jövő...
Ez egy jó év volt összességében bár voltak benne rossz dolgok is, mégis a jó szerintem túlsúlyban volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése