Elvittük Györkit Mallow-ba. Mindig azt szoktuk mondani neki, hogy Mallow olyan nekünk mint Siklós volt otthon, és Limerick olyan mint Pécs, nem kinézetre, hanem ha elmegyünk a falúból a kisvárosba, vagy a nagyvárosba. :-)
Odafelé menet megálltunk Buttevant-ban az apátsági romoknál kicsit, rengeteg szeder van egy kis bekötőút szélén, vissza is megyünk a napokban szüretelni.
Aztán Mallow-ban kicsit sétáltunk a városban, majd megnéztük a kastélyromot és a parkban élő fehér szarvasokat.
Utána elmentünk a Castle parkba a Blackwater folyóhoz, a kedvenc helyünkre, ahol a fiúk mindig kacsázni szoktak. Dénes sajnos már nem tudott velünk jönni, mert neki suli volt, de Domi még igen, és olyan jó melegen sütött a nap, hogy meg fürdött a folyóban és nagyon élvezte. Szerintem idén ez volt az utolsó szabadtéri strandolás, mert hajnalban már csak 8-9 fok van, és napközben sincs már hőség.
Ide a parkba lejöttek Gyöngyiék is, a két kisfiú együtt pancsolt a folyóban
és utána elmentünk még hozzájuk egy kávéra, de 4-re haza akartunk érni, mert Dénes akkorra végzett.
Ezek a kirándulások már arról szólnak, hogy Györki is lássa a kedvenc helyeinket és tudja miről beszélünk, ha ott jártunk. Hogy otthonról is kicsit része tudjon maradni a család életének...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Buttevant. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 28., szerda
2013. április 20., szombat
Buttevant Castle
Ma is kirándulni voltunk, először visszamentünk Buttevant-ba, mert szerettük volna megnézni, amit a múltkor nem tudtunk hogy létezik. Nehezen találtuk meg, végül egy nagy lezárt kapu mögött, messze bent egy legelésző ló társaságában ráleltünk.
Na de hogy juthatnánk be? Leparkoltunk, és gyalog elindultunk a kőkerítés mellett, majdcsak találunk valami bejáratot. A kerítés végén találtunk egy kis utat, aminek a másik végén messze bent egy templom látszott, a kapu pedig nyitva, ezért elindultunk befelé, félúton volt egy fakapu, ami be volt csukva, de csak egy riglivel, azon nagy bátran bementünk. Már jócskán bent voltunk a templomhoz vezető úton, amikor egy férfi jelent meg az út elején mögöttünk és egy németjuhász kutya volt vele. De akkor már a templom vaskapujáig el akartunk menni, hogy lefényképezzük, lesz ami lesz. Odaértünk, fényképeztünk,
és megláttuk a kicsit messzebb lévő Buttevant Castle-t, amit kerestünk. Mikor odaért a fickó kicsit izgultunk mit mond majd, de a kutya nagyon kedves volt, és a gazdája is, kinyitotta nekünk a vaskaput, és mondta hogy nézzük meg nyugodtan a templomot.
Kérdeztük hogy a kastélyt hogy lehet megközelíteni, erre megmutatta hogy így át kell mászni a falon, aztán át kell bújni a villanypásztoron és már ott is vagyunk, menjünk csak nyugodtan, nézzünk körül, a ló is az övé volt.
Gyönyörű régi kastélyromot találtunk, körbe is jártuk,
és aztán a másik oldalán egy folyót, annak a partjáról is megnéztük.
Egy kis ösvény ment a folyó partján, és elsétáltunk rajta jó messze, találtunk egy rést ahol fel mászva be lehetett kukucskálni.
Belül olyan szép, szinte képeslapba illő. Egy másik romot is találtunk, ami talán a malom lehetett, mert le van választva a folyóból egy külön ág hozzá.
Nagyon élvezték a fiúk, hogy felfedezők vagyunk, ez a kastély nem egy kiépített rom, amit látogatni szoktak, ettől olyan vadregényes az egész. Kicsit kellett a folyóban kacsázni megint,
aztán innen vissza másztunk nagy nehezen az útra és aztán a kocsihoz.
Két órát voltunk ott, aztán elindultunk a Donerail Parkba.
Ez a park óriási, 160 hektár, van a területén egy csomó víz hidakkal, erdő, szarvasok villanypásztorral bekerítve, rétek, kiépített sétautak, teaház, játszótér, piknikhez faasztalok padokkal.
Talán 6-8 km-t sétáltunk benne, többfelé csavarogva, és nagyon jól éreztük magunkat. Vittünk szendvicseket, és az egyik asztalhoz leültünk és befaltuk őket, utána jöttünk haza. Mindenki jól elfáradt, de biztos hogy nem utoljára voltunk ott, még rengeteg felfedezni való maradt.

2013. április 7., vasárnap
Kirándulás
Sikerült amire vágytunk megérkezésünk óta, elmentünk kirándulni végre. Csodálatosan szép, napos időre ébredtünk tegnap reggel, délelőtti szöszmötölés, majd nagy kajálás után, fél egykor elindultunk Mallow-ba.
Út közben megálltunk Buttevant nevű kisvárosban (vagy faluban, ezt itt sosem tudom eldönteni), a templomnál, mert csak az látszik az utcáról. A kapun belül már látható a 13. századi romtemplom, ami egy ferences rendi kolostor része volt. Gyönyörű és monumentális, pár száz éve már temetőnek használták a környékét, és a nyolcvanas években még temettek a templomrom belsejébe is. Végig sétáltuk az egészet, még az újabb építésű templomba is bekukucskáltunk, a gyerekeknek is tetszett.
Aztán tovább indultunk, de csak pár km-t mentünk, mert az útról is jól láthatóak egy másik kolostor romjai: Ballybeg Priory. Ágoston rendi szerzetesek alapították 1229-ben. Itt a kolostorból is fennmaradt egy csomó fal, és igazán olyan kicsinek és mulandónak éreztem magam ott az ősi falak között. A templom és a két torony maradványai között járva csak a csodálatot éreztem, hogy ilyen régen, gépek és minden modern eszköz nélkül ennyi mindent, és ilyen csodálatosan megépítettek.
Itt a kolostor romjaitól kb 100 méterre látható Írország legépebben fennmaradt középkori galambdúca. Az egész kőből épült, belül körben kis kőfülkék vannak, ott fészkeltek a galambok, és kupolaszerű teteje van szintén kőből, a közepén lyukkal, hogy ki-be tudjanak szállni a galambok. A farmgazdálkodás hulladékain eléltek, és a szerzeteseknek fontos fehérje forrás volt a húsuk.
A fiúk szerint félelmetes benn lenni a belsejében, mert érződik milyen régi. Sokat időztünk itt és szaladgálhattak kedvükre a fűben, sőt még csendben sem kellett lenni, szóval nagyon élvezték. Mikor hazajöttünk, utána olvastunk és biztos hogy nem utoljára voltunk itt, egyrészt, mert beleszerettünk, másrészt mert még nem láttunk mindent, mint kiderült Buttevant körül még bőven akad látnivaló. Ha valakit érdekel itt a link: http://www.buttevant.ie/
Tovább mentünk Mallow-ba, szép város, nem nagy de barátságos, nekem kifejezetten tetszik. Mászkáltunk, vásárolgattunk, itt csomó olyan bolt van ami a mi kisvárosunkban (vagy falunkban?) nincs, találtunk lengyel, meg szlovák boltot is, ahol kaptam túrót (holnap túrós tészta lesz az ebéd) grízt, levestésztát, füstölt árut és nyuszi pufit Dominak.
3 óra séta és vásárlás után elmentünk a Castlepark-ba. Folyik ott egy folyó is a Blackwater, a fiúk gyorsan odaértek mire utolértük őket már kacsáztak, illetve Domi csak próbált, de megtanulta mire eljöttünk. Eléggé lent volt a vízszint így a folyómederben szárazon állhattunk, szerintem egy órát biztos ott töltöttünk. Nagyon hangulatos és megnyugtató volt ott lenni.
Aztán egyszer csak egy ló szegődött mellénk, és nem is akart elmaradni, én eléggé félek a lovaktól, de a fiúk, különösen Domi nagyon örültek neki. Követett minket a parkon keresztül amikor elmentünk egy kis ösvényen megnézni, egy sziklafalat és az aljában levő kis barlang szerű szikla lyukakat, aztán vissza kisért minket a parkba és csak amikor kifelé indultunk maradt el tőlünk.
Mielőtt vissza indultunk az autóhoz Domi talált medvehagymát, és Dénessel együtt szedtek egy csomót, nagyon örültünk neki, mert minden évben szoktunk szedni a Mecsekben és idén szomorkodtam már miatta hogy nem lesz, erre most kiderült hogy ezentúl sem kell lemondjunk róla.
Hét óra után értünk haza, csodálatos nap volt, elfáradtunk, de felüdülés volt végre megint menni.

Címkék:
Ballybeg priory,
Blackwater,
Buttevant,
Castlepark,
Irország,
kirándulás,
kolostorrom,
ló,
Mallow,
medvehagyma,
régi galambdúc,
templomrom
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)