Egyre többször előfordul velem, hogy megkeresnek ismerősök, vagy barátaim ismerősei, mert kiderült a 4-6 éves gyerekükről hogy adhd-s, és azt hallották nekem is mind a három fiam az, segítsek! Mit kéne csinálniuk, hova kéne fordulniuk, és hogy fogják ezt túl élni?
Ekkorra már túl vannak általában legalább egy olyan vizsgálaton, valamilyen szakember által, aki nevelési hibát állapított meg, és most a második helyen mondták azt bizonytalanul hogy talán adhd.
Ilyenkor először is meg szoktam nyugtatni őket, hogy nincsenek egyedül! Ezzel a problémával nagyon sok szülő él együtt, és rengeteg gyerek van aki adhd-s.
Aztán másodszor el szoktam mondani nekik, hogy nem, nem ők tehetnek róla, hogy a gyerekük ilyen. Sok oka lehet az adhd-nak, de nem az okozza, hogy ők rossz anyák, vagy rosszul nevelték, elhanyagolták, vagy túl szerették a gyereküket. Nem az az oka hogy elváltak, együtt maradtak a hülye férjükkel, a szüleikkel élnek, vagy túl fiatalon szültek, költöztek el otthonról. Az adhd lehet genetikai, és lehet a születés körüli oxigénhiány miatt, de van hogy nem derül ki konkrétan az oka, viszont nem a szülő tehet róla! Ettől fellélegeznek, mert addigra már tele vannak bűntudattal és kudarcokkal!
Harmadszor pedig azt mondom, hogy ez nem a világvége, ezzel együtt lehet élni! Az adhd-s gyerekek ma Magyarországon SNI besorolást kapnak, ha bekerülnek az oktatásba, és ez nem véletlen! Az SNI azt jelenti: sajátos nevelési igényű, tehát másképp kell nevelni, mint egy átlagos gyereket, nem csak az óvodában és az iskolában, hanem otthon a szülőnek is. Ennek vannak technikái, ezeket meg lehet tanulni, és így élhetővé lehet tenni az addig kezelhetetlen gyerekkel a mindennapokat.
Ez után még szoktam küldeni linkeket, és felajánlom, hogy ha utána olvasott és kérdése van szívesen válaszolok. Illetve elmondom, hogy Baranya megyében ahol laktam, hol, milyen szakemberekhez, intézményekhez érdemes fordulnia, hogy kell SNI-t intézni.
Nem értem, hogyha egy gyerekről kiadnak egy diagnózist, hogy adhd-s, akkor miért nem kap mellé a szülő információt is, miért nincs egy kis füzetecske, ahogy a diabéteszről, vagy a gluténérzékenységről? Leírnák benne mi ez az egész, miért van, hol talál több információt, könyv címekkel, linkekkel, stb?
Oké hogy a kilencvenes évek elején én nem tudtam, hogy hová forduljak, és még alig hallott erről akkoriban valaki. De mostanra már eléggé sokan tudhatnak róla. A másik gondom meg, hogy én nagyon szívesen segítek annak a pár embernek aki hozzám fordul, de már négy éve nem Magyarországon élek, lassan változik a rendszer, és nem tudok majd használható információkat mondani. Itt Írországban az átlag ember többet tud az adhd-ról, mint otthon némelyik pedagógus. Valahogy fel kéne hívni erre jobban az emberek figyelmét, hogy ne csak az érintettek tudjanak róla, és ne forduljon elő olyasmi se, hogy a gyerek tanára a szülőtől hallja először, hogy adhd létezik!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adhd. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 4., vasárnap
2013. december 21., szombat
Tesztek
Domiéknak a múlt héten voltak a Christmas test-ek, ami kb. olyan, mintha otthon a félévi bizonyítvány előtt lenne egy nagy dolgozat a féléves anyagból. Az ő osztályának hétfőn technical graphics-ból, szerdán francia nyelvből, történelemből és földrajzból, csütörtökön matekból, ír nyelvből (amit ő nem tanul, ezért addig csendben készülhetett a következőre) és business-ből, pénteken angol nyelvből és science-ből voltak a tesztek. Kicsit úgy kell elképzelni mint a Harry Potterben, hogy ülnek a gyerekek egy nagy teremben, mindenki külön asztalnál és van bent egy felügyelő tanár. Tilos beszélni, és nem lehet bent semmi, csak amire szükség van a teszt írásához. Reggel szokott időben bemennek, beülnek a terembe, kapnak fél óra felkészülési időt, aztán másfél órán keresztül írhatják a tesztet, utána tízórai szünet. Aztán megint fél óra felkészülés, másfél óra teszt írás, utána ebéd szünet, és aztán megint ugyanaz, utána haza jöhetnek.
Domi nagyon izgult, már a múlt héten elkezdett parázni, és készített egy tanulási tervet is, amit ő talált ki és be is tartotta: szombaton angolra tanult, vasárnap franciára, hétfőn törire, kedden földrajzra. Tech. grap-ra nem kellett tanulni, mert az rajzolás, szerda délután megint angolra tanult, mert matekból jó és nem érezte szükségét(viszont angolból verset is kellett tudni), bizniszből pedig elég az a felkészülés amit a többiek ír tesztje alatt meg tud tanulni, mert abból is elég jó, csütörtökön este pedig science-ből tanult. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt magától kitalálta és előre látóan felkészült egy egész héten keresztül, minden délután. Szerintem nagyon nagy dolog egy 14 éves adhd-s fiútól, hogy egyedül képes volt felmérni a szükséges időt és energiát, és végig tartani magát a kitalált menetrendhez. Nekem csak a hazajövetele utáni pihenés és evés után kellett szólnom, hogy tanulás (erre is ő kért, nehogy elfelejtse) és ő első szóra felment a szobájába a tankönyvekkel, és ha arra járva bekukucskáltam, valóban tanult és nem valami mással foglalkozott. Az adhd-nál pontosan az idő helyes beosztása és szervezése az egyik legnehezebben megtanulható probléma, mert nem lehet rutinokkal megküzdeni a napközben adódó változatos kihívásokkal. Ami (mint pl a reggeli indulás, vagy a vacsival kezdődő időszak) szépen végig vihető egy rutin szerint, azt hamar megtanulják kezelni, de amúgy kifolyik a kezükből az idő, ezért is vagyok nagyon büszke most Domira.
Tehát kész vannak a tesztek és majd levélben kapjuk január elején az eredményeket. Ő még mindig nagyon izgul, nehogy megbukjon, de miután voltam fogadó órán, tudom hogy nem lesz semmi baj, mert szorgalmas és jó képességű, persze az adhd mindig okozhat olyan vicceket, hogy véletlen nem azt az anyagot tanulja meg amit kellett volna, vagy pont az nem jut eszébe ami a legtöbb pontot éri, esetleg nem vesz észre egy fontos feladatot a papír közepén, de a bukástól nem kell tartani, ebben biztos vagyok. Sőt szerintem egy elég jó eredményre lehet számítani, a befektetett energia alapján, de ha nem, én akkor sem leszek szomorú, mert egy nagyon fontos dolgot már megtanult: az előre gondolkodást, és hogy a tetteinek következményei vannak, és ez nekem fontosabb mint a jó jegy.
Déneséknek mivel harmadikosok nem kellett most teszteket írni, (neki nem is lesz már több ilyen tesztje, csak a junior vizsga előtti próba tesztek, aztán júniusban a vizsga) mert nekik halloween-i tesztek voltak, aminek a felén nem volt ott a lábtörés miatt. Ezért az ő értesítője már megjött december elején, nem is lett valami jó, mert nem volt ott a felkészülés egy részén és a tesztek egy részén sem. De ennek ellenére a tanári jellemzésekben azt írják, hogy nem lesz gond a vizsgán, ha tanul rendesen.

2013. október 9., szerda
teacher meeting
Behívtak ma megbeszélésre a suliba, nem történt semmi baj, csak Domiról és az adhd-ról volt szó. Úgy alakult hogy Dénes volt a tolmácsom, nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen okos és ügyes nagyfiú lett belőle!
Kiderült számomra, hogy bár tavaly a másik suliban a papírokat aláírtam és elindították az ügyet, de mivel az ezzel foglalkozó tanárnő elment táppénzre márciusban és nem is jött vissza tanév végéig, ezért Domi nincs regisztrálva az itteni rendszerben mint adhd-s. Ezért most ennek mihamarabb utána kell járnom. Ha megkapjuk a papírt róla, akkor egy csomó segítség jár majd neki, az órákon is, és a vizsgákon is.
Itt minden adhd-s gyereknek biztosítanak egy speciálisan erre a problémára felkészült pedagógiai asszisztenst, a tanítás teljes idejére. Így hiába a figyelemzavar, mégis ugyanolyan jó esélyekkel indulhat neki az életnek mint bárki más, és nem azért lesz egyes valamilyen tantárgyból, mert nem írta fel mi a lecke, vagy izgett-mozgott órán ezért kizavarták a folyósora, hanem ilyenkor egy kis segítséggel újra oda tud figyelni ő is, és lehetnek jó jegyei, mert a képességei megvannak hozzá. Akkor pedig jó eséllyel tovább is tud tanulni, és nem hagyja félbe már a középiskolát a sikertelenség, és a motiváció elvesztése miatt, mint oly sokan az adhd-s gyerekek közül.
Nagyon elégedett vagyok az új iskolánkkal továbbra is, eddig csak pozitív benyomások értek és bízom benne hogy így is marad. Az adhd-hoz való hozzáállásuk meg egyenesen példás ebben az országban, nem ehhez vagyok szokva, Magyarországon nem kevés harc, és keserűség, sok sírás mind részemről, mind a gyerekek részéről volt a megszokott. Itt a tanárok ismerik ezt a problémát, és tudják hogyan kell kezelni, a gyerekek is tudják mi ez, és nem csúfolnak miatta, persze ettől még barátkozni nem akarnak a "furi" gyerekkel, ebben pont olyanok mint otthon, na de ne legyek telhetetlen. Egyébként dicsérték Domit, és semmi rosszat nem mondtak róla, fejlődik és az ideglenes asszisztense is nagyon sokat segít neki, és ő jól teljesít, motivált, nincs vele gond. Jó volt hallani. :-)

2013. április 30., kedd
Für Elise
Szabó Magda: Für Elise című regényét olvastam most ki, ami a 20. század elején játszódik, és saját gyermek és kamasz korát meséli el, egészen az érettségiig.
Debrecenben nőtt fel és egy református lelkész unokája volt, természetesen református iskolába is járt. Nagyon érdekes párhuzam ez, mert az én apósom is református lelkész, és a gyermekeim Magyarországon református általános iskolába jártak, és egyikük még egy évet gimibe is.
Érdekesnek találom, hogy a 20.század elején, pont olyan vitatható módon működött egy ilyen iskola, mint a 21. század elején. Most is elitképzés folyik ezekben az iskolákban (az én gyermekeim összesen két iskolában jártak, egyikben 16 tanévet, a másikban 4 tanévet töltöttek el, tehát van rálátásom) nem a keresztyéni szeretet vezéreli őket, megértő, hitben elhordozó, segítő nevelésről szó sincs. Az egyikben konkrétan versenylovaknak éreztem a gyerekeket, és Domi gyomorgörcsei a teljesítési kényszer miatt onnan jönnek. A félelme hogy megszégyenítik ha valamit nem tud, vagy nem jól csinál, vagy ha nem telik valamire amire a többinek, szintén innen van.
Nem számított itt semmit, hogy hívők vagyunk e, vagy akár reformátusok, mint ahogy a regényben is zsidó, és gazdag polgár gyereke, még ha buta is, jól megfért ott, míg a református jó képességű Magdolna nem átlagos viselkedésével állandó céltáblája volt a tanárok túlkapásainak.
Végül pedig már semmi sem számított csak az iskolán kívül tudjanak minket, még jogellenesen is, mert az ADHD túl sok plusz munkát adott volna. Ezért nem számít hogy jó képességű, nem visszük el tanulmányi versenyekre, hanem inkább elvisszük a kevésbé jót, aki szépen nyugton végig üli a busz utat, és bebizonyítjuk hogy értéktelen, mert ha nem illik bele az átlag viselkedési sémába, csak a gond van vele. Nem jöhet a tanulmányi kirándulásra sem, nem számít hogy a huszonhatodik múzeumot is lelkesen végigjárná velünk, mert fogni kell a kezét két múzeum között, nehogy előre szaladjon. Az meg hogy integrált intézmény, csak a plusz pénzek miatt van, mert így mégis könnyebb, és az igazgató szerint a DAHD vagy mi a fene, nem is létezik, az a gyerek tud jó lenni ha akar. PPPPFFFFF......Még most is kiakaszt! Szóval a könyv kapcsán arra jöttem rá, hogy nem sok változott száz év alatt, ha más vagy kicsit mint az átlag (és nem számít hogy jobb, vagy rosszabb) nem lesz egyszerű dolgod a magyar református iskolában. Ilyen felfedezések után mindig különösen örülök, hogy már nem otthon járnak suliba a fiúk!

2013. április 18., csütörtök
Szülői értekezlet
Na itt ez nincs, illetve nem olyan mint otthon, leginkább a fogadó órára hasonlít. Aula, körben asztalok, mögötte ül a tanár, szemben két üres szék, az asztalán névtábla. Középen két sorban székek, ahol várakozni lehet. A gyerekek elmondták ki, mit tanít, és mivel ki van írva a nevük meg is találod őket, anélkül hogy bolyonganod kéne a termek között, én sose találtam a megfelelő termet pl. a pécsi gimiben, ahol az a tanár volt, akit meg kellett volna keresnem. Nincs locsogás, kioktatás, felelősségre vonás, fenyegetőzés. Viszont megdicsérik amiben jó, és elmondják mire kéne rágyúrni még, hogy jobb legyen.
Dénesről az angol tanár azt mondta jól nevelt, kedves, értelmes, nagyon udvarias, rengeteget fejlődött az angolja, csak így tovább. A matek tanár elnézést kért amiért nem tud az iskola olyan szintű matek tanítást biztosítani amire neki szüksége lenne, mert a többi gyerek nem tudna haladni vele. Science-ből is nagyon jó csak az angol miatt kell többet tanulnia, woodwork-ból is jó a gyakorlati részből az elméletre kicsit rá kell feküdnie, az angol miatt, technical graphics-ból nagyon jó, de a rajzolást még gyakorolja, és mind a négy tárgyból emelt szintű vizsgát tehet. A többi tárgyból is mind nagyon ügyes.
Domonkos angolja sokat fejlődött, matekból, science-ből nagyon jó, jövőre javasolják az emelt szintet ezekből. Nagyon kedves, jól nevelt, nagyon szeretetre méltó ezt is az egyik tanár mondta így szó szerint. Franciából ő a legjobb az osztályában, csak A betűs feleletei vannak, ami nagy eredmény mert nem az anyanyelvén tanulja.
A többi tanár is csak dicsérte, bár többen megjegyezték hogy nagyon pörög az ADHD miatt, és ha ez nem lenne, mennyivel jobb eredményei lehetnének. De senki nem szidta meg ezért, nem mondták hogy rossz szülő vagyok, és hogyha nem teszek valamit akkor ez, meg az lesz.
Szülőin még ilyen jól nem éreztem magam, és 40 perc alatt végeztem, minden tanárral beszéltem pedig, aki ott volt és tanítja őket, teljesen fel vagyok dobódva.
Kár hogy, Magyarországon nem ilyen a szülői, és hogy 14 évig nem ezt hallgattam, talán akkor nem lenne gyomorgörcsöm előtte már reggel. De mindegy most már ez lesz ezentúl, és sokkal nyugisabban várom majd én is.

2013. április 1., hétfő
Húsvét hétfő
Vasárnap a nyuszi megérkezett, lepakolta az édességeket. A képen szereplő tortát, sonkát, tojást elpusztítottuk, sőt még sajtos rudakat is sütöttünk, meg kenyeret, annyit ettünk, hogy majdnem szét durrantam (felfüggesztettem a diétámat 2 napra).
Szóval húsvéti zabálás: pipa
Gyerekeknek édesség hegyek: pipa
Mai locsolás: pipa
(a húsvéti berugás elmaradt, de ez pótolható következő hétvégén :D)
Autó vásárlás: pipa
Szóval megvettük, ford focus-ra esett a választás végül. Most örülünk, és még nagy a pörgés körülötte. Áronhoz déltől nem nagyon kellett szólni, mert csak ezen járt az agya, 3 körül indultak kb 30-40 km-re tőlünk vette meg. 5-re ért haza, és most is kint van a ház előtt és a kocsit nézegeti, madarat lehetne fogatni vele, olyan boldog. Akinek adhd-s gyereke van képzelje el karácsony reggel a gyerekét, amikor tudja hogy délután kapja meg az ajándékot, aztán álmai játékával lefekvésig játszhat. No így viselkedett ma Áron :) Otthon kis túlzással még a wc-re is kocsival járt, és most egy éve hogy kijött ide, és kibírta autó nélkül.
Én most ültem először anyós ülésen itt, és hát...félelmetes volt, majd biztos hozzászokom, és idővel, gondolom majd vezetni is merek, de ma még nem próbáltam meg, bár a biztosítás rám is érvényes...de azért még várnék vele. Nagyon várom viszont a jó időt, mert fél éve itt vagyunk, de még ezen a kisvároson kívül semmit nem láttunk Írországból, és most végre elindulhatunk felfedezni. Szerintem jövő hét végén elmerészkedünk Limerickbe családilag, aztán a többit meglátjuk majd.

2013. március 23., szombat
Tavaszi szünet
Pénteken véget ért a délelőtti angol tanfolyamom, kár mert nagyon szerettem, és ennek köszönhető, hogy ugyan még sokszor helytelenül, meg hiányosan, de már meg merek szólalni angolul. Mivel én soha ezelőtt nem tanultam angolt, (csak németet) ezért semmi, még alap tudásom sem volt, csak ami pár év számítógép, internet használattal ragad az emberre. Szóval szinte semmi. Ez a tanárnő már évek óta, nem angol anyanyelvűeket tanít, angolul, angolra. Nagyon nyitott személyiség, ügyesen pantomimezik, és olyan kedvesen tud ösztönözni, hogy az ember (ld. a gátlásos, félős nyuszi mint én) észre sem veszi, hogy megszólal, sőt kommunikál angolul. Az utolsó órára vittünk sütit, valaki teát, kávét, a tanárnő hozott bögrét, kistányért kanalat, és az utolsó egy óra beszélgetéssel telt. Én is sütöttem sütit (a facebook-on keringő nyuszis receptet, ami nem lett annyira szép mint ott de, azért finom)
és úgy alakult hogy az utolsó fél órában csak a tanárnő és én tudtam maradni, és tényleg beszélgettünk. Ő is mesélt az életéről, magáról és én is, nagy élmény volt, mert én most először beszélgettem valakivel angolul, és igaz kellett a szótárt néha használni, de azért mégis. Most úgy érzem ha nap mint nap angolul kéne beszélnem, és muszáj lenne, akkor viszonylag hamar elfogadható szinten megtanulnék angolul. Szóval kár hogy vége, és nem vigasztal, hogy szeptembertől folytatódik majd, mert az még nagyon messze van, ráadásul lehet hogy addigra elhelyezkedem és akkor aligha tudok délelőtt tanfolyamra járni.
Ma elkezdődött a gyerekeknek a tavaszi szünet, két hétig tart. Csak reménykedni tudok, hogy jó idő lesz és el tudnak menni sokat a parkba focizni, mozogni, ha nem, akkor az őrületbe fognak kergetni, mert két bepörgött, energiától túl fűtött kamasz bezárva a házba két hétig - katasztrófa. Ma őrültek voltak, egymást gyúrták, húzták, hergelték, piszkálták, állandó nyüzsi, hangzavar, anyaaaa báááánt! Mindez mellé Áron náthás és ingerlékeny, de fél napig gitározott, illetve zenét hallgatott, ami mindig plusz bepörgeti őket. Most is itt birkóznak a földön, és Domi azt kiabálja JAJJ A FEJEM! a Dénes meg fölötte áll és nevet! És ma pedig már voltak a parkban.
Most szivesen elrepülnék 2 hétre egyedül valahova, vagy őket küldeném el valahova 2 hétre....Hogy fogom én ezt túl élni? Na megyek és szét csapok köztük....
2013. március 14., csütörtök
Tél
Olvasom a bama-n a híreket otthonról, hogy ítéletidő van, hogy utakat zárnak le, hogy rengeteg a karambol, és aggódok. Ahogy egy anyához illik, mert Györki azt írta Pécsről, hogy hazamegy, és azóta nem írt, és nem tudom hazaér e, és rossz az út, 2 cm jég van, és sportcipő van rajta. Ilyenkor otthon is izgultam mindig, amíg haza nem ért, de akkor ott volt Áron, aki érte mehetett, ha mondjuk hótorlasz volt Egerágnál...de most nincs, és még csak azt sem tudom, fog e írni ma egyáltalán. Milyen hülyeség...biztos minden rendben lesz, meg nagy fiú már, és tud magára vigyázni, de én ezt akkor is érzem, ha nem akarom. Ez van, és nem hiszem hogy változni fog.
Tegnap elutazott Gyöngyi, és most én viszem a fiát egy ideig suliba reggel, és én megyek érte délután, aztán velem van amíg az apja nem végez a munkában. Ez jó kis edzés nekem, ezért nem is bánom, és remélem hogy amikor már nem én viszem, addigra megjön a tavasz, és elkezdhetek futni újra, mert már eléggé eltunyultam itt a télen.
Ma be kellett mennem a suliba, aláírni a Dominak az ADHD- val kapcsolatos papírjait, és nem volt segítségem, aki fordított volna, mégis mindent értettem, pedig még sms- ben el kellett küldenem itthonról a PPSN-t is. Büszke voltam magamra! Talán tényleg meg fogok tanulni angolul.
Viszont egész biztos hogy jövőre el kell vigyük másik suliba a fiúkat, mert ez egy vacak iskola, napok óta alig van megtartva óra, mert nincs éppen tanár, és nincs helyettes sem. Domi már unja a sok lyukas órát, és Dénes is panaszkodik ez miatt. Mondjuk ez elég furcsa, otthon nem bánták ha elmaradtak az órák.
Ma orvul lefényképeztem Áront mikor hazaért :)

2013. március 8., péntek
Nehogy már nyugi legyen
Nehogy esetleg elbizakodottak legyünk, vagy a túl sok jó miatt a büszkeség felüsse a fejét a házban. Ma két okos és igen kedves gyermekem a szokásos testvérháborút az iskolában adta elő. Menetrend a következő:
Én lefröcsköllek szörppel - te fejbe vágsz a te szörpös üvegeddel
Én ellöklek - erre te nekem ugrasz
Erre én rád üvöltök - te visszakiabálsz (minden szem minket néz, levegő megfagy, néma csend)
Csináljuk mindezt ebédidőben, a tele lévő ebédlőben, magyarul az Ír suliban, hogy biztos ne értse senki. Ijedt tanár odajön, nagyra rászól ülj le! Persze nem ül le, neki áll feljebb, visszaszól, (angolul) hagyj minket majd elintézem az öcsémmel én! Nem értenek semmit, nagyot az igazgatói irodába viszik, onnan hazaküldik (engem felhív a diri, hurrá értettem amit mondott!) Hétfőn menjek be Dénessel, tolmáccsal, megbeszélni. A kicsit még kihallgatják: megütött? Nem dehogy, én ütöttem meg! Na most akkor Dénest megint kitiltják pár napra büntiből a suliból, mert verekedni nem szabad. Amúgy itthon sem szabad, de ha mégis megteszik (és persze hogy) akkor mégsem tilthatom ki 3 napra itthonról őket.
Most sírjak vagy nevessek?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)