Szombaton kirándulni voltunk, először megálltunk Askeaton-ban, ahol egy nagyon érdekes várrom van, múltkor odafelé láttuk egy pillanatra és a neten kerestem róla infót. Körbejártuk, de láthatóan felújítják ezért nem látogatható, egy nagy vaskapu zárja ki az embereket. Azért találtunk nem messze tőle egy tourist inform feliratú apró házat, ami nyitva is volt, ezért bementünk érdeklődni, és kiderült, hogy a bent ülő bácsi az idegenvezető és bevisz minket. A rövid megállóból egy másfél órás komoly előadás lett, amit nekem Dénes ügyesen fordított végig, a többiek elég jól értették a nagyját. Bár nem mehettünk be mindenhova, mert a felújítás miatt veszélyes volna, de azért elég közelről megnézhettük amit lehetett, és sok mindent mesélt is róla, meg fényképeken megmutatta, ami most el van zárva a látogatók elől. Nagyon élveztük a stílusát is, bár a koncentrálástól jól elfáradtunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a ferences rendi kolostor romjait majd legközelebb nézzük meg.
Aztán tovább mentünk, az eredeti úti célunk igaziból a Coillte Forest Park Curragh Chase volt, ahol már egyszer voltunk Györkivel és Áronnal, de a két kicsi akkor nem volt velünk. Most ugyan nem voltunk sokat, mert nagyon elhúzódott a vár látogatás, de legközelebb majd jobban felfedezzük, az arborétum részben például még egyáltalán nem jártunk. A gyerekeknek is nagyon tetszett, legközelebb kérték, hogy grillezzünk is ott, és vigyünk labdát is. Szóval hamarosan visszatérünk, nagyon klassz nap volt.
A multkor látott hattyúfiókák is jól megnőttek már.
Szóval örülök , hogy olvashatom végre!!! Szupcsi!!!
VálaszTörlésÉn is örülök! :)
Törlés