Erről jutott eszembe hogy ha van egy részleges plusz mellbimbó (orvosok járulékos mellbimbónak hívják) a gyerek mellkasán akkor az veseproblémára utalhat, konkrétan a policisztás vesebetegségre.
Ezt a járulékos mellbimbót bele is szokták írni az újszülött zárójelentésébe, és némely lelkiismeretes gyerekorvosok még el is küldik ultrahangra a kicsit, hogy a veséivel minden rendben van-e. Csakhogy a policisztás vesebetegség gyerekkori formája viszonylag ritka, és viszonylag gyakori a felnőttkori fajta. Erre utalhat ez a kis pötty a mellkason.
Nézelődtem a neten de erről az összefüggésről nem nagyon lehet olvasni, pedig nekünk több orvos is mondta már, és itt Írországban is egyből kérdezték. Tehát a gyerekénél még az ember gondol rá, de saját magánál már nem, pedig ez öröklődik, és sokan csak akkor jönnek rá, hogy nekik is van, amikor a gyerekről mondja a doki.
Ezek a ciszták minden tünet nélkül kialakulhatnak a kamaszkor után, és csak véletlenül fedezik fel őket, általában valami más miatti hasi ultrahang vizsgálatkor. De mivel öröklődik, és méghozzá úgy, hogy elég az egyik szülő érintettsége, és a plusz mellbimbó jelzi is, érdemes figyelni rá. Nem sok teendő van ezzel amúgy ha tünetmentes, csak rendszeresen kell vérnyomást méretni, mert 30-40 év közötti korban általában a ciszták miatt kialakul a magas vérnyomás. Ekkortól vérnyomáscsökkentőt kell szedni, a szívelégtelenség kialakulásának megelőzésére, évente vesegondozóba járni ultrahangra, vizelet és vér vizsgálatra, és időnként CT-t is csináltatnak, mert szintén előfordulhat agyi értágulat, ami agyvérzéshez vezethet. Viszont ha nem követik nyomon, és marad a magas vérnyomás veseelégtelenség is kialakulhat, akkor pedig már csak a vese átültetéssel lehet meggyógyulni, és addig művese kezelésekre járni.
Áronnak nincs ilyen részleges plusz mellbimbója,(mégis vannak ciszták a veséiben) de a testvéreinek többnek, az ő gyerekeiknek is, és nekünk két fiúnknak is van. (a képen jól látszik a mellbimbó alatt 6-7 cm-re levő kis pöttyről van szó)
Egyikőjüknek már a más miatt elvégzett hasi ultrahang kimutatta a cisztákat, de a vérnyomása egyenlőre normális. Még Magyarországon elvégezték akkor a vesefunkció vizsgálatokat, és mindent rendben találtak, itt pedig rendszeresen mérik a vérnyomását. Reméljük nem lesz neki sem ennél több gondja vele, de nem árt az óvatosság...
Ha valaki pedig ezt olvasva rájött hogy van ilyenje, vagy a családjában valakinek, nézessen rendszeresen vérnyomást, mert nem mindegy. Kis odafigyeléssel, ezzel a gonddal száz évig is lehet élni.
A policisztás
vesebetegség a vese ritka, öröklődő megbetegedése. Kezdetben a tünetek
nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom tapasztalható.
A policisztás vesebetegség mindkét vesét egyaránt érinti. Alapja az,
hogy a vesében található, vizeletet képző csatornácskák nem nyílnak a
vesemedencébe, hanem vakon végződnek. Egészséges embereknél a
csatornácskákban képződő vizelet a vesemedencébe kerül, ahonnan a
húgyvezeték vezeti a húgyhólyagba, majd a húgycsövön keresztül ürül a
vizelet.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A betegség miatt a csatornácskák vakon végződő végén sok ciszta
(folyadékkal teli tömlő) alakul ki, amelyek száma egyre szaporodik s a
vese egészséges állományát összenyomják, működését megnehezítik. A
betegség progresszív, 60 éves kor körül legtöbbször veseelégtelenséghez
vezet.
Sok betegnél az egyéb szervek cisztás elváltozásai is jelen lehetnek:
érintett lehet a máj, a hasnyálmirigy és a lép is. Előfordulhat az agyi
artériák helyenkénti kiöblösödése (úgynevezett aneurysma). A gyermekkori
formát a máj kötőszövetes átalakulása kíséri, amikor állományában
nagyon felszaporodik a kötőszövet mennyisége.
Felnőtt- és gyermekkori forma
Megelőzés
A betegségnek oki megelőzésére a tudomány mai állása szerint nincs
lehetőség, csak a szövődményeket tudjuk elkerülni. Fontos a hólyag
gyakori, teljes kiürítése, a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása,
az előírt diéta betartása. Kerülni kell a traumát, a vesetájék
megütését, a sérüléseket.
A policisztás vesebetegség kétféle formában fordul elő. A betegség
felnőttkori formája dominánsan öröklődik, azaz kifejlődéséhez elég egy, a
betegséget hordozó gén öröklése; az egyik (nagyon ritkán mindkét) szülő
szintén szenved a betegségben.
A kór 30-40 éves kor között okoz először tüneteket. A gyermekkori forma
recesszív öröklődésű, csak akkor jelenik meg, ha a beteg mindkét
szülőjétől örökli a betegség génjét; a szülők nem biztos, hogy maguk is
betegek.
A gyermekkori forma tünetei a születéstől a serdülőkorig bármikor
megjelenhetnek. (Természetesen a kromoszómák friss megváltozása is
előidézheti a betegséget, amikor a szülők nem betegek és nem is
hordozzák a betegséget, de ez nagyon ritka).
A policisztás vesebetegség tünetei
Kezdetben a tünetek nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom
tapasztalható. Gyakoriak a húgyúti fertőzések, melyek vizelés közbeni
égő, csípő érzéssel járnak, a betegek úgy érzik, hólyagjukat nem képesek
teljesen kiüríteni. Lehet láz is. Gyakoriak lehetnek a vesekövek,
előfordulhatnak hevenyen fellépő, néha a tűrhetetlenségig fokozódó hasi
görcsrohamok. Esetenként a fertőzéstől és a kövektől függetlenül a
vizelet véres lehet.
A betegség megjelenése előtt diagnosztizálhatják a beteg magas
vérnyomását. Előrehaladott állapotban a veseelégtelenség tünetei
dominálnak: gyengeség, fáradtság, étvágytalanság, nagyfokú
szomjúságérzés.
A vesék funkciójának romlása vérszegénységet okozhat, mely szédüléssel,
gyengeségérzéssel, fáradékonysággal, sápadtsággal jár.
WEBBeteg diéták, és tanácsok az egészséges élethez
Diétázni szeretne, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Akkor a WEBBeteg
diétás tanácsai segíteni fognak Önnek!
A gyermekkori típusnál minden esetben a máj érintettségének tüneteit is
láthatjuk, az idő előrehaladásával egyre kifejezettebb mértékben: a máj
megnagyobbodik, mely hasi fájdalmat okozhat. Jelen lehet a szem
kötőhártyájának és a bőr sárgás elszíneződése is.
A szövődmények kezelése
Sajnos a betegségnek oki kezelése a tudomány mai állása szerint nem
létezik; a jövő feladata a genetikai betegségek meggyógyítása
génsebészeti módszerekkel. A terápia a szövődmények kezelését jelenti.
A hasi, vesetáji fájdalom illetve a vizelet szemmel láthatóan véressé
válása legtöbbször a visszatérő fertőzések, kövek vagy egy ciszta
bevérzése miatt alakul ki. A kezelés ágynyugalomból és
fájdalomcsillapítók szedéséből áll, szükség esetén az orvos
antibiotikumot rendel.
A vesekövek ismételt megjelenését csökkenti a napi 2-3 liter folyadék
fogyasztása. Fontos viszont, hogy visszatérő vérvizeléskor mindig ki
kell zárni a vese rosszindulatú daganatát (főként 50 év feletti férfiak
esetében).
Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt
Krónikus veseelégtelenség
Akut veseelégtelenség
Veseciszta
Vesekövesség
Vesebetegségek a WEBBetegen
A beteg magas vérnyomását rendszeresen szedendő gyógyszerekkel kell
csökkenteni, mivel ez elősegíti a policisztás vesebetegség romlásának
késleltetését.
A veseműködés romlásának megjelenésekor urológiai osztályon a nagyobb
ciszták tartalma egy kis szúrás segítségével a bőrön keresztül
lebocsátható, súlyosabb esetekben feltárásos műtét során szüntethetők
meg a nagyobb ciszták.
Előrehaladott esetben a veseelégtelenség kezelése a feladat: kezdetben
gyógyszeresen és diétával, majd dialíziskezeléssel. Esetleg szóba jöhet
vesetranszplantáció is.
Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/vesebetegseg/1449/policisztas-vesebetegseg

Policisztás vesebetegség
Szerző: WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos szakorvosjelölt
A policisztás vesebetegség a vese ritka, öröklődő megbetegedése.
Kezdetben a tünetek nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom
tapasztalható.
A policisztás vesebetegség mindkét vesét egyaránt érinti. Alapja az,
hogy a vesében található, vizeletet képző csatornácskák nem nyílnak a
vesemedencébe, hanem vakon végződnek. Egészséges embereknél a
csatornácskákban képződő vizelet a vesemedencébe kerül, ahonnan a
húgyvezeték vezeti a húgyhólyagba, majd a húgycsövön keresztül ürül a
vizelet.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A betegség miatt a csatornácskák vakon végződő végén sok ciszta
(folyadékkal teli tömlő) alakul ki, amelyek száma egyre szaporodik s a
vese egészséges állományát összenyomják, működését megnehezítik. A
betegség progresszív, 60 éves kor körül legtöbbször veseelégtelenséghez
vezet.
Sok betegnél az egyéb szervek cisztás elváltozásai is jelen
lehetnek: érintett lehet a máj, a hasnyálmirigy és a lép is.
Előfordulhat az agyi artériák helyenkénti kiöblösödése (úgynevezett
aneurysma). A gyermekkori formát a máj kötőszövetes átalakulása kíséri,
amikor állományában nagyon felszaporodik a kötőszövet mennyisége.
Felnőtt- és gyermekkori forma
Megelőzés
A betegségnek oki megelőzésére a tudomány mai állása szerint nincs
lehetőség, csak a szövődményeket tudjuk elkerülni. Fontos a hólyag
gyakori, teljes kiürítése, a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása,
az előírt diéta betartása. Kerülni kell a traumát, a vesetájék
megütését, a sérüléseket.
A policisztás vesebetegség kétféle formában fordul elő. A betegség
felnőttkori formája dominánsan öröklődik, azaz kifejlődéséhez elég egy, a
betegséget hordozó gén öröklése; az egyik (nagyon ritkán mindkét) szülő
szintén szenved a betegségben.
A kór 30-40 éves kor között okoz először tüneteket. A gyermekkori
forma recesszív öröklődésű, csak akkor jelenik meg, ha a beteg mindkét
szülőjétől örökli a betegség génjét; a szülők nem biztos, hogy maguk is
betegek.
A gyermekkori forma tünetei a születéstől a serdülőkorig bármikor
megjelenhetnek. (Természetesen a kromoszómák friss megváltozása is
előidézheti a betegséget, amikor a szülők nem betegek és nem is
hordozzák a betegséget, de ez nagyon ritka).
A policisztás vesebetegség tünetei
Kezdetben a tünetek nem specifikusak: hasi vagy deréktáji fájdalom
tapasztalható. Gyakoriak a húgyúti fertőzések, melyek vizelés közbeni
égő, csípő érzéssel járnak, a betegek úgy érzik, hólyagjukat nem képesek
teljesen kiüríteni. Lehet láz is. Gyakoriak lehetnek a vesekövek,
előfordulhatnak hevenyen fellépő, néha a tűrhetetlenségig fokozódó hasi
görcsrohamok. Esetenként a fertőzéstől és a kövektől függetlenül a
vizelet véres lehet.
A betegség megjelenése előtt diagnosztizálhatják a beteg magas
vérnyomását. Előrehaladott állapotban a veseelégtelenség tünetei
dominálnak: gyengeség, fáradtság, étvágytalanság, nagyfokú
szomjúságérzés.
A vesék funkciójának romlása vérszegénységet okozhat, mely
szédüléssel, gyengeségérzéssel, fáradékonysággal, sápadtsággal jár.
WEBBeteg diéták, és tanácsok az egészséges élethez
Diétázni szeretne, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Akkor a
WEBBeteg diétás tanácsai segíteni fognak Önnek!
A gyermekkori típusnál minden esetben a máj érintettségének tüneteit
is láthatjuk, az idő előrehaladásával egyre kifejezettebb mértékben: a
máj megnagyobbodik, mely hasi fájdalmat okozhat. Jelen lehet a szem
kötőhártyájának és a bőr sárgás elszíneződése is.
A szövődmények kezelése
Sajnos a betegségnek oki kezelése a tudomány mai állása szerint nem
létezik; a jövő feladata a genetikai betegségek meggyógyítása
génsebészeti módszerekkel. A terápia a szövődmények kezelését jelenti.
A hasi, vesetáji fájdalom illetve a vizelet szemmel láthatóan
véressé válása legtöbbször a visszatérő fertőzések, kövek vagy egy
ciszta bevérzése miatt alakul ki. A kezelés ágynyugalomból és
fájdalomcsillapítók szedéséből áll, szükség esetén az orvos
antibiotikumot rendel.
A vesekövek ismételt megjelenését csökkenti a napi 2-3 liter
folyadék fogyasztása. Fontos viszont, hogy visszatérő vérvizeléskor
mindig ki kell zárni a vese rosszindulatú daganatát (főként 50 év
feletti férfiak esetében).
Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt
Krónikus veseelégtelenség
Akut veseelégtelenség
Veseciszta
Vesekövesség
Vesebetegségek a WEBBetegen
A beteg magas vérnyomását rendszeresen szedendő gyógyszerekkel kell
csökkenteni, mivel ez elősegíti a policisztás vesebetegség romlásának
késleltetését.
A veseműködés romlásának megjelenésekor urológiai osztályon a
nagyobb ciszták tartalma egy kis szúrás segítségével a bőrön keresztül
lebocsátható, súlyosabb esetekben feltárásos műtét során szüntethetők
meg a nagyobb ciszták.
Előrehaladott esetben a veseelégtelenség kezelése a feladat:
kezdetben gyógyszeresen és diétával, majd dialíziskezeléssel. Esetleg
szóba jöhet vesetranszplantáció is.
(Dr. Kónya Judit)
Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/vesebetegseg/1449/policisztas-vesebetegseg
Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/vesebetegseg/1449/policisztas-vesebetegseg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése