Mizen Head

Múlt szombaton Domival hármasban elindultunk a Mizen Head-hez kirándulni, már régóta szerettük volna megnézni, de valahogy mindig másképp alakult. Az időjárás jelentés szerint napos idő és 19 fok várható, hát köszi szépen "irish summer" megint olyan idő volt, mintha ősz lenne. Jó kis kirándulás volt azért, csak sajnos a hihetetlen látvány helyett, ami itt amúgy valahol megvan a köd alatt, mi csak a ködöt láttuk. Sokfelé megálltunk, amíg el nem értük a félsziget végét

az óceánparton még kék kagylót is szedtünk,

amit itthon Áron el is készített. Láttunk gyönyörű partszakaszokat a ködbe veszve, 

és egy ősi sírt, az Altar Wedge Tombot,

de maga a Mizen fok a híddal, 

így a ködben nem volt az igazi. Muszáj lesz még elmennünk oda máskor, csak sajnos nincs semmi biztosíték, hogy akkor majd többet látunk belőle.

Évfordulós fotók

Valamikor június vége felé felvetődött a kérdés, hogy hogyan ünnepeljük meg az idei házassági évfordulónkat. Bulit nem akartunk, csak valamit amitől emlékezetes lesz, hogy voltunk 24 éves házasok is. Családilag azért koccintottunk és volt egy nagy ünnepi vacsi is. 

Mivel annak idején nyolc hónapos terhesen és (ahogy régebben leírtam) gyerekként, mindenki más számára érthetetlenül és helytelenítve házasodtunk össze, szó sem lehetett esküvői fotókról. Nekem nem volt klasszikus fehér menyasszonyi ruhám, ami mai napig bánt, de már nem lehet mit tenni, egyszer megy férjhez az ember lánya. Mivel nem volt ruha, nem készültek romantikus fotók sem soha. Nincs mit kitenni a hitvesi ágy fölé, ha öregek leszünk. Ezért aztán kitaláltuk, hogy kellenek azok a fényképek, de mivel nem vagyok már 18 éves és nem akartam bohócot csinálni magamból, meg farsang sincs, semmiképpen nem akartam most már esküvői ruhába bújni és abban fotóztatni magam. Addig ötleteltünk amíg végül a húszas évek stílusa mellett döntöttünk. 
Persze fel sem merülhetett volna a fotózás gondolata, ha nem lenne egy saját fotósunk. Dénesnek ugyanis a portréfotózás a hobbija, időt, fáradtságot és pénzt nem sajnálva, mostanra elég ügyes lett, jó részt saját magán és Domin gyakorolt, persze másokat is fotózott már, de én csak családi képeket rakok ki. Ezek az ő munkái: 

Sokat vacakolt, hogy először a kis családi digitális fényképezőgéppel, aztán már egy picit komolyabb autófókuszossal, és most már a canon tükörreflexes géppel, amit magának vett, megtanulja a beállításokat, és az legyen a képen amit szeretne. Az utómunka megtanulása a számítógépen a különböző programokkal, szintén nem kevés időt igényelt, de mostanra megtalálta a neki szükségeseket és kiismerte őket. Tényleg jó és büszkék is vagyunk rá! Az ember laikusként azt gondolná, mi ebben a nehéz, ezt én is tudom! Hát én megpróbáltam a gépével fotózni, soha nem lesz éles, de még a régebbi autofókuszos géppel sem lesznek igazán jók, amit én csinálok, és akkor a különböző programok amik az elvileg kész képet igazán széppé teszik, azok mintha kíniul lennének nekem. Szóval nem olyan, hogy ugyan már, fotózni mindenki tud! Így készít el egy fotósorozatot:  https://www.youtube.com/watch?v=TKuF3GDfQGw&feature=share

Na szóval megvolt a terv, meg volt a fotós, de nem volt hozzá semmi ruhánk. Mivel nem akartunk erre sok pénzt költeni, kitaláltuk, hogy second hand boltokból fogunk mindent beszerezni hozzá. A mi kisvárosunkban kettő van belőle, és sok dolgot meg is kaptunk, de végül azért Limerickben is kellett egy napot töltenünk, vagy 10-15 ilyen boltban jártunk, és Corkban is legalább tízben. Majdnem mindent sikerült is ezekben a boltokban beszereznünk, ékszert, cipőt, öltönyt, ruhát, de csokornyakkendőt sehol nem találtunk, pedig Györkiék még a Galwayi boltokat is végigjárták hátha. Azt végül egy nyár végi kiárusításon vettük az egyik férfi ruha boltban. 
Én egy csomó videót megnéztem, és megtanultam végül olyan hajat és sminket készíteni, ami abban a korban szokás volt. Nem volt könnyű, főleg a smink, mert én amúgy alig sminkelek, sok idő volt, mire olyan lett legalább nagyjából, mint amilyent képzeltem, és még így sem lett tökéletes. Többször felöltöztünk az elmúlt hónapban próbaként és amikor már meg volt minden, akkor próba fotók is készültek az udvaron, hogy biztos minden jó legyen élesben.
Tudtuk, hogy a fotózást nem lesz egyszerű időben összehozni, mert Dénes júliusban minden hétvégén dolgozott, Áron meg hét közben, és mégiscsak nappali fény kellett hozzá. Ezért végül úgy döntöttünk, hogy Áron szabadsága alatt fotózunk, még így is alkalmazkodni kellett Dénes munkabeosztásához és az én babavigyázásomhoz, de nagy nehezen egy szerdai napon végül mindenki ráért, csak sajnos nem volt meleg, se napsütés. 

A képek végül két helyszínen, a Doneraile Park egyik kis félig zárt udvarában és Killmalockban a kolostorromoknál készültek 14 fokban. Sajnos másnapra belázasodtam és egy komoly felfázással bajlódom azóta is, de annyira tetszenek a képek, hogy még ennek ellenére is megérte. Az ágy feletti kép szerintem majd valamikor ez lesz:

Tudom, hogy ezeken a képeken látszik, hogy nem vagyunk már húsz évesek, de nem akartuk, hogy retusálva legyenek... Szóval ilyenek vagyunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben, és nagyon tetszenek mind a kettőnknek a képek. A videóban meg lehet nézni az összeset:

Blarney Castle

Két hete hétfőn kirándulni mentünk Domival hármasban, mivel Írországban nem mondunk le programot eső miatt, ezért hát zuhogó esőben. Ez a hétfő itt munkaszüneti nap volt, ezért tömeg volt a Blarney Castleban, pedig azt hittük az eső majd elijeszti az embereket. Valószínűleg ők is így gondolták, mert sorba kellett állnunk, hogy bejussunk, aztán pedig hogy a várat végignézhessük. A vár tövében van egy barlang ami le van ráccsal zárva de a lakat nyitva volt, viszont a lámpák nem égtek, Domi majd bele bolondult, hogy nem mentünk beljebb csak amíg a fény beért kintről.

Kicsit arrébb a barlangtól titkos lépcsők vezetnek ki a várból de nagyon szűkek, és az eső miatt igen csúszósak, és persze a reflektorok itt sem égtek, ezért ezeken se mentünk végig, Domi legnagyobb szomorúságára.

A viszonylag épen maradt lakótornyot végigjárva, el lehet képzelni hogyan élt itt régen a vár ura. Azért akinek tériszonya van az csak óvatosan nézelődik, ahogy én is. Írországban a legtöbb régi lakótoronyban és itt is csigalépcsőn kell felmenni. Utánanéztem 127 lépcsőfok felfele a szűk cselédlépcsőházban, és valószínűleg ugyan annyi lefelé a kicsit szélesebb fő lépcsőházban. A végére remegett a lábam, de megérte, fentről csodaszép a kilátás. 

Ennek a helynek a legnagyobb híressége a Blarney kő, amit háttal a mélység felett lógva, homorítva kell megcsókolni, és akkor mágikusan ékesszólóak leszünk a legenda szerint. Ez a kő a vár tető részén van, ehhez is csak sorban állva lehetett eljutni. Mivel se ügyvéd, se politikus, se lelkész nem akar lenni egyikünk sem, ezért a csókot kihagytuk, de megnéztük mások hogy csinálják. 

 Az egészet egy csodaszép park veszi körbe, arborétummal és külön méreg kertel, meg gyógynövény kertel.

A régi uradalmi istálló egy része kávézóvá van alakítva, a kocsiszínben pedig régi hintók és szekerek vannak kiállítva. Abban az istállóban még ló is szívesen lettem volna, olyan szép és tágas.

Egy kastély is van a park másik végében de oda most nem fizettük be a belépőt külön, talán majd legközelebb.

Még sokáig tudtam volna sétálni a parkban, felfedezni a sok csodát, csak sajnos az eső zuhogott, és a fiuk nem voltak hajlandók bebújni az esernyő alá, ezért kezdtek fázni. Én még nagyon szeretnék vissza menni abba a parkba... 

festés

Áron szabadságon volt két hétig, ez alatt rengeteg mindent csináltunk, ezért megint több posztot fogok felrakni egymás után gyorsan, érdemes lesz a napokban visszanézni többször.
Az első napot a szabadságából vásárlással töltöttük, mert elhatároztuk, hogy kicsit felújítunk, az ablakpárkányokat és az ablak beugrókat. Az itteni nyirkos klímán sajnos állandóan vizesek télen, és mostanra penészfoltosak és rondák lettek. Ezeket szerettük volna helyre hozni, és ehhez illetve a mi kicsi fürdőnk kifestéséhez vásároltunk anyagot. Kedden neki is kezdtünk, illetve főként Áron, mert ugye én kedden és csütörtökön Dylenre vigyázok, ezért az volt a terv, hogy ezeken a napokon csinálja, hogy amikor én is szabad vagyok kirándulhassunk inkább. Az ablakpárkányok lecsiszolása, lazúrozása és lakkozása el is készült estére. Csütörtökön már megszáradt annyira a lakk, hogy a maszkoló szalagot rá mertük ragasztani és a falat kezdte javítani és festeni Áron az emeleten, illetve a fürdő plafonját fehérre festeni. A következő hét kedden a fürdő fala következett, ami eddig ronda lila volt, most kapott egy réteg fehér festést, de akkor már láttuk, hogy ez így nagyon kórház szerű, ezért végül átfestettük halvány sárgára, és most nagyon tetszik mindkettőnknek. A hétvégén még a földszinten is befejezte Áron az ablakokat, így minden munka elkészült, amit tervezett a szabadsága idejére.