Tegnap délután öt óra körül ijesztően sok szirénázó autót hallottam, láttam mentőt is, és hallottam hogy a gárdától (rendőrség) több autó megy Limerick felé, az út pedig le volt zárva arra. Iszonyú nagy dugó volt, és aztán később vagy három órán át a gárdás autó felvezetésésvel, sávonként felváltva mehettek csak az autók. Hét körül jött haza Dénes és mondta el, hogy nem baleset történt hanem gyilkosság, és még keresik a 9 éves iker fiúk bátyját, aki valószínűleg a gyilkos. Aztán fél óra múlva már az Irish Independent megírta, hogy megtalálták, és öngyilkos lett. Mindenki nagyon meg van rendülve, a gyilkos fiút Dénes is ismerte, és persze az egész város tudja kikről van szó. Ma délelőtt óriás mise volt a templomban, az egyik iskola tanulói is mind itt voltak rajta, a gyerekeket is megviselte. Rionnanak régebben szomszédai voltak ők, és ő mondta, hogy bár elég rendes családról van szó, de ír cigányok (vagy más néven travelerek) és hogy a nagy fiút talán örökbe fogadták vagy valami ilyesmi, és hogy csak nehezen lett saját gyerekük, ezért féltékeny volt az ikrekre, és kicsit fura volt ez a fiú. Dénes például úgy tudta meg mi történt, hogy az ifjúsági klubban volt, és az egyik cigány lányért jött az anyukája, és azt mondta az anyuka,miután elmesélte ezt az egészet, hogy szegény gyerekek, de a szülőket nem sajnálja, mert az egy rivális család nekik. Tudjuk mi is pontosan hol van ez a ház, kicsit a városon kívül a Limericki út mellett, és Buttevant mellett a kastélynál a folyóparton kötötte fel magát a nagy fiú, ahol már mi is többször kirándultunk.Szóval emésztgetjük ezt a tragédiát mi is, és az egész város is, nagyon szomorú...
A magyar blikk is megírta:
Tragédia! Ikreket késelt halálra saját féltestvérük
Ikergyermekeik halálhíre fogadta a vásárlásból hazaérkező szülőket,
akik jelenleg is sokkos állapotban vannak. Patrick és Thomas O'Driscoll
féltestvérük áldozata lett, aki megkéselte őket.
A brutális tragédia még csütörtökön délután történt Írországban,
Charleville városában. A szülők a gyilkosság ideje alatt a szomszédos
városban, Kilmallockban intézték heti nagybevásárlásukat, akik
hazaérkezésük után szembesültek a sokkoló hírrel. Gyermekei Patrick (9)
és Thomas (9) vérbe fagyva feküdtek hálószobájukban, iskolai
egyenruhában.
A rendőrségi nyomozás hamar kiderítette, hogy a gyilkossággal feltehetően féltestvérük, Jonathan (20) gyanúsítható, akire az eset bejelentését követően egy órával később, 15 kilométerrel arrébb Buttevant közelében egy folyó partján találtak rá felakasztva. Vélhetően öngyilkos lett.
A nyomozást vezető egyik rendőrtiszt információi szerint miután az ikerek hazaértek az iskolából, féltestvérük egy késsel véget vetett életüknek. Ezt követően autóba szállt, és néhány kilométerrel arrébb egy folyóparton öngyilkosságot követett el. Egyenlőre a pontos indíték még ismeretlen, de azzal tisztában vannak, hogy az idősebb testvér már korábban is komoly pszichológiai problémákkal küzdött.
A
holttestekre először három és öt éves testvérei találtak rá, nem sokkal
17 óra után. Ezt követően a halálra rémült kicsik a kert végén
található sövényeken átgázolva segítségért kiáltva a szomszédokhoz
szaladtak, akik azonnal hívták a rendőrséget. A helyszínre érkező
mentőhelikopter orvosai már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Blikk-információ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése