A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Doneraile Park. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Doneraile Park. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 16., vasárnap

végre jó idő

Szombaton végre csodaszép napsütésre ébredtünk, ezért már reggel eldöntöttük, hogy elmegyünk Doneraile Parkba, mert a facebook-on azt írták március 5.-én kinyitott. A vihar utáni helyreállítás megtörtént és újra várja a látogatókat.
Tehát megvártuk hogy Dénes hazaérjen a tojásfarmról, közben Gyöngyi is szólt, hogy váratlanul szabadnapot kapott szombatra, és ők is jönnének. Györki sajnos bekapott egy hányás-hasmenés vírust és azzal kínlódik már napok óta, ezért ő otthon maradt Mallow-ban, de mi többiek kaja után kettő óra körül elindultunk. Nagyon szép idő volt, bár nem volt meleg szerintem (Gyöngyi szerint meg én vagyok fagyos), de mindenesetre napsütésben sétáltunk egy jó nagyot. A hurrikán megdöbbentő károkat okozott, igazán rengeteg fát tépett ki tövestől, köztük egészen öregeket is. Félelmetes lehetett ott lenni a parkban a vihar idején...
Alaposan elfáradtunk, aztán estére Dénesnek hőemelkedése is lett, Domi már csak náthás, most ők vannak soron a betegséggel, a múlt héten  mi szenvedtünk. De azért abban ők is egyet értettek hogy klassz nap volt. Sajnos csak kevés kép készült, azok se mind sikerültek jól, azért egy párat fel tudtam tenni.
           









2014. március 11., kedd

beteg voltam

Elég sok blogot olvasok, és most ahogy körülnéztem, nem csak én álltam le az írással egy időre, hanem sokan mások is. Nekem mentségemre szól, hogy az elmúlt héten lázas beteg voltam, úgy megfáztam, hogy sehova nem mentem el itthonról, és este 9 körül már elaludtam. Most sem vagyok egészséges még, arcüreg gyulladással kínlódom, de lázam már nincs. Ennek köszönhető-e, vagy hogy még mindig nincs igazán tavasz nem tudom, de elég pocsék hangulatom van, és semmihez sem érzek igazán kedvet. Nyűglődéssel telnek a napjaim, pedig már nagyon unom, szóval remélem elmúlik...
A múlt héten nem sok minden történt velem, Áronnal is csak annyi hogy, dolgozni járt. Dénes és Domonkos rátaláltak és beiratkoztak a helyi ifjúsági klubba, nagyon lelkesek, remélem Domi talál ezen keresztül végre barátokat. Dénes megkapta a próba tesztek eredményeit, nem lettek olyan jók mint remélte, de most már tudja hogy mi nem megy, és azokat el is kezdte tanulni. A hétvégén volt itt az egyik jól tanuló osztálytársa segíteni, és még fog is jönni, és így ami lemaradása van abból az időből, amikor nem ide járt, azt segít ledolgozni. Györki dolgozik, és keresi az új albérletét, mert itt csak a hónap végéig maradhat, már van egy lehetséges hely ahova mehet, majd kiderül....
Megérkezett a csomag Magyarországról a héten, és benne a UPC box, a hétvége tehát antenna felszereléssel, beállítással telt. Most másfél év után van újra tv-nk. Nagyon furcsa, mert nem hiányzott nagyon, de most mégis ott ülünk és nézzük. Mondjuk nem kell megijedni, nem változtunk meg, ez is csak napi 1-1 órát jelent.  Mi Áronnal leginkább a tudományos adókat kedveljük, Domi a rajzfilmeket, Dénest nem igazán érdekli. Éppen végszóra ért ide, mert a hétvégén lesz az első forma-1 futam, és egy év kihagyás után végre nézhetjük megint.
A hétvégén nagyon szerettünk volna kirándulni, de elég vacak idő volt, ezért végül nem mentünk sehova, pedig végre kinyitott a Doneraile Wildlife Park. Mindegy, talán majd a következő hétvégén normális idő lesz.

2014. március 3., hétfő

majdnem kirándultunk

A hétvégén Mallowban voltunk vásárolni, aztán szerettünk volna elmenni kirándulni Doneraile Parkba, de a két héttel ezelőtti hurrikán olyan döbbenetesen sok kárt tett benne, hogy még mindig nem tudtak kinyitni. Rengeteg fa dőlt ki, és életveszélyes volna közéjük menni, amíg nem ellenőrzik, illetve amit kell ki nem vágnak, szóval csalódottan fordultunk vissza a kapujában és haza jöttünk.

2014. január 22., szerda

Teszt eredmények.

Áronnak a doki féloldali tüdőgyulladást állapított meg, kapott penicillint, issza a köptető teát, egyenlőre még csúnyán köhög, de remélem hamarosan javulni fog. Bár nem írta ki táppénzre, de végül mégis itthon kellett maradnia, mert megmérte a vérnyomását és olyan magasnak találta, hogy hétfő reggel kapott egy 24 órás vérnyomás figyelő készüléket, vettek tőle vagy 5 fiola vért, vizeletet. Kapott vérnyomás csökkentő gyógyszert, amit minden nap szednie kell ezentúl és kivizsgálásra kell mennie a veséjével Corkba, majd kap postán időpontot. A gyerekeknek is kell vérnyomást nézni, mert ez a vese probléma örökletes, ezért majd kapnak ők is időpontot. Áron ma már mehet dolgozni. Dénesnél minden rendben van, a köhögés még normális.

Györkit alkalmazták hivatalosan is part time munkahelye van a tojásfarmon, rendesen bejelentve, minimál bérrel, 3 hónapig biztos. Ez mellett ha talál még valami délutáni félállást akkor tök jó lesz, ha nem, ez már akkor is biztos bevétel. Tehát megvan élete első rendes hivatalos munkahelye, azért ez nagy dolog szerintem.

Megérkezett Domi bizonyítványa is, ő nagyon elégedetlen, de szerintem nem rossz, és a tanárok szerint sem, és ha angolból javul akkor a jegyei is jobbak lesznek. Ez már egy elég jó eredmény, figyelembe véve hogy nem az anyanyelvén tanulta meg, és írta meg a teszteket.
Higher Level (emelt szinten tanulja):
English                    42%   D
Maths                     66%   C
Geography              43%   D
French                    45%   D
Business                 50%   D
Technikal Graphics 80%   B
Science                  68%   C
Ordinary Level:
History                   48%   D

Szombaton nem, de vasárnap voltunk Doneraile Parkban kirándulni, elég hűvös volt, de szép, napos idő, íme néhány fotó:                                                     




 Az év eleji vihar itt is elég sok fát kidöntött, a fiúk megnézték közelebbről is őket.


 A folyó ilyen magasan még sosem volt.




 Etettünk hattyúkat is és ittunk egy forró teát a tónál.






 Ezen a képen Domi egere a lényeg akit Janikának hívnak.

2013. december 2., hétfő

ennyi...

A múlt hét röviden....Áron dolgozott, a két fiú iskolába járt, Györki beadta a CV-ket Mallow-ban is, én elvégeztem a házi munkát, és beszélgettem az önkéntes munka során 10 percet egy ír nővel. Ennyi.....
Ezért nem is írtam a múlt héten.
De annyira vágytam már egy kicsit másra mint a napi rutin, és hogy ne legyen mindig valami kötelező programom, mert másfél éve mióta itt vagyunk, nem volt erre lehetőségem. Ezért péntek délután elmentem a Gyöngyihez Mallow-ba, (a kisfia hétvégén az apukájánál volt) és csak vasárnap este jöttem haza. Nagyon jól éreztem magam, pedig semmi különöset nem csináltunk, elvittük a kutyát kirándulni, (ilyen gyönyörű helyen voltunk, ez is Mallow-ban van a Blackwater folyó partján)





társasoztunk, és hajnali négyig dumáltunk. Újjászületve értem haza, azt hiszem máskor is megyek majd.

A fiúk is jól megvoltak nélkülem, Györki dolgozott hétvégén, de Áron a másik kettővel elment Doneraile Park-ba, sütöttek-főztek, hülye vígjátékokat néztek, és remekül érezték magukat. Nekik fiús hétvége volt, nekem csajos...nagyon kell ez néha!
Dénesről pedig készült egy csomó mankós kép, még másfél hét és leveszik a rögzítő csizmát és akkor már nem lesz szükség mankókra sem.