2013-ról

Mivel január eleje van, próbáltam valami éves összefoglalót írni és hát, ez lett belőle :)

Tavaly már sikerült hozzászoknunk a házhoz, az új körülményekhez, a városhoz, találtunk egy csomó új barátot is. Ez itt más életforma, és egész más a napirendünk is mint otthon volt. Itt télen fél 9-körül kezd csak világosodni, és 4 óra környékén sötétedik, de nyáron még este fél 11-kor világos van. Tehát az iskola 9.-kor kezdődik  és délután 4-ig tart, a boltok nagy része 10-kor nyit, de este 6-ig nyitva van minden, vagy tovább. Nincs menza, mindenki hideget eszik napközben, ezért én is estére főzők, ahogy itt mindenki, ez nagyon furcsa még most is sokszor, mert hétvégén is így van, erre állt át a gyomrunk.

Tavaly január elején utazott haza Györki és még fogalmunk sem volt, mikor látjuk újra egymást, nehéz volt őt akkor elengednem. Aztán végül augusztus közepén jött újra, nagyon örültünk neki, és hamar elrepült a három hét és újra úgy váltunk el, hogy nem tudtam mikor látom. Aztán ahogy haza ment és átgondolta a dolgait, októberben már tudtam, hogy kiköltözik. Nagyon örültem, hogy végül így döntött, és ez a karácsony-szilveszter is együtt telt el. Jó érzés hogy megint kerek a család, bár tudom, hogy ez már tényleg csak átmeneti, mert az az élet rendje, hogy a gyerekek felnőve külön költöznek. Reményeim szerint marad ebben az országban és azért az úgy már nem olyan elérhetetlenül távoli.

Ebben az évben ismét iskolát kellett váltani a fiúknak, amit egy pillanatra sem bántunk meg, ez egy sokkal jobb suli, a lehetőségeik kitágultak a továbbtanulásra, és a közérzetük is sokat javult mióta ide járnak. Bár anyagilag megterhelőbb ez nekünk, mégis jó döntésnek érezzük még mindig.

A nyelvtanulásról, Dénes a család tolmácsa, ő már telefonon is jól beszélget, ügyeket intéz, nem gondolkodik a szavakon, amilyen nyelven szólnak hozzá, úgy válaszol, bár a tanárai szerint a szókincse még nem elég nagy, de nagyon jól alkalmazza. Az írek csodálják, mert cork-i akcentussal beszél, mint egy született ír. Neki nincsenek nyelvi problémái, és mire elvégzi az iskolát, nem csak egy angol nyelvű érettségije lesz, hanem egy itt átlagosnak mondható szókincse is. 
Domi szintén jól beszél már, mindent ért is, ha Dénes nem ér rá, ő is tud már fordítani ha kell, nyelvtanilag még nem mindig beszél helyesen, de már jól megérteti magát. Ha nem figyel ő is úgy vált nyelvet, hogy észre sem veszi, neki is az iskola befejezésére egy itteni átlagos nyelvtudása lesz. 
Györki még csak nem rég jött, egész sok mindent megért, de beszélni még csak pár szót mer, ezen a határon majd csak átlép, ha talál egy állandóbb munkahelyet, mert eddig csak alkalmi munkái voltak. 
Áron sokat fejlődött, már bármit elmagyaráz bárkinek angolul, nem feltétlenül helyesen, és van hogy nehézkesen, de végül is mindig megértik. Sajnos a húsgyár nem jó nyelviskola, mert nagyrészt bevándorlók dolgoznak ott, és alig kell beszélni a munka alatt. 
Én fejlődtem a legkevesebbet, mert én itthon vagyok, csak heti 4 órát töltök írek között és ez nagyon kevés, amit megtanulok szavakat és nem használom egy ideig, az kiesik a fejemből pár hét alatt, és sajnos ez nem fog változni amíg nem lesz munkahelyem. Ha valamit el kell intéznem kiszótárazom, megtanulom, és ha nem is mindig elsőre de azért többnyire a választ is megértem, általában elmondható hogy többet értek, mint amennyit el tudok mondani, emiatt sokszor elkeseredek, de nem adom fel, és tanulom azért.

A munka az egy olyan terület amiben a terveink még nem jöttek össze, mert Áron szeretne egy másik munkahelyet, ahol kevésbé zsigerelik ki fizikailag, de azért többet kereshet, remény van is erre, de még nem sikerült. Én is nagyon szeretnék már dolgozni, de a nyelv miatt nekem se megy könnyen a munkahely találás, azért bizakodom hogy majd sikerül. Györki meg még csak most jött, neki még ezért nem sikerült.

Tavaly a másik nagy vágyunk az autó volt és meg is lett áprilisban, ezzel kinyílt ez az ország számunkra, ezzel lett élhető. Nagyon sokat kirándulunk, nekünk ez a kikapcsolódás, autó nélkül meg voltunk lőve, tehát ez a vágyunk teljesült, rengeteg felé jártunk, Írország dél-nyugati részén nagyon sok érdekes dolgot megnéztünk, és még évekre előre látom mennyi mindent fogunk. Nagyon tetszik nekünk ez a gyönyörű ország, a rengeteg történelmi emlékkel, nagyon jó állapotú kastélyokkal, az óceán, a tenger! Fantasztikus hogy bármerre indulunk, fél óra alatt is hihetetlen gyönyörű és izgalmas helyekre jutunk. Igen tudom, hogy Magyarország is szép, ismerem könyvekből, fotókról, és talán Baranyát kicsit élőben is, de ha nincs rá pénzünk, hogy végig látogassuk ami szép és érdekelne, akkor mindegy is. Itt pedig ez a vágyunk végre teljesült, minden hétvégén megyünk és felfedezünk valami újat, szépet,vagy meglátogatjuk sokadszorra is amit nagyon szeretünk és ezt koplalás nélkül  is megengedhetjük magunknak.
.
Annak idején mielőtt még útra keltünk egy vágyunk volt csak, az anyagi biztonság, hogy kitudjuk fizetni a számláinkat, tele legyen a hűtőnk, és ha valamire vágyunk, akkor arra össze tudjuk gyűjteni a pénzt. Ez a vágyunk maradéktalanul teljesült, és ha az otthoni adósságot letudjuk akkor egy anyagilag nyugodt biztonságos életünk van, már egy keresetből is, pedig ez itt a minimál bér. Ha én is el tudok helyezkedni, akkor két keresetből már annyi jövedelmünk lesz amennyi soha életünkben még nem volt. Tehát anyagilag is messze az volt a legjobb döntés, hogy eljöttünk.

És akkor amiről sokat kérdeznek, hogy milyen érzés idegenben élni? Röviden? Jó! Kicsit jobban kifejtve: Nekünk nagyon bejön, sok dolog miatt is, az írek habitusa, hozzáállása az élethez, reakciói egy-egy helyzetben sokkal inkább hasonló a mienkhez, mint az otthon tapasztalt, nem nagyon lógunk ki itt, ilyen szempontból. Nyilván mindig bevándorlók maradunk, egyeseknek kuriózum, másoknak lenézendő idióták, megint másoknak, érdekes kedves ismerős, sokféle reakció van. De sokkal  több a pozitív mint a negatív megnyilvánulás, többnyire szeretnének megismerni, nyitottak, és csak aztán döntik el tetszel-e nekik

A körkérdésre válaszolva a családban senki nem bánja hogy kijöttünk, Dénes vissza nem költözne, a Domi még nem tudja. Áron  a nehéz munka ellenére is boldog itt, mert végre el tud tartani minket, és emelt fővel büszkén rendezi a számlákat, a pénzzel is jól bánik már, nem úgy mint otthon. Györki még bizonytalan, kell előbb egy munkahely, barátok, nyelvgyakorlás, és őt a szíve is húzza haza a Klaudiához, de már most látja, hogy normális életre ez az ország mennyivel alkalmasabb neki is. S végül én, hát nagyon zavar a nyelvtudásom hiánya, és hogy még mindig nincs munkahelyem, minden más tetszik, és nem költöznék vissza Magyarországra, nincs honvágyam vagy ilyesmi....úgy érzem ha nyernék a lottón sokat, akkor sem költöznék vissza, de lehet, hogy akkor elköltöznék melegebb éghajlatra, mert az állandó esőt nem szeretem, bár már egyre kevésbé zavar.

Összegezve a 2013-as év nekünk csupa jót hozott, sok mindenben előre léptünk, és amiben nem abban is csak stagnáltunk, de nem fejlődtünk vissza. Úgy érzem nagyon jó döntés volt kijönni, és ezt most már megalapozottan mondom, nem csak a reményeim miatt.

Egy dolgot bánunk csak hogy nem jöttünk el már évekkel ezelőtt amikor először szóba került köztünk, mert akkor a gyerekek itt nőttek volna fel, az adhd fele akkora hátrányt sem jelentett volna, mostanra biztos egzisztenciánk lehetne, jól beszélnénk már a nyelvet és nem kellett volna olyan mélységeket megjárnunk amilyeneket....DE ezen már nem lehet változtatni, viszont innen üzenem mindenkinek aki ilyesmin gondolkodik, ne habozzon és nem várjon évekig, minél fiatalabban indul el külföldre annál könnyebben kezdi el ott az életét.

Azt hiszem hosszú évek óta ez volt a legjobb évünk.

Tesztek

Domiéknak a múlt héten voltak a Christmas test-ek, ami kb. olyan, mintha otthon a félévi bizonyítvány előtt lenne egy nagy dolgozat a féléves anyagból. Az ő osztályának hétfőn technical graphics-ból, szerdán francia nyelvből, történelemből és földrajzból, csütörtökön matekból, ír nyelvből (amit ő nem tanul, ezért addig csendben készülhetett a következőre) és business-ből, pénteken angol nyelvből és science-ből voltak a tesztek. Kicsit úgy kell elképzelni mint a Harry Potterben, hogy ülnek a gyerekek egy nagy teremben, mindenki külön asztalnál és van bent egy felügyelő tanár. Tilos beszélni, és nem lehet bent semmi, csak amire szükség van a teszt írásához. Reggel szokott időben bemennek, beülnek a terembe, kapnak fél óra felkészülési időt, aztán másfél órán keresztül írhatják a tesztet, utána tízórai szünet. Aztán megint fél óra felkészülés, másfél óra teszt írás, utána ebéd szünet, és aztán megint ugyanaz, utána haza jöhetnek.
Domi nagyon izgult, már a múlt héten elkezdett parázni, és készített egy tanulási tervet is, amit ő talált ki és be is tartotta: szombaton angolra tanult, vasárnap franciára, hétfőn törire, kedden földrajzra. Tech. grap-ra nem kellett tanulni, mert az rajzolás, szerda délután megint angolra tanult, mert matekból jó és nem érezte szükségét(viszont angolból verset is kellett tudni), bizniszből pedig elég az a felkészülés amit a többiek ír tesztje alatt meg tud tanulni, mert abból is elég jó, csütörtökön este pedig science-ből tanult. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt magától kitalálta és előre látóan felkészült egy egész héten keresztül, minden délután. Szerintem nagyon nagy dolog egy 14 éves adhd-s fiútól, hogy egyedül képes volt felmérni a szükséges időt és energiát, és végig tartani magát a kitalált menetrendhez. Nekem csak a hazajövetele utáni pihenés és evés után kellett szólnom, hogy tanulás (erre is ő kért, nehogy elfelejtse) és ő első szóra felment a szobájába a tankönyvekkel, és ha arra járva bekukucskáltam, valóban tanult és nem valami mással foglalkozott. Az adhd-nál pontosan az idő helyes beosztása és szervezése az egyik legnehezebben megtanulható probléma, mert nem lehet rutinokkal megküzdeni a napközben adódó változatos kihívásokkal. Ami (mint pl a reggeli indulás, vagy a vacsival kezdődő időszak) szépen végig vihető egy rutin szerint, azt hamar megtanulják kezelni, de amúgy kifolyik a kezükből az idő, ezért is vagyok nagyon büszke most Domira.
Tehát kész vannak a tesztek és majd levélben kapjuk január elején az eredményeket. Ő még mindig nagyon izgul, nehogy megbukjon, de miután voltam fogadó órán, tudom hogy nem lesz semmi baj, mert szorgalmas és jó képességű, persze az adhd mindig okozhat olyan vicceket, hogy véletlen nem azt az anyagot tanulja meg amit kellett volna, vagy pont az nem jut eszébe ami a legtöbb pontot éri, esetleg nem vesz észre egy fontos feladatot a papír közepén, de a bukástól nem kell tartani, ebben biztos vagyok. Sőt szerintem egy elég jó eredményre lehet számítani, a befektetett energia alapján, de ha nem, én akkor sem leszek szomorú, mert egy nagyon fontos dolgot már megtanult: az előre gondolkodást, és hogy a tetteinek következményei vannak, és ez  nekem fontosabb mint a jó jegy.

Déneséknek mivel harmadikosok nem kellett most teszteket írni, (neki nem is lesz már több ilyen tesztje, csak a junior vizsga előtti próba tesztek, aztán júniusban a vizsga) mert nekik halloween-i tesztek voltak, aminek a felén nem volt ott a lábtörés miatt. Ezért az ő értesítője már megjött december elején, nem is lett valami jó, mert nem volt ott a felkészülés egy részén és a tesztek egy részén sem. De ennek ellenére a tanári jellemzésekben azt írják, hogy nem lesz gond a vizsgán, ha tanul rendesen.

a hétvége történései...

Csütörtökön voltunk Limerick-ben elintéztük Györkinek a hivatalos ügyeket, megvettük  Dénes kérésére, az ő pénzéből  a GTA5-öt  x-boxra, és csak itthon derült ki  hogy két lemezes, és csak egy van a tokban. Kiakadás, csalódás, akkor mi legyen, mi nem tudunk annyira angolul, hogy reklamáljunk, Dénes pedig nem tud annyira menni, hogy visszavigye és reklamáljon. Végül is megbeszélte két barátjával, hogy kísérjék el és pénteken elmentek Limerickbe, reklamáltak, visszakapták a pénzt, és egy másik helyen megvették a játékot. De nem nézték meg rendesen mi is van a dobozban, mert csak a buszon vették észre, hogy az eladó véletlenül rossz lemezt tett bele, GTA5 helyett GTA4-et, ami már megvan Dénesnek. Nagyon elfáradt a mászkálásban, és a játék még mindig nincs meg neki, ezért az egyik barátja megsajnálta és kölcsön adta , amíg elvisszük Limerick-be reklamálni és meglesz végre. Talán szombaton, előbb biztos nem...
Györki csütörtök este elment a próbamunkára, és megfelelt, de most csak erre a hétvégére hívták, és majd telefonálnak ha még kell mennie, majd kiderül. Pénteken már Dénes nem is kísérte el, mert ugye akkor Limerick-ben volt, de minden jól ment, és nagyjából értette is amit mondtak neki, és ügyesen csinálta is. Szombaton is, és vasárnap is dolgozott, elégedettek voltak vele, megkapta élete első fizetését euroban, most reménykedünk hétvégéig, hogy még hívják...
Áronék zenéltek szombat este, nem mondhatnám hogy boldog voltam ettől, mert Áron barátja aki dobos, vett egy dobfelszerelést, és itt próbálták ki nálunk, még jöttek többen is. Áron gitározott és egy ír fiú, éjjel 3-ig itt voltak, az egyetlen jó ebben, hogy Györki is összeismerkedett itt két vele egy idős fiúval, az egyik gitározik, és majd velük el tud menni kicsit barátkozni, esetleg zenélni.
Aztán másnap nem tudtunk időben kelni, és a Dénesnek is minden baja volt az előző napi mászkálástól, és ezért nem mentünk végül is kirándulni Doneraile parkba, bár az volt a terv. Gondoltuk elmegyünk vasárnap, de végül az is elmaradt sajnos.
Dénes ma volt először suliban, nagyon elfáradt. Csak egy mankót vitt, de ha ilyen sokat kell mennie, akkor kell a két mankó, házon belül elég az egy is. Suli után telefonált, hogy Györki menjen már le és hozza helyette a táskáját, mert a Domi nem bírja el mindkettőjükét, és ő meg már teljesen kivan. Györki jófej volt, elment és segített neki, holnap pedig két mankót fog vinni. A tanulásban kicsit lemaradt, de a tanárok segítőkészek voltak, remélhetőleg hamar be tudja hozni, és nem lesz gond.

science dolgozat

Domiék science órán most fizikát tanulnak és az első anyagrész a nyomás volt. Nem úgy kell elképzelni mint otthon, csak egy képlet volt, és néhány szabály, mert minek megtanulni mindent ha nem ez érdekli, de azért halljon róla, hogy ilyen is van, és sok érdekes kísérlet is volt. Csakhogy az első két hétben amíg meg nem szokta, hogy megint angolul beszél egész nap, és az új iskolát, meg az új tanárokat,(nyilván a figyelemzavar sem segítette) kicsit leblokkolt az agya, és mivel otthon soha nem tanult fizikát, nem is értette miről van szó. Egyik nap elkeseredve jött haza, hogy két nap múlva témazáró dolgozat és ő nem tud semmit. Ezért elsősorban hogy megnyugodjon, lefordítottam napközben a teljes anyagot szó szerint, és szakaszonként kinyomtattam és mellétettem a tankönyvben. De ez nem lett volna elég Áron megkereste magyarul a neten, és szépen elmagyarázta neki, meg is értette, aztán átolvasták együtt a könyvet, a fordítással együtt, mert magyarul tudni kevés lett volna a dolgozatnál. Megírta a dogát, és szerinte nem sikerült rosszul, csak elfelejtette a szótárt bevinni órára ezért egy feladatot nem tudott megcsinálni, mert nem értette a kérdést. Ma kapták meg az eredményt, 65%-os lett ami C+ -nak felel meg, szerintem ez nem rossz eredmény, egy délutáni tanulással. Remélem a legközelebbinél már nem kell segítenünk. Most már jár plusz angol órára heti négyszer, és ott átnézik a leckét is, szerintem ennyi elég lesz, mert nagyon motivált, és szorgalmas, törekszik és jó akar lenni.

1. év

Furcsa ebbe belegondolnom, de tegnap volt egy éve hogy megérkeztünk Írországba. Tehát már egy éve itt vagyunk! 

Érkezett először is Áron áprilisban, biztos állásra, amit a barátja szerzett, és egy olyan házba amiben többen laknak, és mindenkinek van egy kis saját szobája, és a többi helység közös. Első fizetéséből visszafizette az itteni barátjának a kezdeti segítséget, a második hetiből (mert hetente kap fizut) az otthoni családi kölcsönt a repülőjegyre, a harmadik hetiből hazaküldte nekem az elmaradt internet számlára a pénzt (amit akkor már nem  tudtam fizetni és kikapcsolták) hogy tudjunk skypon beszélni naponta. Ezek után egy kivételtől eltekintve (amikor az éhenhalás jött volna), nem küldött haza pénzt. Gyűjtötte a számlán, hogy összejöjjön a kaucióra és az első havi lakbérre, és egyéb költségekre ami ahhoz kell, hogy lakást bérelhessen önállóan. Én még otthon dolgoztam 4 órában 400 ft-os órabérben, plusz a családi pótlék 3 gyerekre, ebből kellett megélnem nyár végéig, a repülőjegyeket az öreg suzuki eladásából kellett fedeznem. A terv az volt hogy augusztus végén jövünk, és itt kezdik a tanévet már, aztán az otthon felhalmozott nagy mennyiségű adósságot ( ami nagy része közüzemi számla, kisebb része családi kölcsön) már innen utaljuk haza. Ebből a legnagyobb tétel az egész téli gázszámla(kb fél millió ft), amit tévedésből nem küldtek havonta, és mire erre rájöttünk, már olyan nagy összeg volt hogy lehetetlen lett volna kifizetni, mert Áron munkanélküli volt. Tudtuk hogy novemberben fogják leolvasni, és ezért a következő télen nekünk már muszáj külföldön dolgozni, ha ki akarjuk fizetni. Ez volt az utolsó csepp, ami a döntésünkhöz vezetett, hogy eljövünk. Mert ha nem ezt tesszük akkor nem tudtunk volna fűteni már a házunkban télen. Az egyéb számlák is olyan szinten elmaradtak, hogy feltöltőkártyás villanyórát kaptunk, és állandóan jöttek a fenyegető levelek, végrehajtó stb, egyedül a jelzálog hitelt fizettük, hogy a házat ne vigye a bank, de nyilván ezt nem lehetett sokáig csinálni. Időnként az étel megvásárlása is gondot okozott, tehát ezzel is csak nőttek az adósságok. Ennél minden jobb lehet, januárban döntöttünk hogy eljövünk, áprilisban jött ki Áron, és augusztus 18.-án mi a fiukkal. Sajnos Györkit nem vették fel államilag támogatott szakra főiskolára, és mi érthető okokból nem mertük vállalni a fizetőset. De addigra ő már eldöntötte hogy ha törik, ha szakad otthon marad. Mai napig bánt hogy nem jött velünk, bár értem hogy miért nem, és valószínűleg ez az idő a javára válik majd, de mégis a szívem összeszorul ha arra gondolok, milyen jól élünk mi itt, és ő ott mennyi mindent nélkülöz.
Szóval Áron kibérelte a házat, és három nap múlva itt voltunk mi is. Hoztunk fejenként 15 kg ruhát, és 7 kg egyebet pl: cipő, legó, játék, némi ékszer, könyv, Biblia. Semmi egyebünk nem volt. A házban minden idegen volt, szép ház, van benne egy- két lábos, de kicsik, van evőeszköz, de nincs merőkanál, van ágynemű, de nincs törülköző. Van partvis, de szőnyegpadló van ahhoz porszívó kell, nincs felmosó vödör. Ezer apró dolog ami otthon evidens hogy van, nekünk meg itt nincs, és tisztán látszott hogy annyi pénzünk nincs, hogy mindent megvegyünk, vagy kihozassuk az otthoni életünket. Nem volt tv, se dvd, se normális számítógép, csak egy ezeréves laptop, amin kicsit akadozik a videolejátszás, de netezésre még jó. De a kaják terén maga a kánaán, a gyerekek tobzódtak, sajt, joghurt, mindennap hús a kaja, ilyen csoki, olyan csipsz, üdítő. Aztán megtaláltuk a használt boltot, ami itt jótékony célra fordítja a bevételt és elég olcsón lehet venni mindenfélét. De nagyon sok kreativitás kellett hogy az első félévet, (amíg a családi pótlékra itt jogosultak lettünk) valahogy problémák nélkül túléljük. Az itt élő magyaroktól is sok segítséget kaptunk, volt aki különböző dolgokat, és volt aki pénzt adott kölcsön nekünk, hogy az elején boldoguljunk. Áron minden plusz munkát elvállalt, gitárórákat is adott, de én nem találtam munkát nyelvtudás nélkül. 
Mostanra az otthonunkká vált ez a kisváros, az első évben a fiúk egy állami iskolába jártak, ahol szinte alig kellett fizetni bármiért, de vagy bevándorlók járnak oda, vagy a társadalom alján élő írek gyerekei. Nem is szerették nagyon a gyerekek miatt, bár a tanárok nagyon kedvesek voltak, és jól is tanultak, meg angolul is ott tanultak meg. Idén már abba az iskolába fognak járni ahová itt majdnem mindenki jár, vagy járt az írek közül, tehát átlag gyerekek lesznek, és ez mindig látszik is majd rajtuk, mert egyenruha, egyen kabát van minden sulisnak.
Az életstílusunk, az életvitelünk eléggé megváltozott, és igazodott az ittenihez. Az angol nyelv Dénesnek extra gyorsan nagyon jól megy, Dominak elfogadható szinten van, Áron már elboldogul, ha muszáj, és nem meglepő módon (mivel én itthon vagyok) nekem nem megy valami jól. Ezen még mindenki javítani szeretne, de nekem a legszükségesebb. További terv hogy én végre találjak munkát, aztán Áron találjon egy jobb munkahelyet, ami fizikailag kevésbé veszi igénybe, de jobb lehetőség a nyelvgyakorlásra.
Dénes beilleszkedett, sok barátja van, sokan ismerik. Domi tavaly nem talált barátokat, az ő osztályába csak 5 fiú járt, és velük nem barátkozott össze, de nagyon bízunk az új suliban ahová kb 60 vele egyidős fiú jár, köztük reméljük már talál barátokat. Mi felnőttek az itt élő magyar, illetve szlovákiai magyar (tehát magyarul jól beszélő) bevándorlókkal barátkozunk, elég sokan vannak itt rajtunk kívül. Ez jó, mert nem vagyunk egyedül, de rossz mert nem segíti a nyelvtanulást, gyerekek viszont csak kicsik vannak (10 éves korig) ezért sincs Dominak barátja.
Szeretünk itt élni, minden szempontból nyugodtabb, nem csak anyagilag (nyilván úgy is), hanem mert itt a körülöttünk élők hangulata, az utca embere is békés, és vidám. Minden könnyen és egyszerűen megoldható, feltéve hogy tudunk angolul. Nem feltételeznek rosszindulatot, vagy hátsó szándékot, se a  hivatalok, se az emberek, se a tanárok, se a szomszéd, senki.
Ha kb jövő nyárra elrendezzük az összes otthoni adósságunkat, akkor 2 év után haza látogatunk majd, és elkezdhetünk új terveket szőni a jövőnkről.

Für Elise

Szabó Magda: Für Elise című regényét olvastam most ki, ami a 20. század elején játszódik, és saját gyermek és kamasz korát meséli el, egészen az érettségiig.
 Debrecenben nőtt fel és egy református lelkész unokája volt, természetesen református iskolába is járt.  Nagyon érdekes párhuzam ez, mert az én apósom is református lelkész, és a gyermekeim Magyarországon református általános iskolába jártak, és egyikük még egy évet gimibe is. 
Érdekesnek találom, hogy a 20.század elején, pont olyan vitatható módon működött egy ilyen iskola, mint a 21. század elején. Most is elitképzés folyik ezekben az iskolákban (az én gyermekeim összesen két iskolában jártak, egyikben 16 tanévet, a másikban 4 tanévet töltöttek el, tehát van rálátásom) nem a keresztyéni szeretet vezéreli őket, megértő, hitben elhordozó, segítő nevelésről szó sincs. Az egyikben konkrétan versenylovaknak éreztem a gyerekeket, és Domi gyomorgörcsei a teljesítési kényszer miatt onnan jönnek. A félelme hogy megszégyenítik ha valamit nem tud, vagy nem jól csinál, vagy ha nem telik valamire amire a többinek, szintén innen van.
Nem számított itt semmit, hogy hívők vagyunk e, vagy akár reformátusok, mint ahogy a regényben is zsidó, és gazdag polgár gyereke, még ha buta is, jól megfért ott, míg a református jó képességű Magdolna nem átlagos viselkedésével állandó céltáblája volt a tanárok túlkapásainak.
Végül pedig már semmi sem számított csak az iskolán kívül tudjanak minket, még jogellenesen is, mert az ADHD túl sok plusz munkát adott volna. Ezért nem számít hogy jó képességű, nem visszük el tanulmányi versenyekre, hanem inkább elvisszük a kevésbé jót, aki szépen nyugton végig üli a busz utat, és bebizonyítjuk hogy értéktelen, mert ha nem illik bele az átlag viselkedési sémába, csak a gond van vele. Nem jöhet a tanulmányi kirándulásra sem, nem számít hogy a  huszonhatodik múzeumot is lelkesen végigjárná velünk, mert fogni kell a kezét két múzeum között, nehogy előre szaladjon. Az meg hogy integrált intézmény, csak a plusz pénzek miatt van, mert így mégis könnyebb, és az igazgató szerint a DAHD vagy mi a fene, nem is létezik, az a gyerek tud jó lenni ha akar. PPPPFFFFF......Még most is kiakaszt! Szóval a könyv kapcsán arra jöttem rá, hogy nem sok változott száz év alatt, ha más vagy kicsit mint az átlag (és nem számít hogy jobb, vagy rosszabb) nem lesz egyszerű dolgod a magyar református iskolában. Ilyen felfedezések után mindig különösen örülök, hogy már nem otthon járnak suliba a fiúk!

Újra van iskola! :)

Szerencsénk volt a hétvégén az időjárással, mert vasárnap óta hideg van és fúj a szél megint. Nem nagyon van kedvem kimenni, se boltba, se máshova. A gyerekek tegnap óta végre suliba járnak megint, és ezt ők se bánják, mert már unatkoztak itthon.

Vasárnap megint vezettem kicsit, szerintem jól ment, a férjem szerint nem...otthon is az volt a szabály, hogyha együtt mentünk valahova akkor ő vezet, vagy veszekszünk, ez itt is igy fog maradni, 2 km alatt sikerült összekapni. Ezért úgy döntöttem, hogy csak akkor vezetek ha nélküle megyek valahova. Vagyis nem fogok gyakran, ezért nem lesz itteni rutinom, mert hát hova is mennék itt. Ez egy kicsit elszomorit, de ez van.

Küldünk haza csomagot, a húsvéti ajándékokkal a keresztgyerekeknek, meg Györkinek.

Tanfolyamok...

Tegnap Györki a nagy fiam, elkezdte a munkaügyi központ által indított szakmát adó tanfolyamot, ami angol nyelvtanfolyam is egyben. Tetszett neki az első nap, persze sok mindent még nem tudott mesélni róla. Ez a felnőtt életében az első döntés amit nélkülünk hozott meg, és vitte végig a jelentkezést, felvételit. Bízom benne hogy nem fogy el a szorgalma, kedve, kitartása és eljut a záró vizsgákig, sőt talán még kedvet is kap a további tanuláshoz, de ha nem, akkor remélem ezzel már el tud helyezkedni. Jó lenne látni, hogy boldogul egyedül, és hogy büszke lehet magára...

Én is tanfolyamra járok, mindjárt kettőre párhuzamosan, mindkettőn angol nyelvet tanítanak kezdőknek. A kedd délelőtti a Mannix College-ban van ahova a gyerekeim járnak suliba, (és ahol felnőtt oktatás is van). Ezen nagyrészt beszélgetünk a tanárral, 3 lengyel nő, egy cseh nő, és én. Néha már egész jól értem miről van szó, de ma például nagyon nehezen ment, alig értettem valamit, és a végére zsongott az agyam. A lengyelek sütöttek sütit és megettük a szünetben (nagyon finom volt), a tanárnő pedig meghívott minket teára (a tea borzalmasan rossz volt, egyetlen előnye hogy meleg, mert a fűtés nem valami jó ott). Kaptam egy csomó szótárazni valót, lesz mivel foglalkoznom a héten. 
A másik tanfolyam szerda este van, az sokkal szájbarágósabb, hagyományosabb nyelvtanfolyam, írni kell, meg feladatlapokat kitölteni.

Úgy néz ki a Dénest elviszi Corkba az egyik tanárja kocsival és haza is hozza, így ez a gond megoldódott.

Itt vagyok...

Pénteken Dénes hazahozott a suliból egy levelet, jelölték egy díjra -U.C.C. Plus Student Achievement Award -Cork és Kerry megye emelt szintű matematika vizsgát tevő diákjai közül a legjobbaknak adják át Corkban ezt a március 20.-án. Még nem tudom hogy jut el a helyszínre,(mert kocsink még nincs) és főleg haza onnan, mert este 7-kor kezdődik, de majd megoldjuk. Iszonyat büszkék vagyunk rá :)

Domi egész múlt héten beteg akart lenni, (de nem sikerült neki) végül kiszedtem belőle, hogy francia doga lesz csütörtökön. Szenvedett, parázott rendesen, meg fogok bukni, egyest kapok (itt nincs is, mert betűket kapnak, vagy százalékot),ez még az otthoni oktatásnak köszönhető gyomorgörcs. De csak biztattam hogy tanuljon, és nem engedtem meg hogy itthon maradjon (én gonosz). Pénteken hazahozta a francia dogát 75%-os , és az ő dolgozata lett a legjobb az osztályban. Nagy eredmény ez mert angol nyelven tanul franciául, magyarul nincs semmi segítsége, és még angolul sem tud tökéletesen. Mellékesen hozott egy matek dogát is 100%-osat...Úgy látszik matek zsenik lettek az itteni oktatásban :)

Ma elintéztük a Gyöngyivel a Medical Card papírokat, holnapra remélem meglesz a még hiányzó egy darab igazolás is és végre postára adhatom.

Domi:

Dénes: