Tegnap Lough Gur-ban voltunk kirándulni, de útközben megálltunk Killmalock-ban a megnéztük a dominikánus kolostor romjait.
Aztán elmentünk a nagy kőkört megnézni Bruff mellé,
utána Lough Gur felé megálltunk még a bronzkori udvarházak maradványainál.
Lough Gur-ban megettük a szendvicseinket a tó partján, aztán sétáltunk egyet, és végül megmásztuk a hegyet is, mégpedig a meredek ösvényen, ahol nem is olyan könnyű.
A leereszkedés után visszasétáltunk a kocsihoz, és éppen hazaértünk mire Dénesnek indulnia kellett dolgozni. Jó nagy szél volt, alaposan elfáradtunk, és mindhárom fiú náthás is. Szegény Dénest sajnáltam, hogy még nyolc órát dolgoznia kellett, szenvedett is, de nem bánja, mert a keresetéből vett egy x-box-ot, és ez most mindent megér neki. Györki már náthásan érkezett, és nagyon köhög, hiába vettem neki gyógyszert, megpróbálunk mindenféle házipatikát, de ha így marad akkor ebből otthon orvos lesz és antibiotikum.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Killmalock. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Killmalock. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. szeptember 1., vasárnap
2013. augusztus 6., kedd
A fiúk kiránultak
Tegnap a fiúk, és Áron, meg a munkatársa és az ő fia elmentek kirándulni. Először megálltak Killmalock-ban, a kolostor romoknál, aztán Lough Gur-ban megmászták a hegyet, és a Domi tapicskolt kicsit a tóban. Készítettek pár fotót is, én meg addig örültem hogy nyugi van itthon :)
2013. április 28., vasárnap
Killmalock
Szokásos hétvégi kirándulásra szombaton csak a szomszéd kisvárosba mentünk (ami inkább falu). Kilmallock-ban van egy templomrom ami egy College (főiskola) temploma volt, és egyes részei már a 7.században megépültek. Egy rövid ideig az angolok a 16. században még protestáns templomnak is próbálták használni, de a környék lakosai fellázadtak. Ma temető veszi körül.
Nem messze a templomtól vannak a Dominikánus kolostor romjai, sokkal épebb mint a Buttevant melletti romok. 1291-ben alapitották egy magánbirtokos földjén, a király engedélyével és a Limerick-i püspök szerette volna a fennhatóságot de, végül nem kapta meg. Az 1500-as évek végéig folyamatosan szerzetesek lakták, és még most is a falak jó része áll.
Aztán sétáltunk, egyet a kisváros utcáin, és két lakótornyot is találtunk, vagy városkaput, és olyan érzésünk volt hogy mi vagyunk az egyetlen nem odavalók, mindenki jól meg is bámult minket.
Még az is látszik a képeken hogy levágtam a fiúk haját a héten. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







